Kerekecske-gombocska,
kert végében dombocska,
Hogyha arra felállok:
hét szomszédig ellátok.
Az első épp kenyeret süt,
a második kemencét fut,
a harmadik fát hasogat,
a negyedik tűt válogat,
szót szaporít az ötödik,
nagyot hallgat a hatodik,
ámde mit tesz a hetedik?
Messzi útra kerekedik:
útja hozzánk tekeredik.
Kerekecske-gombocska,
kert végében dombocska,
ott főzzük az ebédet,
ott várjuk a vendéget.
2016. május 26., csütörtök
Tordon Ákos: Esődal
Csöppre csöpp, cseppre csepp,
egyre szebb, fényesebb
esőcsepp hull alá.
Cseppre csepp, csöppre csöpp,
egyre szebb, egyre több
esőcsepp hull alá.
Állj alá, állj alá,
az esernyőm
alá!
Nem állok, nem állok,
az esőn kinn állok.
Az esőn
megnövök,
egy-kettő
felnövök.
Csöppre csöpp, cseppre csepp,
egy-kettő nagy leszek!
Cseppre csepp, csöppre csöpp,
csöppecskén megnövök.
egyre szebb, fényesebb
esőcsepp hull alá.
Cseppre csepp, csöppre csöpp,
egyre szebb, egyre több
esőcsepp hull alá.
Állj alá, állj alá,
az esernyőm
alá!
Nem állok, nem állok,
az esőn kinn állok.
Az esőn
megnövök,
egy-kettő
felnövök.
Csöppre csöpp, cseppre csepp,
egy-kettő nagy leszek!
Cseppre csepp, csöppre csöpp,
csöppecskén megnövök.
Tordon Ákos Az égigérő karácsonyfa
Égig érő karácsonyfát kért
egyszer egy kisfiú. Egy olyan kisfiú, akinek mindig minden óhaját és kívánságát
teljesítették. A szülők most sem sajnálták a költséget, az időt és a
fáradságot, hisz egyetlen magzatukról volt szó, és tömérdek utánjárással
beszerezték az égig érő karácsonyfát. Persze, a csillagokat verő karácsonyfa
miatt ki kellett bontani a födémet és a tetőt is, különben hogyan is fért volna
a szobába? De ki törődik ilyesmivel? Semmiképp se az olyan szülők, akik égig
érő karácsonyfát vásárolnak.
Az égig érő
karácsonyfához egy égig érő létra is kellett. Rendeltek hát egyet a
létragyárból. Ha a karácsonyfadísz-árusok áru nélkül maradtak azon a
karácsonyon, csak azért eshetett meg, mert az égig érő karácsonyfa feldíszítéséhez
tenger sok dísz kellett.
A derék szülők
telepakolták a kocsijukat, sőt még az utánfutójukat is. Ám így is hétszer
kellett fordulniuk. A szaloncukrot aztán már teherautókkal fuvaroztatták haza.
Ezek után végre hozzáfoghattak, hogy méltóképpen felékesítsék a világ
legcsodálatosabb karácsonyfáját. Melegítőbe bújtak, a melegítőre anorákot
húztak, az anorákra bundát öltöttek, s így kapaszkodtak egyre feljebb és feljebb
az égig érő létrán. A díszekkel telt kosarakat, akárcsak a szaloncukrot,
csigákkal húzták fel.
A létra egyik
oldalán a papa állt, a másikán a mama. Hanem hiába keltek hajnalok hajnalán,
ezzel a munkával semmiképpen sem tudtak megbirkózni, hisz egyre magasabbra és
magasabbra kellett hágniuk. így aztán karácsonyeste, amikor a világ valamennyi
karácsonyfáján már felragyogott a gyertyafény, és szikrázni kezdtek a
csillagszórók, az égig érő karácsonyfa tövében egymagában álldogált a kisfiú.
Álldogált és várdogált.
Telt-múlt az
idő, és a szülők még mindig nem kerültek elő. Másutt már rég asztalt bontottak,
sőt már az edényt is elmosogatták, de az égig érő karácsonyfa büszke
tulajdonosainál még híre-hamva sem volt a karácsonyi vacsorának. A csodálatos
karácsonyfa alja sötéten állt a lakásban, és a megbontott tetőn át metszőén
áradt be a karácsonyi szél fagyos lehelete. A kisfiú irhabundájában is fázott,
didergett. Hát még a szülők, ők vacogtak csak igazában, odafenn, az égig érő
létrán, a hófelhős karácsonyi éjszakában! Ha lenéztek, semmit se láttak:
szemük elől felhők takarták a város fényeit. A papa bajszára jégcsapok fagytak,
a mama szemöldöke zúzmarás lett, az orrukra pedig jobb nem is gondolni!
A többi gyerek
már rég aludt, és aludtak a karácsonyi játékok is. Az álmok diós- és
mákoskalácsillatot árasztottak. És aludtak a felnőttek is. Utolsónak a tévé bemondó
nénije feküdt le, hiszen neki kellett elbúcsúznia a kedves televíziónézőktől.
És a tévékészülékek is aludtak: a fekete-fehérek és a színesek is.
A kisfiú
hirtelen rádöbbent, hogy ostoba módon a lehetetlent kérte. És a szülők is
rádöbbentek az égig érő létrán, hogy nagy ostobaság minden képtelen kérés
teljesítése, azaz teljesíteni akarása.
A kisfiú sírni
kezdett, és ahogy könnyei a karácsonyfa alsó ágára hullottak: csoda történt. Az
égig érő karácsonyfa formás kis fenyőfává változott, a megbontott tető nyílása
eltűnt az égig érő létrával egyetemben, és a szülők is ott álltak mellette.
A jégcsapok
eltűntek a papa bajszáról. A mama szemöldökéről eltűnt a zúzmara.
A szülők
kibújtak a bundákból, és nevettek.
Lehámozták
magukról a kucsmáikat, sáljaikat, és nevettek.
Levetették az
anorákjukat, és nevettek.
Igen, nevetve
álltak a karácsonyfa mellett, mintha azt nevették volna, hogy csak
tréningruhát viselnek. Hogy karácsonykor melegítőben álldigáltak, s nem ünnepi
díszben.
A fő, hogy
végre megtarthatták a karácsonyestét!
És egyikük sem
bánta, hogy karácsony éjszakáján fogyasztják el a karácsonyi vacsorát.
Ragyogtak a
karácsonyfa gyertyái, csillogtak a díszek, és szikraesőt ontottak a csillagszórók.
Az ajándékcsomagok felbontva hevertek a fa alatt. A papa a plafonra nézett,
és bajszába rejtette szégyenkezését. A mama a csillárt nézte, és nem mert a
papára pillantani. Aztán mégis egymásra néztek, összekacsintottak és nevettek.
A kisfiú is
nevetett. Nevetett, és soha többé nem állt elő eget verő kérésekkel,
kívánságokkal. Így például soha többé nem kért karácsonyra - égig érő
karácsonyfát, születésnapjára toronyórát aranylánccal és így tovább. A legnagyobb
kívánsága egy testvérke volt. Esztendőre vagy kettőre teljesült is kívánsága:
a mamának megszületett a kislánya. Így azóta karácsonykor ketten néznek mosolyogva
a szoba közepén csillogóvillogó karácsonyfára.
Tordon Ákos: Egy karácsonyi manó története
A manóba! - hát karácsonyi manók is vannak? De vannak ám! Egyről én is hallottam. Egy karácsonyfa- dísz csilingelte el nekem a történetét, amikor egyszer régen díszítettem a karácsonyfát.
Üvegcsengők csengtek, üvegharangok bongtak: akár- ha száz üvegtorkú, üveghangú gyönyörű harang muzsikált volna, de Csip-csup, a karácsonyi manó nem hallotta a zengve zengő, csilingelve csilingelő szép harangjátékot, mélyen aludt pirinyó ágyacskájában.
Csillogó üvegdíszek, aranyosak, ezüstösek szálltak a magasba, a fenyőfa zöld ágaira. Ám Csip-csup manó nem látta a díszek ragyogását, a díszeket se látta, hiszen aludt mélyen, s paplan híján hosszú mohaszakállával takarózott.
Ha látott valamit: az hét pillangó volt, hét álombéli lepke, ezüst csermely partján azokat kergette. S ha hallott valamit, csak az álombéli csermely zenéjét hallotta.
Az új díszekkel néhány régi is felkerült a fára, régi karácsonyokra emlékező, hajdan ezüst- és aranyfestékbe mártott fenyőtobozok. De a festék már megkopott erősen, az ezüst megszürkült, az arany megbámult. Láttukra a gyönyörű, sudár fenyő hevesen megrázkódott.
- Ezer tűhegy s a Gellérthegy! Karácsonyi pompámat nem engedem csúffá tenni!
A heves rázkódásra összecsendült a sok drága dísz.
- Kiskarácsony, nagykarácsony, ott a helye a parázson! Parázs süsse, megégesse, egykettőre elégesse! Ócska toboz fenyőfánkat ne búsítsa, ne csúfítsa!
Erre ijedtükben sorra lehullottak az ócska tobozdíszek. Az egyik erre gurult, a másik arra... A harmadik amarra... A legkopottabb odakoppant a karácsonyfaállvány ezüstre festett vaslábához. A koppanásra, ütődésre Csip-csup manó kiesett az ágyából. Mert ha eddig nem, most mondom: a legöregebb fenyőtobozban volt a karácsonyi manó háza.
Csip-csup manó megdörzsölte a szemét, megsimogatta a szakállát, s örömében így rikkantott:
- A decemberi nagyharangra, felébredtem karácsonyra! Hol a sapkám? A kabátom?
Hipp és Hopp! - egyszeriben a fején termett a sapkája, a testére nőtt a kabátja, s azzal csissz és csossz! - kicsoszogott a tobozházból. Ám a küszöbben megbotlott és hasra terült.
Nagyon vicces, amikor egy frissen ébredt karácsonyi manó elterül a földön, biz ki is kacagták a díszek. Csúfondárosan kikacagták, valóságos kacagó muzsikává vált a kacagásuk. A gömbök a gúnyáját kacagták, a trombiták a papucsát, az aranydiók a szakállát, az üvegharangok a szeme állását, az ezüsteprek és ezüstgombák a manósapkáját.
Mi tagadás, csúf volt a kis Csip-csup manó: mohaszakálla csupa gubanc, s oly hosszú, hogy minduntalan belebotlott. A kabátkáját ócska pókhálóból szabták vagy száz éve, a papucskáját egy szeleverdi pillangó hímezte neki hajdanán, de minduntalan elvétette a hímzést, a manósipkája még az öregapjáról maradt rá, aki a kökörcsini tündérvásáron vette egy jó szóért a bolondos Szél Szepitől; a szemével pedig, ha erre nézett, amarra sandított, bizony hogy a fekete tücsök is szépségszámba ment mellette.
De ő nem bánta rútságát. A drága díszek kacagását se bánta. Feltápászkodott fektéből, leporolta a kabátját. Hanem amikor az utolsó porszemet is lefújta a kabát ujjáról, hirtelen elámult, mert a fenyőfa törzsében hét rigó énekelt.
Csip-csup manó alig akart hinni a fülének, mert nagy csoda az, ha hét rigó nótázik egy karácsonyfa derekában! Minden karácsnyi manó tudja: ilyen karácsonyfa a legritkábban terem a világon! Elámultak a díszek is, a csillogó csecsebecsék is, s egyszeriben százszor szebben ragyogtak! S már hogyne ragyogtak volna, hisz a rigófütty arról tanúskodott, hogy most ezen a karácsonyfán rendezi be szállását a világszép Gyöngytündérke, a karácsonyfák tündére!
No bizony, egyszeriben megnőtt a karácsonyfa! A büszkeség a mennyezetig növesztette. Lett csillogás-villogás, verseny-ragyogás! A díszek egymást túlszárnyalva ragyogtak, mert mindegyikük azt szerelte volna, ha őnála rendezi be szállását a zeneszóval érkező Gyöngy tündér!
Csip-csup manó is kapta a seprűjét, és belefogott a nagy- takarításba, mert nem akart szégyenben maradni, ha elporzik előtte a Gyöngytündérke hatpillangós üveghintója!
Hanem a díszek mind egy szálig ráripakodtak:
- Mit akarsz itt, te világcsúfja, világrútja?! Csúfságodtól, rútságodtól mi is elborzadunk, hát még a Gyöngytündér! Bújj be a házadba, s ne mutatkozz a színe előtt! Még az orrod hegyét se dugd ki!
Könnyes lett erre a karácsonyi manó szeme. S bármerre tekintett is a könnyein át, mindenfelé ezerszeresre torzított torzképét látta ragyogni a fénylő díszeken, akárha görbe tükörbe nézett volna.
Nem is volt egyéb kívánsága: bezárkózni a házába.
Hanem a sok könny miatt elvétette az utat, s épp a legpompásabb dísz szivárványszínű kapuja felé tartott. Hej, megmérgedt erre a büszke dísz, de féken kellett tartani a haragját, mert abban a minutumban valahol muzsikálni kezdett egy halk szavú öreg zenélőóra, és egy hirtelen kerekedett aranyködből máris előrobogott a karácsonyi Gyöngytündérke hatpillangós üveghintója!
A hat pillangó egyenest a legpompásabb dísz felé tartott. Hogy fénylett, ragyogott erre a dölyfös, drága dísz! Napnál fényesebben, szivárványnál színesebben, s minden káprázatnál káprázatosabban!
Igen ám, de mi történt? A szélesre kitárt kapuban ott remegett a világcsúfja Csip-csup manó. Csúfságától, rútságától megbokrosodtak a lepkeparipák. Hupp! - felborult a lepkefogat, és Gyöngytündérke épp Csip- csup manó rongyos papucskái elé pottyant ki a gyönyörű hintóból. Pihepuha volt a hintó belseje, szerencsére Csip-csup manó szakálla a papucsát verdeste; még nagyobb szerencse, hogy a manószakáll is puha volt, így a pórul járt tündérke nem ütötte meg magát. A manócska gyorsan és gyöngéden a karjába vette, és talpra segítette. A karácsonyfák tündérének nem is történt egyéb baja, csupán a homlokát koccintotta össze Csip-csup manó ezer ráncú homlokával, kopp!
Erre nagyot nevettek mind a ketten. Azaz csak Csip-csup nevetett, mert hiszen a tündérek nem nevetnek, hanem kacagnak.
- Bocsáss meg, Gyöngytündér! - borult térdre előtte a kis manó.
- Mi a szösz? - csodálkozott a karácsonyfák tündére. - Te mentetted meg az életemet, és most bocsánatot kérsz tőlem? Én tartozom hálával tenéked! Hap-hap-hap-ci! - hármat tüsszentett, s a harmadik tüsszentésre olyan szép sztaniol palást borult a karácsonyi manó vállára, amilyet még nem látott a világ, amióta karácsony a karácsony!
Hej, mérgében szétpukkadt a legpompásabb dísz: pukk! - és már csak a leheletvékony üvegcserepek hevertek a fa alatt.
- Jaj, szállás nélkül maradtam! - búsult a tündérke.
- Sose búsulj, van nekem egy tobozházam, hajdanán aranyfestékbe mártották; igaz, azóta megkopott jócskán, de tisztaságtól ragyog kívül és belül! Bátran ellakhatsz benne, és én szívemből örülnék, ha a vendégem lennél - mondta nagy-nagy dadogással Csip-csup manó, mert egyszeriben eszébe jutott a csúfsága, rútsága.
Gyöngytündérke a gondolataiba látott.
- Jó a szíved, Csip-csup manó, épp ezért nem is lehetsz csúnya: megszépít a szíved jósága. Ami pedig a szállást illeti, köszönettel elfogadom a meghívásodat - csilingelte cérnavékony hangján a karácsonyfák tündére.
És akár hiszitek, akár nem, színarannyá változott erre az ócska fenyőtoboz: arannyá vált kívül-belül!
Aranyból volt a bútora: az ágy, a dívány, a szekrény, az asztal és a négy szék, a karosszék és a hintaszék! A tűzhely és a radiátor, a kád és a mosdó, sőt a vízcsapok is, hogy az aranyajtó aranykilincséről ne is beszéljek! Bár azt még megsúgom: a képszegek is mind színarannyá váltak.
Csip-csup manó mindmáig is dörgöli a szemét a csodálkozástól, pedig a karácsonyfák tündérkéje már rég búcsút vett a tobozháztól, és új lepkefogatán vágtat az új karácsonyok elébe, míg valahol a világon, de mindig csak egyben, egyetlenegy fenyőfa derekában hét rigó rikkantja:
- Mérik a diót! Sütik a patkót! Mérik a mákot! Sütik a patkót! Diósat, mákosat! Kalácsot kaptok! Jól is lakhattok karácsonytól újévig, kereken egy hétig! Utána meg ehetitek a kalácsnak végit...
Üvegcsengők csengtek, üvegharangok bongtak: akár- ha száz üvegtorkú, üveghangú gyönyörű harang muzsikált volna, de Csip-csup, a karácsonyi manó nem hallotta a zengve zengő, csilingelve csilingelő szép harangjátékot, mélyen aludt pirinyó ágyacskájában.
Csillogó üvegdíszek, aranyosak, ezüstösek szálltak a magasba, a fenyőfa zöld ágaira. Ám Csip-csup manó nem látta a díszek ragyogását, a díszeket se látta, hiszen aludt mélyen, s paplan híján hosszú mohaszakállával takarózott.
Ha látott valamit: az hét pillangó volt, hét álombéli lepke, ezüst csermely partján azokat kergette. S ha hallott valamit, csak az álombéli csermely zenéjét hallotta.
Az új díszekkel néhány régi is felkerült a fára, régi karácsonyokra emlékező, hajdan ezüst- és aranyfestékbe mártott fenyőtobozok. De a festék már megkopott erősen, az ezüst megszürkült, az arany megbámult. Láttukra a gyönyörű, sudár fenyő hevesen megrázkódott.
- Ezer tűhegy s a Gellérthegy! Karácsonyi pompámat nem engedem csúffá tenni!
A heves rázkódásra összecsendült a sok drága dísz.
- Kiskarácsony, nagykarácsony, ott a helye a parázson! Parázs süsse, megégesse, egykettőre elégesse! Ócska toboz fenyőfánkat ne búsítsa, ne csúfítsa!
Erre ijedtükben sorra lehullottak az ócska tobozdíszek. Az egyik erre gurult, a másik arra... A harmadik amarra... A legkopottabb odakoppant a karácsonyfaállvány ezüstre festett vaslábához. A koppanásra, ütődésre Csip-csup manó kiesett az ágyából. Mert ha eddig nem, most mondom: a legöregebb fenyőtobozban volt a karácsonyi manó háza.
Csip-csup manó megdörzsölte a szemét, megsimogatta a szakállát, s örömében így rikkantott:
- A decemberi nagyharangra, felébredtem karácsonyra! Hol a sapkám? A kabátom?
Hipp és Hopp! - egyszeriben a fején termett a sapkája, a testére nőtt a kabátja, s azzal csissz és csossz! - kicsoszogott a tobozházból. Ám a küszöbben megbotlott és hasra terült.
Nagyon vicces, amikor egy frissen ébredt karácsonyi manó elterül a földön, biz ki is kacagták a díszek. Csúfondárosan kikacagták, valóságos kacagó muzsikává vált a kacagásuk. A gömbök a gúnyáját kacagták, a trombiták a papucsát, az aranydiók a szakállát, az üvegharangok a szeme állását, az ezüsteprek és ezüstgombák a manósapkáját.
Mi tagadás, csúf volt a kis Csip-csup manó: mohaszakálla csupa gubanc, s oly hosszú, hogy minduntalan belebotlott. A kabátkáját ócska pókhálóból szabták vagy száz éve, a papucskáját egy szeleverdi pillangó hímezte neki hajdanán, de minduntalan elvétette a hímzést, a manósipkája még az öregapjáról maradt rá, aki a kökörcsini tündérvásáron vette egy jó szóért a bolondos Szél Szepitől; a szemével pedig, ha erre nézett, amarra sandított, bizony hogy a fekete tücsök is szépségszámba ment mellette.
De ő nem bánta rútságát. A drága díszek kacagását se bánta. Feltápászkodott fektéből, leporolta a kabátját. Hanem amikor az utolsó porszemet is lefújta a kabát ujjáról, hirtelen elámult, mert a fenyőfa törzsében hét rigó énekelt.
Csip-csup manó alig akart hinni a fülének, mert nagy csoda az, ha hét rigó nótázik egy karácsonyfa derekában! Minden karácsnyi manó tudja: ilyen karácsonyfa a legritkábban terem a világon! Elámultak a díszek is, a csillogó csecsebecsék is, s egyszeriben százszor szebben ragyogtak! S már hogyne ragyogtak volna, hisz a rigófütty arról tanúskodott, hogy most ezen a karácsonyfán rendezi be szállását a világszép Gyöngytündérke, a karácsonyfák tündére!
No bizony, egyszeriben megnőtt a karácsonyfa! A büszkeség a mennyezetig növesztette. Lett csillogás-villogás, verseny-ragyogás! A díszek egymást túlszárnyalva ragyogtak, mert mindegyikük azt szerelte volna, ha őnála rendezi be szállását a zeneszóval érkező Gyöngy tündér!
Csip-csup manó is kapta a seprűjét, és belefogott a nagy- takarításba, mert nem akart szégyenben maradni, ha elporzik előtte a Gyöngytündérke hatpillangós üveghintója!
Hanem a díszek mind egy szálig ráripakodtak:
- Mit akarsz itt, te világcsúfja, világrútja?! Csúfságodtól, rútságodtól mi is elborzadunk, hát még a Gyöngytündér! Bújj be a házadba, s ne mutatkozz a színe előtt! Még az orrod hegyét se dugd ki!
Könnyes lett erre a karácsonyi manó szeme. S bármerre tekintett is a könnyein át, mindenfelé ezerszeresre torzított torzképét látta ragyogni a fénylő díszeken, akárha görbe tükörbe nézett volna.
Nem is volt egyéb kívánsága: bezárkózni a házába.
Hanem a sok könny miatt elvétette az utat, s épp a legpompásabb dísz szivárványszínű kapuja felé tartott. Hej, megmérgedt erre a büszke dísz, de féken kellett tartani a haragját, mert abban a minutumban valahol muzsikálni kezdett egy halk szavú öreg zenélőóra, és egy hirtelen kerekedett aranyködből máris előrobogott a karácsonyi Gyöngytündérke hatpillangós üveghintója!
A hat pillangó egyenest a legpompásabb dísz felé tartott. Hogy fénylett, ragyogott erre a dölyfös, drága dísz! Napnál fényesebben, szivárványnál színesebben, s minden káprázatnál káprázatosabban!
Igen ám, de mi történt? A szélesre kitárt kapuban ott remegett a világcsúfja Csip-csup manó. Csúfságától, rútságától megbokrosodtak a lepkeparipák. Hupp! - felborult a lepkefogat, és Gyöngytündérke épp Csip- csup manó rongyos papucskái elé pottyant ki a gyönyörű hintóból. Pihepuha volt a hintó belseje, szerencsére Csip-csup manó szakálla a papucsát verdeste; még nagyobb szerencse, hogy a manószakáll is puha volt, így a pórul járt tündérke nem ütötte meg magát. A manócska gyorsan és gyöngéden a karjába vette, és talpra segítette. A karácsonyfák tündérének nem is történt egyéb baja, csupán a homlokát koccintotta össze Csip-csup manó ezer ráncú homlokával, kopp!
Erre nagyot nevettek mind a ketten. Azaz csak Csip-csup nevetett, mert hiszen a tündérek nem nevetnek, hanem kacagnak.
- Bocsáss meg, Gyöngytündér! - borult térdre előtte a kis manó.
- Mi a szösz? - csodálkozott a karácsonyfák tündére. - Te mentetted meg az életemet, és most bocsánatot kérsz tőlem? Én tartozom hálával tenéked! Hap-hap-hap-ci! - hármat tüsszentett, s a harmadik tüsszentésre olyan szép sztaniol palást borult a karácsonyi manó vállára, amilyet még nem látott a világ, amióta karácsony a karácsony!
Hej, mérgében szétpukkadt a legpompásabb dísz: pukk! - és már csak a leheletvékony üvegcserepek hevertek a fa alatt.
- Jaj, szállás nélkül maradtam! - búsult a tündérke.
- Sose búsulj, van nekem egy tobozházam, hajdanán aranyfestékbe mártották; igaz, azóta megkopott jócskán, de tisztaságtól ragyog kívül és belül! Bátran ellakhatsz benne, és én szívemből örülnék, ha a vendégem lennél - mondta nagy-nagy dadogással Csip-csup manó, mert egyszeriben eszébe jutott a csúfsága, rútsága.
Gyöngytündérke a gondolataiba látott.
- Jó a szíved, Csip-csup manó, épp ezért nem is lehetsz csúnya: megszépít a szíved jósága. Ami pedig a szállást illeti, köszönettel elfogadom a meghívásodat - csilingelte cérnavékony hangján a karácsonyfák tündére.
És akár hiszitek, akár nem, színarannyá változott erre az ócska fenyőtoboz: arannyá vált kívül-belül!
Aranyból volt a bútora: az ágy, a dívány, a szekrény, az asztal és a négy szék, a karosszék és a hintaszék! A tűzhely és a radiátor, a kád és a mosdó, sőt a vízcsapok is, hogy az aranyajtó aranykilincséről ne is beszéljek! Bár azt még megsúgom: a képszegek is mind színarannyá váltak.
Csip-csup manó mindmáig is dörgöli a szemét a csodálkozástól, pedig a karácsonyfák tündérkéje már rég búcsút vett a tobozháztól, és új lepkefogatán vágtat az új karácsonyok elébe, míg valahol a világon, de mindig csak egyben, egyetlenegy fenyőfa derekában hét rigó rikkantja:
- Mérik a diót! Sütik a patkót! Mérik a mákot! Sütik a patkót! Diósat, mákosat! Kalácsot kaptok! Jól is lakhattok karácsonytól újévig, kereken egy hétig! Utána meg ehetitek a kalácsnak végit...
Csillog-villog karácsony
K. László Szilvia: December 5
Tordon Ákos: Télapó bundája 6
Tóthárpád Ferenc: Erre csörög a dió... 8
Gazdag Erzsi: Karácsony 10
Benedek Elek: A karácsonyfa 12
Mentovics Éva: Az állatok karácsonya 14
Gazdag Erzsi: Hóember 20
K. László Szilvia: Mikulás-váró 24
Mentovics Éva: Indul a szán 26
Tóthárpád Ferenc: Surran a krampusz 28
Veres Csilla: Télapóhoz 30
Mentovics Eva: Téli éjen 32
Tordon Ákos: Az égig érő karácsonyfa 33
Mentovics Éva: Szól a csengő 40
Veres Csilla: Karácsony 42
József Attila: Betlehemi királyok 46
Gazdag Erzsi: Ezüstszánkót hajt a dér 50
Tordon Ákos: Egy karácsonyi manó története 52
K. László Szilvia: December
December az ünnepről szól,
akkor szép, ha hull a hó,
úgy jó, ha van meleg szoba,
a beigliben sok dió.
Jó dolog a sok ajándék,
de figyeld a szemeket,
meglátod, a legnagyobb kincs
az őszinte szeretet.
Szerencsére fér a szívbe
óriási nagy adag,
s minél többet adsz belőle,
neked annál több marad!
akkor szép, ha hull a hó,
úgy jó, ha van meleg szoba,
a beigliben sok dió.
Jó dolog a sok ajándék,
de figyeld a szemeket,
meglátod, a legnagyobb kincs
az őszinte szeretet.
Szerencsére fér a szívbe
óriási nagy adag,
s minél többet adsz belőle,
neked annál több marad!
Tordon Ákos: Télapó bundája
Télapónak hóbundája
Rongyos lett a sok hordásba,
Sok hordásba-cipelésbe,
S ide-oda sietésbe.
Hópihe táncol a hóesésben,
Vásik a bunda a cipelésben,
Sok cipelésben elvásik,
Jövőre meglátod, lesz másik.
Rongyos lett a sok hordásba,
Sok hordásba-cipelésbe,
S ide-oda sietésbe.
Hópihe táncol a hóesésben,
Vásik a bunda a cipelésben,
Sok cipelésben elvásik,
Jövőre meglátod, lesz másik.
Tóthárpád Ferenc: Erre csörög a dió...
Felhőt szánt a szánkó talpa,
piros ruhás ember rajta.
Mögötte nagy zsákokban
csokoládé s virgács van.
Előtte a szarvasok,
fölötte a csillagok,
alatta a föld forog:
kertek, házak, ablakok…
Ablakokban csizma ásít,
itt egy cipő, ott egy másik.
„Erre csörög a dió,
arra meg a mogyoró!”
„Mind-mind kapnak csomagot,
a kicsik és a nagyok.”
A Mikulás mindent tud,
lesz, akinek virgács jut!
Megzenésítette a Hangraforgó:
piros ruhás ember rajta.
Mögötte nagy zsákokban
csokoládé s virgács van.
Előtte a szarvasok,
fölötte a csillagok,
alatta a föld forog:
kertek, házak, ablakok…
Ablakokban csizma ásít,
itt egy cipő, ott egy másik.
„Erre csörög a dió,
arra meg a mogyoró!”
„Mind-mind kapnak csomagot,
a kicsik és a nagyok.”
A Mikulás mindent tud,
lesz, akinek virgács jut!
Megzenésítette a Hangraforgó:
Benedek Elek: A karácsonyfa
Csingilingi, szól a csengő,
Jertek, fiúk, lányok!
Föl van gyújtva, meg van rakva
A karácsonyfátok.
Csingilingi, szól a csengő,
Arany a csengése,
Aranyosabb, szebb ez, mint a
Muzsika zengése.
Csingilingi, szól a csengő
Vajon kik csengetnek?
Mennyországból az angyalkák
A jó gyerekeknek.
Csingilingi, szól a csengő
Nyílik már az ajtó,
Cseng a szoba, zeng a szoba
Vidám gyermek zajtól.
Csingilingi, szól a csengő,
Jertek, fiúk, lányok,
Föl van gyújtva, meg van rakva
A karácsonyfátok.
Jertek, fiúk, lányok!
Föl van gyújtva, meg van rakva
A karácsonyfátok.
Csingilingi, szól a csengő,
Arany a csengése,
Aranyosabb, szebb ez, mint a
Muzsika zengése.
Csingilingi, szól a csengő
Vajon kik csengetnek?
Mennyországból az angyalkák
A jó gyerekeknek.
Csingilingi, szól a csengő
Nyílik már az ajtó,
Cseng a szoba, zeng a szoba
Vidám gyermek zajtól.
Csingilingi, szól a csengő,
Jertek, fiúk, lányok,
Föl van gyújtva, meg van rakva
A karácsonyfátok.
K. László Szilvia: Mikulás-váró
Esik a hó nagy pelyhekben,
Télapó már elindult.
Csengős szánkó hangját hallod,
A hószarvas vígan fut.
Nehéz zsákban sok ajándék,
Alig bírja az öreg.
Alma, dió, csokoládé,
Segítsetek gyerekek!
Vegyétek le a nagy puttonyt,
Válasszatok kincseket,
S hamarosan Télapóka
A szánkóról integet.
Nehéz út áll még előtte,
Minden gyermeknek örül.
Szétosztja az ajándékot,
A nagy puttony kiürül.
Télapó már elindult.
Csengős szánkó hangját hallod,
A hószarvas vígan fut.
Nehéz zsákban sok ajándék,
Alig bírja az öreg.
Alma, dió, csokoládé,
Segítsetek gyerekek!
Vegyétek le a nagy puttonyt,
Válasszatok kincseket,
S hamarosan Télapóka
A szánkóról integet.
Nehéz út áll még előtte,
Minden gyermeknek örül.
Szétosztja az ajándékot,
A nagy puttony kiürül.
Mentovics Éva: Indul a szán
Morcos felhő hinti pelyhét,
estére már mély a hó.
Zúgó szélnek fittyet hányva
útnak indul Télapó.
Suttognak a havas ágak,
szikrát szór a sok patkó.
Ilyen hideg téli éjen
kályha mellett volna jó.
Télapónk csak nevet rajta,
jól bírja a hideget.
Bejárja a fél világot,
amíg más csak didereg.
Búcsút int a sok manónak…
indul a szán: hoppla-hó!
Csillagfényes, téli égen
szikrát vet a nyolc patkó.
estére már mély a hó.
Zúgó szélnek fittyet hányva
útnak indul Télapó.
Suttognak a havas ágak,
szikrát szór a sok patkó.
Ilyen hideg téli éjen
kályha mellett volna jó.
Télapónk csak nevet rajta,
jól bírja a hideget.
Bejárja a fél világot,
amíg más csak didereg.
Búcsút int a sok manónak…
indul a szán: hoppla-hó!
Csillagfényes, téli égen
szikrát vet a nyolc patkó.
Tóthárpád Ferenc: Surran a krampusz
Surran a krampusz,
csörren a lánca.
Szán megy előtte,
szél megy utána.
Este, ha indul,
bár oka nincsen,
mint aki félős,
körbetekinget,
s úgy oson házról
házra a gyáva.
Koppan a jégen
csöppnyi patája!
Hogyha eléd áll,
hogy megijesszen,
csiklandozd meg,
hogy eleresszen!
csörren a lánca.
Szán megy előtte,
szél megy utána.
Este, ha indul,
bár oka nincsen,
mint aki félős,
körbetekinget,
s úgy oson házról
házra a gyáva.
Koppan a jégen
csöppnyi patája!
Hogyha eléd áll,
hogy megijesszen,
csiklandozd meg,
hogy eleresszen!
Mentovics Eva: Téli éjen
Téli éjen fények gyúlnak,
szél zenél a fákon,
lengő pelyhek tornyosulnak,
dunna ring az ágon.
Téli éjen csengők szólnak,
száll a hangjuk szépen -
karácsonyi dallamokat
csengetnek az éjben.
Téli éjen pelyhek lengnek,
libbennek az ágon,
lámpafénynél tündökölnek,
mint egy lenge fátyol.
Téli éjen szikra villan,
lámpa gyúl az éjben…
karácsonyi fényes csillag
tündököl az égen.
Téli éjen lámpák gyúlnak
karcsú fenyőágon,
nagy harangok megkondulnak:
Itt van a karácsony!
szél zenél a fákon,
lengő pelyhek tornyosulnak,
dunna ring az ágon.
Téli éjen csengők szólnak,
száll a hangjuk szépen -
karácsonyi dallamokat
csengetnek az éjben.
Téli éjen pelyhek lengnek,
libbennek az ágon,
lámpafénynél tündökölnek,
mint egy lenge fátyol.
Téli éjen szikra villan,
lámpa gyúl az éjben…
karácsonyi fényes csillag
tündököl az égen.
Téli éjen lámpák gyúlnak
karcsú fenyőágon,
nagy harangok megkondulnak:
Itt van a karácsony!
Mentovics Éva: Szól a csengő
Szent karácsony éjszakája…
táncot jár a gyertya lángja.
Szól a csengő: csingiling…
karcsú fenyő ága ring.
Színes gömbök lengnek rajta,
díszes csomag vár alatta.
Szól a csengő: csingiling…
karcsú fenyő ága ring.
Mennyi csoda, mennyi játék,
mennyi hasznos, szép ajándék…
szól a csengő: csingiling…
karcsú fenyő ága ring.
Csillag gyúl a fellegekben,
fény csillan a kis szemekben.
Szól a csengő: csingiling…
karcsú fenyő ága ring.
táncot jár a gyertya lángja.
Szól a csengő: csingiling…
karcsú fenyő ága ring.
Színes gömbök lengnek rajta,
díszes csomag vár alatta.
Szól a csengő: csingiling…
karcsú fenyő ága ring.
Mennyi csoda, mennyi játék,
mennyi hasznos, szép ajándék…
szól a csengő: csingiling…
karcsú fenyő ága ring.
Csillag gyúl a fellegekben,
fény csillan a kis szemekben.
Szól a csengő: csingiling…
karcsú fenyő ága ring.
József Attila: Betlehemi királyok
Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta - biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menyhárt király a nevem.
Segíts, édes Istenem!
Istenfia, jónapot, jónapot!
Nem vagyunk mi vén papok.
Úgy hallottuk, megszülettél,
szegények királya lettél.
Benéztünk hát kicsit hozzád,
Üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék, afféle
földi király személye.
Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
Főtt kolbászunk mind elfogyott,
fényes csizmánk is megrogyott,
hoztunk aranyat hat marékkal,
tömjént egész vasfazékkal.
Én vagyok a Boldizsár,
aki szerecseny király.
Irul-pirul Mária, Mária,
boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig látja Jézuskáját.
A sok pásztor mind muzsikál.
Meg is kéne szoptatni már.
Kedves három királyok,
jóéjszakát kívánok!
A verset megzenésítette a Kormorán együttes:
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta - biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menyhárt király a nevem.
Segíts, édes Istenem!
Istenfia, jónapot, jónapot!
Nem vagyunk mi vén papok.
Úgy hallottuk, megszülettél,
szegények királya lettél.
Benéztünk hát kicsit hozzád,
Üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék, afféle
földi király személye.
Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
Főtt kolbászunk mind elfogyott,
fényes csizmánk is megrogyott,
hoztunk aranyat hat marékkal,
tömjént egész vasfazékkal.
Én vagyok a Boldizsár,
aki szerecseny király.
Irul-pirul Mária, Mária,
boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig látja Jézuskáját.
A sok pásztor mind muzsikál.
Meg is kéne szoptatni már.
Kedves három királyok,
jóéjszakát kívánok!
A verset megzenésítette a Kormorán együttes:
Gazdag Erzsi: Ezüstszánkót hajt a dér
Ezüst szánkót hajt a dér hófehér határon
Deres szánon didereg, fázik a Karácsony.
Zendül a jég a tavon, amin által jönnek
Decemberi hópihén fénylik már az ünnep.
A kályhánkban láng lobog. Gyere be karácsony
Gyújtsd meg a gyertyád, fényszóród a fenyőágon!
Melegedj meg idebent, légy vendégünk mára
Karácsonyi csillagod tedd a fenyőfánkra!
Deres szánon didereg, fázik a Karácsony.
Zendül a jég a tavon, amin által jönnek
Decemberi hópihén fénylik már az ünnep.
A kályhánkban láng lobog. Gyere be karácsony
Gyújtsd meg a gyertyád, fényszóród a fenyőágon!
Melegedj meg idebent, légy vendégünk mára
Karácsonyi csillagod tedd a fenyőfánkra!
Veres Csilla: Karácsony
Gyantaillat, ezüstfenyő,
madárházon havas tető,
kéményekben szél fütyül,
kályha előtt macska ül.
Ezer csillag szikrázik,
arany színben pompázik,
benn a szoba csupa fény,
karácsonyfán gyertya ég.
Rajta bábu, ezüstdió,
festett toboz, üvegrigó,
fehér gyapjas barika,
pörge habos karika.
Csokoládé, cukorsüveg,
piros csizma, pezsgősüveg,
mikulásfej, tarka ló,
papírbohóc, vatta hó.
Rajta gyöngy és ezer álom,
üveggolyók, fahuszárok,
selyemszalag, cukorkörte,
forog-forog, körbe-körbe.
Gyertya lángja egyet lobban,
angyal szíve nagyot dobban,
fehér szárnya csupa hó,
ajándéka csudajó.
Muzsika szól, cseng a csengő,
száll az ének, égbe zengőn,
sárga lámpás csillagok
csorgó fénye ránk ragyog.
madárházon havas tető,
kéményekben szél fütyül,
kályha előtt macska ül.
Ezer csillag szikrázik,
arany színben pompázik,
benn a szoba csupa fény,
karácsonyfán gyertya ég.
Rajta bábu, ezüstdió,
festett toboz, üvegrigó,
fehér gyapjas barika,
pörge habos karika.
Csokoládé, cukorsüveg,
piros csizma, pezsgősüveg,
mikulásfej, tarka ló,
papírbohóc, vatta hó.
Rajta gyöngy és ezer álom,
üveggolyók, fahuszárok,
selyemszalag, cukorkörte,
forog-forog, körbe-körbe.
Gyertya lángja egyet lobban,
angyal szíve nagyot dobban,
fehér szárnya csupa hó,
ajándéka csudajó.
Muzsika szól, cseng a csengő,
száll az ének, égbe zengőn,
sárga lámpás csillagok
csorgó fénye ránk ragyog.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)