2014. február 3., hétfő

Kovács András Ferenc: December

Puhán csapongó hópihék,
száguldozó csöpp csillagok,
ti fedjetek be engemet -
szánkómmal újra itt vagyok!

Füles sapkámon illatoz,
viháncol tágas ég hava,
bolyhos bundámon száz pehely
pusmog: "Ne menjél még haza. . . "

Kuszán kavargó hópihék -
fehér zenétek hallja tán,
ha néha roppan, hócipőm
hunyorgó utcák hajlatán?

Havat szitál a lámpafény,
pilinkél már a villany is
szobámból át a függönyön -
pislogva hív a kis hamis . . .

Puhán csapongó hópihék,
takarjatok be, itt vagyok -
a kékes este fátyolán
pelyheznek fázós csillagok.

Kovács András Ferenc: Téli éjszakák

Alszik a csillag a csöndben:
alszik a lent is a föntben.
Hold vacog, alszik a tóban.
Őz nyoma távolodóban
halkan elalszik a hóban.

Kovács András Ferenc: Csillagcsengő

Jégcsap csendül, jégcsap cseng
csillagcsengő égen leng.
Jégcsap csücskén csüngő nesz
csilló neszből csengés lesz.

Jégcsap csücskén fény csendül
égen csüngő szél lendül...
Jégcsap csörren, csilló csend
csokros csillagcsengő cseng.

Kovács András Ferenc: Én a nap

Én, a Nap,
én, a Nap,
hegygerincen üldögélek
néhanap, néhanap.

Én, a Nap,
néhanap
hegygerincről lógatom a
lábamat, lábamat.

Én, a Nap,
én, a Nap,
friss sugárral csiklandozom
talpadat, talpadat.

Simkó Tibor: Dal

É, é, é, éjjel éj felé
tengerén az enyhe szélnek,
zengve ring az édes ének.

Dé, dé, dé, délben, dél felé
délibábos messzeségek
mélyén gyémántmécsek égnek.

É, é, é, estebéd felé
föllobogva még, a fények
halkan alkonyodni térnek.

S rejtekén a zsenge éjnek
újra zsong a régi ének…

Simkó Tibor: Szellő

Fűszálak, kőszálak cikcakkján kószálok,
harmattól nem fázom, ringy-rongyom nem rázom;

De ha kikeleti langy ködben
egy puha pihe rám röppen,
van ott tánc és vigalom,
égvilággá dalolom
tilili-dalom:

Tilili-dalom, hejj!
Tilili-dalom.
Tilili-dalom, hejj!
Tilili-dalom.

Holnapután délután
elszállok a szél után!

Simkó Tibor: Gyöngyöző

Gyöngyike, Gyöngyike, gyöngyvirág,
csöng csoda csöndben a zöld világ,
csermely igér pihe tánc-habot,
pinty fütyörészi a dallamot.

Gyöngyike, Gyöngyike, új füvön
csillog a harmat, a gyöngyvizű;
hersen az ág boga zsendülőn,
nőjön a körte, a mézizű.

Gyöngyike, Gyöngyike, gyöngyharang,
búvik a földbe a napkorong,
szemben arany telihold kering,
s már csupa csillag az ég megint.

Simkó Tibor: Mondóka

Kék kakukkfű, kankalin,
dombnyi kucsma van Palin,
birkabunda, barna,
minket eltakarna.

Hinta Panni pénteken
átröpült a réteken,
gyöngypatakba pottyant,
csöngve-zengve loccsant.

Lusta Pista húshagyón
reggel-este bús nagyon;
anyja mondja: - Horgássz,
elfogyott a kolbász! -

Hess te, felhő, süss ki, nap,
ennek, annak, Ancinak
zúzmarás a körme;
most ugorj a körbe!

Simkó Tibor: Longaméta

Longaméta labda,
fölszökött a padra,
fölszökött, fölszökött,
fölszökött a padra.

Keresi-kéri három ordas,
két kicsiny s egy hórihorgas.

Szérűpajta szárnyék,
felhő rajt' az árnyék,
felhő rajt' felhő rajt'
felhő rajt' az árnyék.

Inog a padlás leng a létra,
mászik rá a longaléta.

Nagygerenda roppan,
veréb csipog a zugban,
csipog a veréb, csipog a veréb,
veréb csipog a zugban.

Röpül a labda, jár a játék:
ezt játszották szépapádék.

Simkó Tibor: Melegedő

Sütőben a tökmag,
befűtöttünk tegnap
ég öt éjjel, öt nap - odasül a tökmag.

Ropog, pattog, zeng a nád,
szél röpíti víg dalát.

Simkó Tibor: Bűvölj, bűvölj kisvilág

Donga égbolt gongja gongol,
gomba lajbilankát gombol,
birkabarnán lomb kolompol.

Erdőn-Ardón tegnap-holnap
rönkharangok harangolnak,
rongybarangok barangolnak.

Gyöngyös gyémántablakon túl
pödrött farkú konda kondul,
bikkfa makkot mond vakondul.

Ung fölött és Ung alatt
ungos unkák unganak.

Csöpp csali felhő ide-oda ling-leng,
mandulaszellő tavaszozik itt lent,
zütyirütyi ürübürün izzadt nyakkal
öt hadsereg török gyerek
ide-oda nyargal.

Inga zümm-zümm, inga-Nap,
inga-ágon ingükrágó
digó rigók ringanak.

Kovács András Ferenc: Regős

Porka havak hulladoznak, regő reme róma,
Csonka gyertyák gyulladoznak, regő reme róma.
Duda dunnyog, kutya nyávog,
Repedt égről hull a vályog, regő reme róma.
Nem vagyunk mi hitvány népek, regő reme róma,
Csak az élet cibált, tépett, regő reme róma.
Nincs aranyunk, drága mirhánk,
Fonák, rongyos már az irhánk, haj regő- rejtem!

Haj regő- rejtem, regő rege- rejtem!

Hát betértünk a gazdához, regő reme róma,
Kössön minket szamarához, regő reme róma.
Áldassék meg a marhája,
Kis családja, nagy karámja, regő reme róma.
Ha van néki egy rőt ökre, regő reme róma,
Tele lesz a seprős vödre, regő reme róma.
Ha van szíve s szalonnája,
Ragyogóbb lesz a dunnája, haj regő- rejtem!

Haj regő- rejtem!

Simkó Tibor: Kakukk

Ki kukk, be kukk, Habakuk
ki-be kukk, ki.bekukkant a kakukk.
Szól a vén kakukkos óra,
föl, lusták a kakukkszóra:

Álla a bál, ni, kint a kertben,
táncot járni volna kedvem.

Bogár, madár, napsugár
csapong körbe, száll a nyár,
karcsún ível messze őszig,
kék lepkékkel kergetőzik.

Kergetőzik, bújócskázik,
szivárványa gyöngyben ázik.

Ki kukk, be kukk, Habakuk
ki-be kukk, ki.bekukkant a kakukk.
Ki kukk, be kukk, Habakuk
kakukkolj csak, Habakuk!

Simkó Tibor: Hazahívó

Hajnali napban, hűs harmatban
mosdik a kukoricaszár;
felesel a fénnyel, dalt vezényel
bogain a cibere-madár.

Szökken a szellő, foszlik a felhő,
mocorog a suta bibeszál,
szita-szita-röpke százszínü lepke
nyugtalan ide-oda száll.

A gyepen a vízig pitypang hízik,
pipitér, bazsa, liliom -
mindent ellep a zene, szirom, illat,
lidilom, lidiladilom.

Csiri-csörr-lánctól, pinty-, peletánctól
fárad, nehezül a lomb;
fogy a nap - az árnyak köddé válnak,
lassan lepihen a domb.

Alszik a pipitér, szunnyad a pitypang,
álmos a kukoricaszár;
eloson az alkony: halkan-halkan
jön az éj - gyere haza már!

Simkó Tibor:Szeleken szálló

Tengeri, kenderi kappan, tyúk,
emelik a szekerem a lappantyúk:
csihe-csuha-csálé, szemereg a málé,
fele rész odavész, bice Ica, hova mész?

- Tive-tova, kofa lova, valahova, huss!

Simkó Tibor: Tyuhajos

Diridon, dúdoló, szüreten fut a ló,
fut a mocsi tele kocsi, a le-föl guruló,
hajdina- hajdina- hollá- ukk!

Kerekem vasa ráz, szekerem citeráz,
fire-fura fuvar ura, batyudért kotorássz,
hajdina- hajdina- hollá- ukk!

Kotorássz, kacarássz, kacsacsőrt vacsorázz,
elekesi, telekesi dudaszót dudorássz,
hajdina- hajdina- hollá- ukk!

Diridon, dudoló, szaporán fut a ló,
fut a bakon a kobakom, az eget kutyuló,
hajdina- hajdina- hollá- ukk!

Simkó Tibor: Tavaszváró

Litty-lotty, litty-lotty,
fekete sárba' mind a járda,
litty-lotty, litty-lotty,
ragad a sárga kis cipő.

Itt- ott, itt-ott
füzike, cinke, fű, fa pintye,
itt- ott, itt-ott
figyeli, nincs-e jobb idő.

Zümm-zümm, zümm-zümm,
dönög a méh a szélbe néha,
zümm-zümm, zümm-zümm,
riad a lomha némaság.

Hm-hm, hm-hm,
a telet az ősi dallam űzi,
hm-hm, hm-hm,
üzen az őszi fürtös ág.

Simkó Tibor: Galagonya

Galagonya, áfonya,
csigabiga lábnyoma,
zötyögő teli zsák,
ne vidd messze, te Izsák!

Burgonya, berkenye,
bari, gida, jer te, ne
csupa lomb kicsi fám,
jut belőle kocsiszám!

Fésűs Éva: Tüsszentős mese

Neszepisze, a csíkos malacka egyszer nagyon megnáthásodott. Harkály doktor azt mondta, hogy gőzölje kamillatea felett az orrát, és egy hétig ne pancsoljon pocsolyában. Búsult is szegény, és szörnyen unatkozott egymagában a százéves tölgyfa árnyékában, amíg a többi vadmalac vígan dagonyázott. Befogta a fülét, hogy ne is hallja boldog visítozásukat. Aztán egyszer csak pompás ötlete támadt. Legalábbis ő annak tartotta, amikor elhatározta, hogy elmegy vendégségbe. Végiglátogatja a pajtásait, akiket már régóta nem látott: legelőször a bumfordi mackót. A mackó éppen erdei hangversenyre készült, és szorgalmasan gyakorolt egy trombitán odabent a barlangjában, mert a falak ott csodálatosan visszhangzottak. 
- Bújj be! - brummantott kurtán, amikor meghallotta a kopogtatást két trombitaszó között. Bezzeg meglepődött, amikor a malacot meglátta. 
- Nini, hát te nem dagonyázol? 
- Nem, mert dagyon dáthás vagyok! - szortyogott Neszepisze, és hogy még jobban bebizonyítsa, hatalmasat tüsszentett, egyenesen bele a trombitatölcsérbe. 
- Gondoltam, dagyon fogsz örülni, ha meglátogatlak! 
- De én most éppen gyakorolok - lépett hátra a bocs. - Vasárnap lesz a hangverseny; odáig már nincs sok időm. 
- Ó, csak gyakorolj tovább nyugodtan, én majd hallgatom! Happii... Sőt, ha elfáradsz fújom helyetted. 
- Még mit nem! - mondta mérgesen a mackó. 
-Különben is hűvös a barlangom. Jobban tennéd, ha kiülnél a napra. 
- Dehogy ülök! - erősködött malacka. - Hiszen mondom, hogy látogatóba jöttem hozzád!... Happii A bumfordi mackó akkorát fújt a trombitába, hogy a sarokban lengő pókháló háromszor megcsavarodott. 
- Akkor hát én megyek ki gyakorolni - mondta, és már vitte is kifelé a hangszerét. 
Malacka megsértődött. 
- Nahát, milyen barátságtalan vagy! Tudd meg, hogy többé be se teszem hozzád a lábamat! Tovább is ment mindjárt, Nyuszókához. 
Nyuszóka éppen káposztát rakott el télire egy nagy hordóba, amikor Neszepisze betoppant hozzá. - Szia, Nyuszóka! Eljöttem hozzád látogatóba. 
- Szép, hogy eszedbe jutottam, de látod, éppen igen nagy munkában vagyok 
- Majd én segítek neked. Happii... 
- Mi az? Megfáztál? 
- Dagyon dáthás vagyok! - düllesztette ki büszkén a mellét Neszepisze, és akkorát szívott az orrán, hogy egy elefántnak is dicsőségére vált volna. Kis csülkét sebtében végig is húzta az orra alatt, aztán már nyúlt volna a káposztalevelek után, de Nyuszóka hirtelen a körmére koppintott egy fakanállal: 
- Ohó, barátocskám, az ilyen segítségből nem kérek! 
- No nézd csak, milyen irigy vagy! - kapta vissza a csülkét Neszepisze. 
- Nem élek én káposztával! - Egészen másról van szó... - kezdte Nyuszóka, de a kismalac ismét hatalmasat tüsszentett, egyenesen a szeme közé, aztán anélkül, hogy megvárta volna mit mond, sarkon fordult és usgyi!... 
- Elmegyek Sünihez - gondolta. Régen láttam, és ő biztosan örül majd nekem. Süni éppen csomagolt. 
- Elutazol? - kérdezte csalódottan Neszepisze. 
- Igen, holnap reggel indulok Tüskésföldvárra, süntáborba! - felelte Süni, és apró gombszemei örömtől ragyogtak. 
- Minden kész, már csak egy igazolás kell Harkály doktortól, hogy egészséges vagyok. 
- Minek az? - csodálkozott a malac. 
- Mert aki beteg, az nem nyaralhat együtt a többiekkel. Hanem teveled mi van? Olyan furcsán szörcsögsz! 
Süni azonban nem nevetett, hanem kissé ijedt képet vágott. 
- Ugye, neked még sohasem volt ekkora dáthád? - kérdezte Neszepisze. 
- Nem, de nem is kívánom, hogy legyen. Kérlek, eredj haza! 
- Hát már te is ilyen utálatos vagy? Nem is örülsz nekem? 
- Aki beteg, annak otthon a helye. 
- A dátha nem betegség, az csak dátha! Kérdezz meg akárkit! 
- Mégsem szeretném elkapni tőled, éppen a nyaralásom előtt. - Nem is adom oda, tudd meg! HappcÜ... És mától fogva nem köszönök neked! - húzta fel kivörösödött orrát a kismalac. Mélységesen megbántva fordított hátat a sünnek. De most már hová menjen? Leült a tisztáson egy lapos kőre, és elkezdte magát rettentően sajnálni. Még a könnye is kicsordult. 
- Hát téged ki bántott? - szaladt oda hozzá Mókuska. 
- Bindenki! - bőgte el magát Neszepisze, és elmesélte balul sikerült látogatásait. A végén tüsszentett rá akkorát, hogy Mókuska is jobbnak látta gyorsan visszakapaszkodni a faágra. Onnan, tisztes távolságból szólt le újra: 
- Igazuk volt a pajtásaidnak. 
- Én nem csináltam semmi rosszat! - Tapintatlan voltál. Az ilyen viselkedést így nevezik. 
- Akárhogy nevezik, én azt mondom, hogy nem igazi barát az, akinek náthásan nem kell a pajtása! 
- De az sem igazi barát, aki nem kíméli meg a másikat! Szó szót követett, feleseltek, veszekedtek, és talán még most is folytatnák, ha a malackának nem támad ismét egy pompás ötlete. Döntsön valaki más!... Például te!... És akkor az lesz ennek a mesének a vége.

Osvát Erzsébet: Évi óvodás lett

Anyukám is mondja
meg a szomszéd néni:
- Ejnye, de megnőttél,
nagylány lettél, Évi!...
- Óvodába viszlek -
szólt egy nap anyukám,
s ki is választotta
a legszebbik ruhám.
Köténykét adott rám,
hogy a ruhám védje,
s utunkra indultunk
anyukámmal végre.
Visszaszaladtam az
ajtóból egy percre.
Alvó Biri babám
jutott az eszembe.
Megmondtam Pajtásnak,
kedves, hű kutyámnak:
- Amíg távol leszek,
őrizd a babámat!

Tóthárpád Ferenc: Megnyílott az óvoda

Megnyílott az óvoda,
varázslatos palota.
A falakról vidám bábok
kuncogják a nagy világot.

Itt nevetgél sok barát,
felfedezünk száz csodát,
hát… amikor széjjelnézek,
látom, milyen jó kis székek
hívogatnak: „Csüccs ide!”
El se hinné senki se,
hogy az asztal nem hatalmas,
és a mosdó épp alkalmas…

Csuda, csuda, csuda jó,
itt fincsi a kakaó,
s ahány játék, annyiféle,
és a mesének sincs vége!

Ebben a klassz oviban
minden rendben – csakugyan!

Kiss Benedek: Hol teremnek a gyerekek és az óvónénik?

Az óvodában az a jó,
hogy ott terem a sok gyerek,
és ott teremnek az óvónénik,
akiket én mind ismerek.

Közöttük zöldellek én is ám,
mint a szomszéd kis kertjében
ha alma nő az almafán
(bár én körte vagyok, érzem).

Csak azt tudom, édes vagyok,
mert este otthon ha lefekszem,
apu, anyu mind azt mondja:
aludj szépen, édes szentem!