Tüskéshátú elszaladt a labdájáért, lihegve, kipirulva jött vissza.
– Itt a laszti! Állj be a kapuba, én majd rúgom neked a gólokat! Hajrá, Tüskéshátú!
Ugrifüles finoman ingatta a fejét.
– Nem jó.
– Mi nem jó? A labdázás nem jó?
– Ahogy elkezdted, úgy nem jó! Talán választanánk, hogy ki lesz a kapus!
– Enyém a labda! Én választok! – mondta Tüskéshátú dacosan. – Vagy talán már a játékra is vannak illemszabályok!? – kérdezte.
– Vannak bizony! – mondta Ugrifüles. – És érdemes betartani, hogy ne legyen veszekedés, meg civakodás, meg marakodás!
– Na, erre kíváncsi vagyok! – ült a labdára Tüskéshátú. – És előre megmondom, hogy én akarok gólt rúgni, mivel nem szeretek veszíteni!
Ugrifüles széttárta a karját, mint aki tanúnak hívja az egész világot.
– Ki szeret? De hát nincs olyan verseny vagy csapatjáték a világon, amelyben valaki ne veszítene! Ez benne az izgalom! Ha mindenki csak győzne, ami képtelenség, borzasztó unalmas lenne.
Azonkívül pedig egyszer veszítünk, máskor meg győzünk! Aki ma vesztett, holnap nyerhet. Mind a kettő hozzátartozik a játékhoz. Éppen ezért férfiasan, siránkozás, dührohamok és sértődés nélkül kell elviselni a vereséget. A győztes pedig ne hetvenkedjen, mert holnap ő lehet a vesztes!
Tüskéshátú elgondolkozott.
– Van benne valami… – ismerte be végül.
– Na már most: minden játéknak van valami szabálya! Amit meg kell tartani. Vagyis csak akkor lesz jó a játék, ha komolyan vesszük és szigorúan megtartjuk a szabályokat. Ez is világos?
– Világos – ismerte el ezt is Tüskéshátú.
– Minden játék, amit többen játszanak: társasjáték. Mit jelent ez? Nemcsak azt, hogy többen vannak, hanem azt is, hogy teljesen egyenlők. Mármint az induláskor, a játék elkezdésekor! Ez nagyon fontos dolog! Nincsenek előnyök, nincsenek kivételezettek! Mert csak így tiszta a játék! És ha egy játék nem tiszta, abban nem érdemes győzni! Csalás árán?
Tüskéshátú ingatta a fejét, hogy nem, nem, csalni nem szabad!
Ugrifüles elégedetten nézte, és nagy lendülettel folytatta:
– Aki csal a játékban, az másban is fog csalni, vagyis csorba lesz a jelleme, lepattogzik róla a zománc, mint egy ócska fazékról! Ki szeretné, hogy ilyen jelleme legyen?!
Tüskéshátú enyhén elpirult, s zavartan motyogott:
– De hiszen a játék csak játék…
Ugrifüles komoly képet vágott.
– Nincs szebb dolog, mint a játék! Nincs szebb dolog, mint barátságosan viaskodni, versenyezni, összemérni az erőnket, az ügyességünket, az eszünket! És milyen jó győzni! Na, persze, ha veszítünk, az nem olyan jó, de kiváló alkalom arra, hogy eddzük a jellemünket, a kitartásunkat, hiszen holnap lehet javítani!
Tüskéshátú felpattant, letette a labdát, és megölelte Ugrifülest.
– Igazad van! Hogy én eddig milyen pukkancsbéka voltam! Itt a laszti, sorsoljuk ki, hogy ki lesz a kapus, és ki fog gólt rúgni!
Ugrifüles leplezetlen büszkeséggel nézett Tüskéshátúra. Ilyen kiváló tanítvány! S lám, az illemnek milyen hatalmas ereje van!
Kisorsolták, hogy ki lesz először a kapus, és játszottak egész délután.
– Itt a laszti! Állj be a kapuba, én majd rúgom neked a gólokat! Hajrá, Tüskéshátú!
Ugrifüles finoman ingatta a fejét.
– Nem jó.
– Mi nem jó? A labdázás nem jó?
– Ahogy elkezdted, úgy nem jó! Talán választanánk, hogy ki lesz a kapus!
– Enyém a labda! Én választok! – mondta Tüskéshátú dacosan. – Vagy talán már a játékra is vannak illemszabályok!? – kérdezte.
– Vannak bizony! – mondta Ugrifüles. – És érdemes betartani, hogy ne legyen veszekedés, meg civakodás, meg marakodás!
– Na, erre kíváncsi vagyok! – ült a labdára Tüskéshátú. – És előre megmondom, hogy én akarok gólt rúgni, mivel nem szeretek veszíteni!
Ugrifüles széttárta a karját, mint aki tanúnak hívja az egész világot.
– Ki szeret? De hát nincs olyan verseny vagy csapatjáték a világon, amelyben valaki ne veszítene! Ez benne az izgalom! Ha mindenki csak győzne, ami képtelenség, borzasztó unalmas lenne.
Azonkívül pedig egyszer veszítünk, máskor meg győzünk! Aki ma vesztett, holnap nyerhet. Mind a kettő hozzátartozik a játékhoz. Éppen ezért férfiasan, siránkozás, dührohamok és sértődés nélkül kell elviselni a vereséget. A győztes pedig ne hetvenkedjen, mert holnap ő lehet a vesztes!
Tüskéshátú elgondolkozott.
– Van benne valami… – ismerte be végül.
– Na már most: minden játéknak van valami szabálya! Amit meg kell tartani. Vagyis csak akkor lesz jó a játék, ha komolyan vesszük és szigorúan megtartjuk a szabályokat. Ez is világos?
– Világos – ismerte el ezt is Tüskéshátú.
– Minden játék, amit többen játszanak: társasjáték. Mit jelent ez? Nemcsak azt, hogy többen vannak, hanem azt is, hogy teljesen egyenlők. Mármint az induláskor, a játék elkezdésekor! Ez nagyon fontos dolog! Nincsenek előnyök, nincsenek kivételezettek! Mert csak így tiszta a játék! És ha egy játék nem tiszta, abban nem érdemes győzni! Csalás árán?
Tüskéshátú ingatta a fejét, hogy nem, nem, csalni nem szabad!
Ugrifüles elégedetten nézte, és nagy lendülettel folytatta:
– Aki csal a játékban, az másban is fog csalni, vagyis csorba lesz a jelleme, lepattogzik róla a zománc, mint egy ócska fazékról! Ki szeretné, hogy ilyen jelleme legyen?!
Tüskéshátú enyhén elpirult, s zavartan motyogott:
– De hiszen a játék csak játék…
Ugrifüles komoly képet vágott.
– Nincs szebb dolog, mint a játék! Nincs szebb dolog, mint barátságosan viaskodni, versenyezni, összemérni az erőnket, az ügyességünket, az eszünket! És milyen jó győzni! Na, persze, ha veszítünk, az nem olyan jó, de kiváló alkalom arra, hogy eddzük a jellemünket, a kitartásunkat, hiszen holnap lehet javítani!
Tüskéshátú felpattant, letette a labdát, és megölelte Ugrifülest.
– Igazad van! Hogy én eddig milyen pukkancsbéka voltam! Itt a laszti, sorsoljuk ki, hogy ki lesz a kapus, és ki fog gólt rúgni!
Ugrifüles leplezetlen büszkeséggel nézett Tüskéshátúra. Ilyen kiváló tanítvány! S lám, az illemnek milyen hatalmas ereje van!
Kisorsolták, hogy ki lesz először a kapus, és játszottak egész délután.
