2016. május 26., csütörtök

Tordon Ákos: Kerekecske-gombocska

Kerekecske-gombocska,
kert végében dombocska,
 Hogyha arra felállok:
hét szomszédig ellátok.

Az első épp kenyeret süt,
a második kemencét fut,
a harmadik fát hasogat,
a negyedik tűt válogat,
szót szaporít az ötödik,
nagyot hallgat a hatodik,
 ámde mit tesz a hetedik?
Messzi útra kerekedik:
útja hozzánk tekeredik.

Kerekecske-gombocska,
 kert végében dombocska,
ott főzzük az ebédet,
ott várjuk a vendéget.

Tordon Ákos: Esődal

Csöppre csöpp, cseppre csepp,
egyre szebb, fényesebb
esőcsepp hull alá.
Cseppre csepp, csöppre csöpp,
egyre szebb, egyre több
esőcsepp hull alá.
Állj alá, állj alá,
az esernyőm
alá!
Nem állok, nem állok,
az esőn kinn állok.
Az esőn
megnövök,
egy-kettő
felnövök.
Csöppre csöpp, cseppre csepp,
egy-kettő nagy leszek!
Cseppre csepp, csöppre csöpp,
csöppecskén megnövök.

Szalai Borbála Férjhez ment a cincér lánya


Tordon Ákos Az égigérő karácsonyfa



 Égig érő karácsonyfát kért egyszer egy kisfiú. Egy olyan kisfiú, akinek mindig minden óhaját és kívánsá­gát teljesítették. A szülők most sem sajnálták a költséget, az időt és a fáradságot, hisz egyetlen mag­zatukról volt szó, és tömérdek utánjárással beszerezték az égig érő karácsonyfát. Persze, a csilla­gokat verő karácsonyfa miatt ki kellett bontani a födémet és a tetőt is, különben hogyan is fért volna a szobába? De ki törődik ilyesmi­vel? Semmiképp se az olyan szü­lők, akik égig érő karácsonyfát vá­sárolnak.
Az égig érő karácsonyfához egy égig érő létra is kellett. Rendeltek hát egyet a létragyárból. Ha a karácsonyfadísz-árusok áru nélkül maradtak azon a karácsonyon, csak azért eshetett meg, mert az égig érő karácsonyfa feldíszítésé­hez tenger sok dísz kellett.
A derék szülők telepakolták a kocsijukat, sőt még az utánfutóju­kat is. Ám így is hétszer kellett fordulniuk. A szaloncukrot aztán már teherautókkal fuvaroztatták haza. Ezek után végre hozzáfog­hattak, hogy méltóképpen feléke­sítsék a világ legcsodálatosabb ka­rácsonyfáját. Melegítőbe bújtak, a melegítőre anorákot húztak, az anorákra bundát öltöttek, s így kapaszkodtak egyre feljebb és fel­jebb az égig érő létrán. A díszek­kel telt kosarakat, akárcsak a sza­loncukrot, csigákkal húzták fel.
A létra egyik oldalán a papa állt, a másikán a mama. Hanem hiába keltek hajnalok hajnalán, ezzel a munkával semmiképpen sem tudtak megbirkózni, hisz egy­re magasabbra és magasabbra kellett hágniuk. így aztán kará­csonyeste, amikor a világ vala­mennyi karácsonyfáján már felra­gyogott a gyertyafény, és szikrázni kezdtek a csillagszórók, az égig érő karácsonyfa tövében egyma­gában álldogált a kisfiú. Álldogált és várdogált.
Telt-múlt az idő, és a szülők még mindig nem kerültek elő. Másutt már rég asztalt bontottak, sőt már az edényt is elmosogatták, de az égig érő karácsonyfa büszke tulajdonosainál még híre-hamva sem volt a karácsonyi vacsorának. A csodálatos karácsonyfa alja sö­téten állt a lakásban, és a megbontott tetőn át metszőén áradt be a karácsonyi szél fagyos lehelete. A kisfiú irhabundájában is fázott, didergett. Hát még a szülők, ők vacogtak csak igazában, odafenn, az égig érő létrán, a hófelhős kará­csonyi éjszakában! Ha lenéztek, semmit se láttak: szemük elől fel­hők takarták a város fényeit. A papa bajszára jégcsapok fagy­tak, a mama szemöldöke zúzmarás lett, az orrukra pedig jobb nem is gondolni!
A többi gyerek már rég aludt, és aludtak a karácsonyi játékok is. Az álmok diós- és mákoskalácsillatot árasztottak. És aludtak a fel­nőttek is. Utolsónak a tévé be­mondó nénije feküdt le, hiszen ne­ki kellett elbúcsúznia a kedves te­levíziónézőktől. És a tévékészülé­kek is aludtak: a fekete-fehérek és a színesek is.
A kisfiú hirtelen rádöbbent, hogy ostoba módon a lehetetlent kérte. És a szülők is rádöbbentek az égig érő létrán, hogy nagy osto­baság minden képtelen kérés telje­sítése, azaz teljesíteni akarása.
A kisfiú sírni kezdett, és ahogy könnyei a karácsonyfa alsó ágára hullottak: csoda történt. Az égig érő karácsonyfa formás kis fenyő­fává változott, a megbontott tető nyílása eltűnt az égig érő létrával egyetemben, és a szülők is ott áll­tak mellette.
A jégcsapok eltűntek a papa bajszáról. A mama szemöldökéről eltűnt a zúzmara.
A szülők kibújtak a bundákból, és nevettek.
Lehámozták magukról a kucsmáikat, sáljaikat, és nevettek.
Levetették az anorákjukat, és nevettek.
Igen, nevetve álltak a kará­csonyfa mellett, mintha azt nevet­ték volna, hogy csak tréningruhát viselnek. Hogy karácsonykor me­legítőben álldigáltak, s nem ünne­pi díszben.
A fő, hogy végre megtarthatták a karácsonyestét!
És egyikük sem bánta, hogy ka­rácsony éjszakáján fogyasztják el a karácsonyi vacsorát.
Ragyogtak a karácsonyfa gyer­tyái, csillogtak a díszek, és szikrae­sőt ontottak a csillagszórók. Az ajándékcsomagok felbontva he­vertek a fa alatt. A papa a plafon­ra nézett, és bajszába rejtette szé­gyenkezését. A mama a csillárt nézte, és nem mert a papára pil­lantani. Aztán mégis egymásra néztek, összekacsintottak és nevet­tek.
A kisfiú is nevetett. Nevetett, és soha többé nem állt elő eget verő kérésekkel, kívánságokkal. Így például soha többé nem kért kará­csonyra - égig érő karácsonyfát, születésnapjára toronyórát arany­lánccal és így tovább. A legna­gyobb kívánsága egy testvérke volt. Esztendőre vagy kettőre tel­jesült is kívánsága: a mamának megszületett a kislánya. Így azóta karácsonykor ketten néznek mo­solyogva a szoba közepén csillogó­villogó karácsonyfára.

Tordon Ákos: Egy karácsonyi manó története

A manóba! - hát karácsonyi manók is vannak? De vannak ám! Egyről én is hallottam. Egy karácsonyfa- dísz csilingelte el nekem a történetét, amikor egyszer régen díszítettem a karácsonyfát.

Üvegcsengők csengtek, üvegharangok bongtak: akár- ha száz üvegtorkú, üveghangú gyönyörű harang mu­zsikált volna, de Csip-csup, a karácsonyi manó nem hallotta a zengve zengő, csilingelve csilingelő szép ha­rangjátékot, mélyen aludt pirinyó ágyacskájában.

Csillogó üvegdíszek, aranyosak, ezüstösek szálltak a magasba, a fenyőfa zöld ágaira. Ám Csip-csup manó nem látta a díszek ragyogását, a díszeket se látta, hiszen aludt mélyen, s paplan híján hosszú mohaszakállával takarózott.

Ha látott valamit: az hét pillangó volt, hét álombéli lepke, ezüst csermely partján azokat kergette. S ha hal­lott valamit, csak az álombéli csermely zenéjét hallotta.

Az új díszekkel néhány régi is felkerült a fára, régi karácsonyokra emlékező, hajdan ezüst- és aranyfestékbe mártott fenyőtobozok. De a festék már megkopott erő­sen, az ezüst megszürkült, az arany megbámult. Láttukra a gyönyörű, sudár fenyő hevesen megrázkódott.

- Ezer tűhegy s a Gellérthegy! Karácsonyi pompá­mat nem engedem csúffá tenni!

A heves rázkódásra összecsendült a sok drága dísz.

- Kiskarácsony, nagykarácsony, ott a helye a pará­zson! Parázs süsse, megégesse, egykettőre elégesse! Ócska toboz fenyőfánkat ne búsítsa, ne csúfítsa!

Erre ijedtükben sorra lehullottak az ócska tobozdí­szek. Az egyik erre gurult, a másik arra... A harmadik amarra... A legkopottabb odakoppant a karácsonyfa­állvány ezüstre festett vaslábához. A koppanásra, ütődésre Csip-csup manó kiesett az ágyából. Mert ha ed­dig nem, most mondom: a legöregebb fenyőtobozban volt a karácsonyi manó háza.

Csip-csup manó megdörzsölte a szemét, megsimo­gatta a szakállát, s örömében így rikkantott:

- A decemberi nagyharangra, felébredtem karácsony­ra! Hol a sapkám? A kabátom?

Hipp és Hopp! - egyszeriben a fején termett a sap­kája, a testére nőtt a kabátja, s azzal csissz és csossz! - kicsoszogott a tobozházból. Ám a küszöbben megbot­lott és hasra terült.

Nagyon vicces, amikor egy frissen ébredt karácso­nyi manó elterül a földön, biz ki is kacagták a díszek. Csúfondárosan kikacagták, valóságos kacagó muzsikává vált a kacagásuk. A gömbök a gúnyáját kacagták, a trombiták a papucsát, az aranydiók a szakállát, az üveg­harangok a szeme állását, az ezüsteprek és ezüstgom­bák a manósapkáját.

Mi tagadás, csúf volt a kis Csip-csup manó: mohaszakálla csupa gubanc, s oly hosszú, hogy minduntalan bele­botlott. A kabátkáját ócska pókhálóból szabták vagy száz éve, a papucskáját egy szeleverdi pillangó hímezte neki hajdanán, de minduntalan elvétette a hímzést, a manósip­kája még az öregapjáról maradt rá, aki a kökörcsini tün­dérvásáron vette egy jó szóért a bolondos Szél Szepitől; a szemével pedig, ha erre nézett, amarra sandított, bizony hogy a fekete tücsök is szépségszámba ment mellette.

De ő nem bánta rútságát. A drága díszek kacagását se bánta. Feltápászkodott fektéből, leporolta a kabát­ját. Hanem amikor az utolsó porszemet is lefújta a ka­bát ujjáról, hirtelen elámult, mert a fenyőfa törzsében hét rigó énekelt.

Csip-csup manó alig akart hinni a fülének, mert nagy csoda az, ha hét rigó nótázik egy karácsonyfa derekában! Minden karácsnyi manó tudja: ilyen kará­csonyfa a legritkábban terem a világon! Elámultak a díszek is, a csillogó csecsebecsék is, s egyszeriben száz­szor szebben ragyogtak! S már hogyne ragyogtak vol­na, hisz a rigófütty arról tanúskodott, hogy most ezen a karácsonyfán rendezi be szállását a világszép Gyöngytündérke, a karácsonyfák tündére!

No bizony, egyszeriben megnőtt a karácsonyfa! A büsz­keség a mennyezetig növesztette. Lett csillogás-villogás, verseny-ragyogás! A díszek egymást túlszárnyalva ragyog­tak, mert mindegyikük azt szerelte volna, ha őnála rendezi be szállását a zeneszóval érkező Gyöngy tündér!

Csip-csup manó is kapta a seprűjét, és belefogott a nagy- takarításba, mert nem akart szégyenben maradni, ha elporzik előtte a Gyöngytündérke hatpillangós üveghintója!

Hanem a díszek mind egy szálig ráripakodtak:

- Mit akarsz itt, te világcsúfja, világrútja?! Csúfsá­godtól, rútságodtól mi is elborzadunk, hát még a Gyöngytündér! Bújj be a házadba, s ne mutatkozz a színe előtt! Még az orrod hegyét se dugd ki!

Könnyes lett erre a karácsonyi manó szeme. S bár­merre tekintett is a könnyein át, mindenfelé ezerszeres­re torzított torzképét látta ragyogni a fénylő díszeken, akárha görbe tükörbe nézett volna.

Nem is volt egyéb kívánsága: bezárkózni a házába.

Hanem a sok könny miatt elvétette az utat, s épp a legpompásabb dísz szivárványszínű kapuja felé tartott. Hej, megmérgedt erre a büszke dísz, de féken kellett tar­tani a haragját, mert abban a minutumban valahol mu­zsikálni kezdett egy halk szavú öreg zenélőóra, és egy hirtelen kerekedett aranyködből máris előrobogott a ka­rácsonyi Gyöngytündérke hatpillangós üveghintója!

A hat pillangó egyenest a legpompásabb dísz felé tartott. Hogy fénylett, ragyogott erre a dölyfös, drága dísz! Napnál fényesebben, szivárványnál színesebben, s minden káprázatnál káprázatosabban!

Igen ám, de mi történt? A szélesre kitárt kapuban ott remegett a világcsúfja Csip-csup manó. Csúfságá­tól, rútságától megbokrosodtak a lepkeparipák. Hupp! - felborult a lepkefogat, és Gyöngytündérke épp Csip- csup manó rongyos papucskái elé pottyant ki a gyönyö­rű hintóból. Pihepuha volt a hintó belseje, szerencsére Csip-csup manó szakálla a papucsát verdeste; még na­gyobb szerencse, hogy a manószakáll is puha volt, így a pórul járt tündérke nem ütötte meg magát. A manócska gyorsan és gyöngéden a karjába vette, és talpra segí­tette. A karácsonyfák tündérének nem is történt egyéb baja, csupán a homlokát koccintotta össze Csip-csup manó ezer ráncú homlokával, kopp!

Erre nagyot nevettek mind a ketten. Azaz csak Csip-csup nevetett, mert hiszen a tündérek nem nevetnek, hanem kacagnak.

- Bocsáss meg, Gyöngytündér! - borult térdre előt­te a kis manó.

- Mi a szösz? - csodálkozott a karácsonyfák tündé­re. - Te mentetted meg az életemet, és most bocsánatot kérsz tőlem? Én tartozom hálával tenéked! Hap-hap-hap-ci! - hármat tüsszentett, s a harmadik tüsszentésre olyan szép sztaniol palást borult a karácsonyi manó vál­lára, amilyet még nem látott a világ, amióta karácsony a karácsony!

Hej, mérgében szétpukkadt a legpompásabb dísz: pukk! - és már csak a leheletvékony üvegcserepek he­vertek a fa alatt.

- Jaj, szállás nélkül maradtam! - búsult a tündérke.

- Sose búsulj, van nekem egy tobozházam, hajda­nán aranyfestékbe mártották; igaz, azóta megkopott jócs­kán, de tisztaságtól ragyog kívül és belül! Bátran ellak­hatsz benne, és én szívemből örülnék, ha a vendégem lennél - mondta nagy-nagy dadogással Csip-csup manó, mert egyszeriben eszébe jutott a csúfsága, rútsága.

Gyöngytündérke a gondolataiba látott.

- Jó a szíved, Csip-csup manó, épp ezért nem is le­hetsz csúnya: megszépít a szíved jósága. Ami pedig a szál­lást illeti, köszönettel elfogadom a meghívásodat - csilin­gelte cérnavékony hangján a karácsonyfák tündére.

És akár hiszitek, akár nem, színarannyá változott erre az ócska fenyőtoboz: arannyá vált kívül-belül!

Aranyból volt a bútora: az ágy, a dívány, a szek­rény, az asztal és a négy szék, a karosszék és a hinta­szék! A tűzhely és a radiátor, a kád és a mosdó, sőt a vízcsapok is, hogy az aranyajtó aranykilincséről ne is beszéljek! Bár azt még megsúgom: a képszegek is mind színarannyá váltak.

Csip-csup manó mindmáig is dörgöli a szemét a csodálkozástól, pedig a karácsonyfák tündérkéje már rég búcsút vett a tobozháztól, és új lepkefogatán vágtat az új karácsonyok elébe, míg valahol a világon, de mindig csak egyben, egyetlenegy fenyőfa derekában hét rigó rikkantja:

- Mérik a diót! Sütik a patkót! Mérik a mákot! Sü­tik a patkót! Diósat, mákosat! Kalácsot kaptok! Jól is lakhattok karácsonytól újévig, kereken egy hétig! Utá­na meg ehetitek a kalácsnak végit...

Csillog-villog karácsony


















K. László Szilvia: December 5
Tordon Ákos: Télapó bundája 6
Tóthárpád Ferenc: Erre csörög a dió... 8
Gazdag Erzsi: Karácsony 10
Benedek Elek: A karácsonyfa 12
Mentovics Éva: Az állatok karácsonya 14
Gazdag Erzsi: Hóember 20
K. László Szilvia: Mikulás-váró 24
Mentovics Éva: Indul a szán 26
Tóthárpád Ferenc: Surran a krampusz 28
Veres Csilla: Télapóhoz 30
Mentovics Eva: Téli éjen 32
Tordon Ákos: Az égig érő karácsonyfa 33
Mentovics Éva: Szól a csengő 40
Veres Csilla: Karácsony 42
József Attila: Betlehemi királyok 46
Gazdag Erzsi: Ezüstszánkót hajt a dér 50
Tordon Ákos: Egy karácsonyi manó története 52

K. László Szilvia: December

December az ünnepről szól,
akkor szép, ha hull a hó,
úgy jó, ha van meleg szoba,
a beigliben sok dió.
Jó dolog a sok ajándék,
de figyeld a szemeket,
meglátod, a legnagyobb kincs
az őszinte szeretet.
Szerencsére fér a szívbe
óriási nagy adag,
s minél többet adsz belőle,
neked annál több marad!

Tordon Ákos: Télapó bundája

Télapónak hóbundája
Rongyos lett a sok hordásba,
Sok hordásba-cipelésbe,
S ide-oda sietésbe.


Hópihe táncol a hóesésben,
Vásik a bunda a cipelésben,
Sok cipelésben elvásik,
Jövőre meglátod, lesz másik.

Tóthárpád Ferenc: Erre csörög a dió...

Felhőt szánt a szánkó talpa,
piros ruhás ember rajta.
Mögötte nagy zsákokban
csokoládé s virgács van.

Előtte a szarvasok,
fölötte a csillagok,
alatta a föld forog:
kertek, házak, ablakok…

Ablakokban csizma ásít,
itt egy cipő, ott egy másik.
„Erre csörög a dió,
arra meg a mogyoró!”

„Mind-mind kapnak csomagot,
a kicsik és a nagyok.”
A Mikulás mindent tud,
lesz, akinek virgács jut!

Megzenésítette a Hangraforgó:


Benedek Elek: A karácsonyfa

Csingilingi, szól a csengő,
Jertek, fiúk, lányok!
Föl van gyújtva, meg van rakva
A karácsonyfátok.

Csingilingi, szól a csengő,
Arany a csengése,
Aranyosabb, szebb ez, mint a
Muzsika zengése.

Csingilingi, szól a csengő
Vajon kik csengetnek?
Mennyországból az angyalkák
A jó gyerekeknek.

Csingilingi, szól a csengő
Nyílik már az ajtó,
Cseng a szoba, zeng a szoba
Vidám gyermek zajtól.

Csingilingi, szól a csengő,
Jertek, fiúk, lányok,
Föl van gyújtva, meg van rakva
A karácsonyfátok.

K. László Szilvia: Mikulás-váró

Esik a hó nagy pelyhekben,
Télapó már elindult.
Csengős szánkó hangját hallod,
A hószarvas vígan fut.
Nehéz zsákban sok ajándék,
Alig bírja az öreg.
Alma, dió, csokoládé,
Segítsetek gyerekek!
Vegyétek le a nagy puttonyt,
Válasszatok kincseket,
S hamarosan Télapóka
A szánkóról integet.
Nehéz út áll még előtte,
Minden gyermeknek örül.
Szétosztja az ajándékot,
A nagy puttony kiürül.

Mentovics Éva: Indul a szán

Morcos felhő hinti pelyhét,
estére már mély a hó.
Zúgó szélnek fittyet hányva
útnak indul Télapó.

Suttognak a havas ágak,
szikrát szór a sok patkó.
Ilyen hideg téli éjen
kályha mellett volna jó.

Télapónk csak nevet rajta,
jól bírja a hideget.
Bejárja a fél világot,
amíg más csak didereg.

Búcsút int a sok manónak…
indul a szán: hoppla-hó!
Csillagfényes, téli égen
szikrát vet a nyolc patkó.

Tóthárpád Ferenc: Surran a krampusz

Surran a krampusz,
csörren a lánca.
Szán megy előtte,
szél megy utána.

Este, ha indul,
bár oka nincsen,
mint aki félős,
körbetekinget,

s úgy oson házról
házra a gyáva.
Koppan a jégen
csöppnyi patája!

Hogyha eléd áll,
hogy megijesszen,
csiklandozd meg,
hogy eleresszen!

Mentovics Eva: Téli éjen

Téli éjen fények gyúlnak,
szél zenél a fákon,
lengő pelyhek tornyosulnak,
dunna ring az ágon.

Téli éjen csengők szólnak,
száll a hangjuk szépen -
karácsonyi dallamokat
csengetnek az éjben.

Téli éjen pelyhek lengnek,
libbennek az ágon,
lámpafénynél tündökölnek,
mint egy lenge fátyol.

Téli éjen szikra villan,
lámpa gyúl az éjben…
karácsonyi fényes csillag
tündököl az égen.

Téli éjen lámpák gyúlnak
karcsú fenyőágon,
nagy harangok megkondulnak:
Itt van a karácsony!

Mentovics Éva: Szól a csengő

Szent karácsony éjszakája…
táncot jár a gyertya lángja.
Szól a csengő: csingiling…
karcsú fenyő ága ring.

Színes gömbök lengnek rajta,
díszes csomag vár alatta.
Szól a csengő: csingiling…
karcsú fenyő ága ring.

Mennyi csoda, mennyi játék,
mennyi hasznos, szép ajándék…
szól a csengő: csingiling…
karcsú fenyő ága ring.

Csillag gyúl a fellegekben,
fény csillan a kis szemekben.
Szól a csengő: csingiling…
karcsú fenyő ága ring.

József Attila: Betlehemi királyok

Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta - biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menyhárt király a nevem.
Segíts, édes Istenem!

Istenfia, jónapot, jónapot!
Nem vagyunk mi vén papok.
Úgy hallottuk, megszülettél,
szegények királya lettél.
Benéztünk hát kicsit hozzád,
Üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék, afféle
földi király személye.

Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
Főtt kolbászunk mind elfogyott,
fényes csizmánk is megrogyott,
hoztunk aranyat hat marékkal,
tömjént egész vasfazékkal.
Én vagyok a Boldizsár,
aki szerecseny király.

Irul-pirul Mária, Mária,
boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig látja Jézuskáját.
A sok pásztor mind muzsikál.
Meg is kéne szoptatni már.
Kedves három királyok,
jóéjszakát kívánok!

A verset megzenésítette a  Kormorán együttes:


Gazdag Erzsi: Ezüstszánkót hajt a dér

Ezüst szánkót hajt a dér hófehér határon
Deres szánon didereg, fázik a Karácsony.

Zendül a jég a tavon, amin által jönnek
Decemberi hópihén fénylik már az ünnep.

A kályhánkban láng lobog. Gyere be karácsony
Gyújtsd meg a gyertyád, fényszóród a fenyőágon!

Melegedj meg idebent, légy vendégünk mára
Karácsonyi csillagod tedd a fenyőfánkra!

Veres Csilla: Karácsony

Gyantaillat, ezüstfenyő,
madárházon havas tető,
kéményekben szél fütyül,
kályha előtt macska ül.

Ezer csillag szikrázik,
arany színben pompázik,
benn a szoba csupa fény,
karácsonyfán gyertya ég.

Rajta bábu, ezüstdió,
festett toboz, üvegrigó,
fehér gyapjas barika,
pörge habos karika.

Csokoládé, cukorsüveg,
piros csizma, pezsgősüveg,
mikulásfej, tarka ló,
papírbohóc, vatta hó.

Rajta gyöngy és ezer álom,
üveggolyók, fahuszárok,
selyemszalag, cukorkörte,
forog-forog, körbe-körbe.

Gyertya lángja egyet lobban,
angyal szíve nagyot dobban,
fehér szárnya csupa hó,
ajándéka csudajó.

Muzsika szól, cseng a csengő,
száll az ének, égbe zengőn,
sárga lámpás csillagok
csorgó fénye ránk ragyog.

Mondóka

Esik eső csepereg,
Megáznak a verebek.
Én nem ázok, nem fázok,
Esernyővel sétálok.


Forrás