2015. január 9., péntek

Zelk Zoltán: Kelj fel, medve

- Kelj fel, medve, kelj fel már,
hoztunk mézet csöbörrel!
- Nem kelek én, álmomban
eszem teli vödörrel!

- Kelj fel, medve, jaj de szép
a hó a hegy tetején!
- Szebbet látok, álmomban
zöld erdőben járok én!

- Kelj fel, medve, nóta szól,
varjú mondja: kár, kár, kár...!
- Szebbet hallok, álmomban
vidám tücsök muzsikál!

- No, ha így van, hát aludj:
tavaszig ne bújj elő!
- Nem is bújok, csak ha majd
kicsal Gyertyaszentelő!

Csukás István: Hideg szél fúj

Hideg szél fúj, hogy az ember
majd megdermed.
Kinek jó ez? Csak a kövér
hóembernek!

Szeme szénből, az orra meg
paprikából,
lába nincs, de minek is, ha
úgysem táncol?

Ütött-kopott rossz fazék a
tökfedője,
megbecsüli, hiszen jó lesz
még jövőre:

seprűnyél a nagyvilági
sétapálca,
el is mehetne, ha tudna
vele bálba.

Ilyen ő az udvarunkon
nagy gavallér,
bár rajta csak ujjal rajzolt
az inggallér,

Mégse fázik, mikor minden
majd megdermed,
el is mennék, ha lehetne,
hóembernek!

Gazdag Erzsi: A rigó levele

Levelet írt a rigó
frissen esett hóra.
Üzenete nekem szólt;
elolvastam róla.

Rigó - rovás - írással
két lábával írta:
- Jó lenne, ha valaki
ebédelni hívna.

Czeglédy Gabriella:Farsang

Belebújunk maskarába,
úgy megyünk a jelmezbálba.
Farsangolunk, vigadunk,
reggelig csak táncolunk.

Fittyet hányunk a hidegre,
vastag jégre, hóesésre.
Kint hóember szalutál,
idebent meg áll a bál.

Drégely László: A kis csizma

Volt egy csizma,fekete,
Bőr a talpa, teteje,
Mászott hegyre,
Járt mezőt,
Éjjel aludt, ágy előtt,
Kiszolgált így öt évet,
hatodikon kivénhedt:
Bedobták a kamrába,
Egér lakik aljában!

Demjén István: Tél

Zizeg a drót
dudorász,
fa, kerítés
zúzmarás.

Borzas tollú
madarak
keresik a
magvakat.

Egyre jobban
havazik,
kereshetik
tavaszig!

Szalai Borbála: Egy didergő kismadár

Egy didergő kis madár
rászállott a fára,
Kérő szemmel pillant be
a meleg szobába.

Kint fagyosan fúj a szél,
ajtó-ablak zárva,
mindent befedett a hó,
éhes a kis árva.

Kinyitom az ablakot,
kenyérmorzsát hintek
tudom, ha jön a tavasz
nem felejt el minket.

Szalai Borbála: Fehér lesz minden

Hópihe libben,
Hópihe lebben,
Táncolva szállong
Egyre sűrűbben.

Fehér lesz minden,
Fehér lesz menten…
Nézd már, az ösvény
Eltűnt a kertben.

Szalai Borbála: Volt egyszer egy kicsi manó...

Volt egyszer egy kicsi manó,
huncutkodó,
gonoszkodó.
Ez a pöttöm kópé törpe
fejét mindig
azon törte,
hogy valamit kitaláljon,
s másokat jól
megtréfáljon.

Történt, hogy egy verset talált...
képzeljétek,
mit is csinált:
nem töprengett rajta sokat-
felcserélte
a sorokat.

S a versnek, mit átfaragott,
igen furcsa
címet adott.
Hogy szavamat elhiggyétek,
elmondom a
verset néktek:

Hazug vers

Lovat patkol
a szakács,
gombócot főz
a kovács

Minden törpe
égig ér,
az óriás
zsebbe fér.

Me-me -mondja
a medve,
dirmeg-dörmög
a kecske.

Bajsza van a
madárnak,
szárnya meg a
cicának.

Tavi béka
turbékol,
a vadgalamb
kuruttyol.

Szobát fest a
kéményseprő,
kürtőt kotor
szobafestő.

Az egész vers
hazugság,
nincsen benne
igazság.


 Ezt csinálta hát a manó,
az a huncut,
gonoszkodó...
Mi legyen most?
Nem is tudom.
A megoldást
rátok bízom!