Volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl volt, volt egyszer
egy szegény ember. Ennek a szegény embernek ügyibevaló szép felesége
volt, de gyermeke csak akkora sem, mint egy ütés tapló. Imádkoztak este,
reggel, lefektükben, fölkeltükben:
- Uram, Istenem, csak akkora gyermeket adj, mint egy ütés tapló.
De az Úristen nem hallgatta meg az imádságukat.
No, telik-múlik az idő. Megébred egy reggel az asszony, s azt mondja az urának:
- Hallá-é! Milyen bolond álmot láttam én az éjen.
- Mit, ugyan bizony?
- Hát a házunkba jött egy ősz öregember, s azt mondja:
- Tudom én, mi a bajotok, neked s az uradnak. Ha gyermekre van
szükségetek, menjetek ki ma reggel a kapu elejibe, ott álljatok meg, s
akármiféle lelkes vagy lelketlen állat jő arrafelé, fogjátok meg,
vigyétek bé, az lesz a ti gyermeketek.
- No, hallod-e, asszony, elég bolond álom, de próbáljuk meg!
Mindjárt felöltöznek, kimennek a kapu elejibe, s ott állingálnak jó darab ideig.
Hát egyszer csak arra fut egy sárga kicsi kígyó.
Hé, ördög adta varasgyékja! - neki a sárga kicsi kígyónak, megfogják,
az asszony a kebelibe dugja, beviszik a házba, s ott jól tartják tejbe
mártott kenyérrel.
Telnek-múlnak a napok, egyszer csak megszólal a sárga kicsi kígyó, s azt mondja a szegény embernek:
- Édesapám, menjen el a királyhoz, s kérje meg nekem a leánya kezét!
- Mit beszélsz, te szerencsétlen teremtés, hiszen a király mindjárt a fejemet véteti!
- Csak menjen, ne féljen semmitől, a többi az én dolgom lesz.
Addig s addig, hogy a szegény ember felkászolódik s elmegy a
királyhoz. Egy jó puskalövésre volt a király palotája. Bemegy az
udvarba, s hát a király éppen akkor sétál a katonái előtt, s
vizitálódik. Odamegy a szegény ember, köszön illendőképpen, s azt
mondja:
- Felséges királyom, életem-halálom a kezedbe ajánlom, az én fiam, a
sárga kicsi kígyó, azért küldött ide, hogy megkérjem neki a leányod
kezét.
Nagyot kacag a király, hogy a könnye is kicsordult belé.
- Jól van, te szegény ember, én nem bánom, hanem elébb három dolgot
adok fel a fiadnak, s ha azt meg nem teszi, karóba húzatom a fejét. Az
első feltétel az lesz, hogy hozzon három aranyalmát a Tündér Ilona
kertjéből.
Hej, megszontyolodott a szegény ember! Most már kifogy ebből az egy
fiából is. Hogy is tudá ilyen bolond dologra adni a fejét. Csak hogy föl
nem veté a nagy búbánat. Hazamegy, s mondja a fiának a király üzenetét.
Azt mondja a sárga kicsi kígyó:
- Azért bizony egyet se búcsálódjék, édesapám, még ma elhozom a három aranyalmát.
Avval csak kikerült az ajtón, s meg sem állott a Tündér Ilona
kertjéig. Ott bebújt a kert hasadékán, felfutott a legelső fára, s
lenyisszentett egy almát. Hej - Atya-Fiú-Szentlélek! -, akkorát csendült
erre a kert, hogy hetedhét országon is túl hallódott a csendülése. Hát
csak törtet elé a hétfejű sárkány (mert tudjátok meg, hogy ez őrizte a
kertet), a szájából hétsingnyire futott elé a veres láng. Megállott a fa
alatt, szimatolt erre is, arra is, ha megláthatna valakit. De a sárga
kicsi kígyó belebújt a fa odvába, s meg sem moccant, míg a hétfejű
sárkány nagy derendóciával el nem szelelt. Akkor kiugrott az odúból,
leszakasztott még két almát, s egy percre kívül volt a kerten.
Bezzeg álmélkodott a szegény ember, mikor a sárga kicsi kígyó
megérkezett a három aranyalmával. No, volt öröm. Mindjárt tarisznyába
tette a három almát, s nagy lelkendezve futott a királyhoz.
- Itt a három aranyalma, felséges királyom.
Nézi a király erről is, arról is, forgatja az almákat minden oldalra, de azok bizony igazi színarany almák voltak.
- No, jól van, te szegény ember, hanem még hátravan két főfeltétel.
Mondd meg a fiadnak, hogy ha holnap reggel ilyen kakassarkon forgó
aranypalotát nem teremt a te házad helyire, milyen az enyém, szörnyű
halálnak halálával hal meg.
Aj, csak most szontyolodott el istenigazában a szegény ember.
Renyekedett s évelődött szegény feje, hogy mit tud most csinálni az a
szetemnyi teremtés. Lopni csak lophat, de hogy építsen, mikor egy
bábóháznak* sem volna képese. Sírva mondja otthon a fiának:
- Jaj, szerelmes gyermekem, mibe ártottad magad! Ha holnap reggelre
olyan palota nem lesz a házunk helyén, mint a királyé, szörnyű halálnak
halálával halsz meg.
Azt mondja erre a sárga kicsi kígyó:
- No, bezzeg, édesapám, ha még ezen is tud epekedni! Csak feküdjenek le békével, kied is, édesanyám is, majd csudára ébrednek.
Beesteledik, s kimegy a sárga kicsi kígyó az udvarra. Elévesz egy
sípot, megfuvintja, s hát abb' a szempillantásban annyi ördög kerekedett
össze, hogy a hold s mennyi ragyogó csillag mind megfeketedett. Csak
elélibbegtet egy sánta ördög, s azt kérdi a sárga kicsi kígyótól.
- Mit kívánsz, édes gazdám?
- Azt, hogy ezt a házat szépen szedjétek széjjel, s éppen olyan aranypalotát építsetek ide, mint a királyé!
Hej, neki az a rengeteg sok ördög, surrogtak-burrogtak,
mozgolódtak-forgolódtak, s mire pitymallott, az utolsó szegig készen
volt a palota. Megébred reggel a szegény ember s a felesége, csak
dörzsölték, dörzsölték szemükből az álmot, kérdezték egymástól: vajon
ők-e ők? Odafut a sárga kicsi kígyó, s azt mondja, hogy: bizony csak
kietek, kietek!
Felszökik a szegény ember az aranyos ágyból, felöltözik aranyos
gúnyába, s fut a királyhoz. Ez már ott állott az ablakában, s onnét
nézte a palotája társát. Jó messziről elejibe kiáltott a szegény
embernek:
- Be se jöjj, te ördöngös gyermeknek ördöngös apja, hanem vidd meg a
harmadik főfeltételt: hogy ha holnap reggelre a két palotát össze nem
köti egy aranyhíddal, s ha a híd két oldalán aranyfákon aranymadarak nem
énekelnek, elpusztítom a föld színéről minden nemzetségével!
Hazamegy a szegény ember, de most már nem is búsult olyan erősen.
Gondolta, ha a többit megcsinálta az ő fia, csak megsegíti az Isten a
harmadik főfeltételben is. Jól gondolá, mert reggel már az aranyhídon
sétált a királyhoz. Magával vitte a sárga kicsi kígyót is. Bemennek a
királyhoz, jó reggelt köszönnek, s a szegény ember elémondja:
- Felséges királyom, életem-halálom a kezedbe ajánlom, itt a fiam, a sárga kicsi kígyó, most már tartanók meg a lakodalmat.
Eleget köntörfalazott, teketóriázott a király, de mit volt mit tenni,
szavának kellett, hogy álljon. Jaj, a szegény királykisasszony, mikor
meglátta az urára levendőt! Sírt, földhöz vágta magát hetvenhétszer, de
mind hiábavalóság volt, a lakodalmat megtartották. Eközben béesteledik,
s az éfiú pár bémegy a szobájába. A királykisasszony bizonygatózott,
hogy ő inkább megöli magát, de nem fekszik egy ágyba azzal a rusnya
sárga kígyóval, s ha hozzá talál nyúlni, megfogja s kitekeri a nyakát.
Hát egyszer csak keresztülbucskázik a fején a sárga kicsi kígyó - s
halljatok csudát! -, dali szép legény lett belőle!
Megszólal a legény:
- Ne félj tőlem, szépséges szép királykisasszony! Nem vagyok én sárga
kicsi kígyó, én egy elátkozott királyfi vagyok. Apám arra átkozott,
hogy hét esztendeig, hét hétig s hét napig kígyóbőrben járjak. Még nem
telt ki az átok ideje, azért azt mondom neked, hogy senkinek ezen a
világon ne szólj erről, mert mindketten erősen megbánjuk.
Megörvendett ennek a királykisasszony, fogadkozott, hogy senkinek sem
szól. De reggel bemegy az apjához, s ez addig faggatta, hogy mégis
elmondott mindent.
„Várj csak - gondolá a király -, nem hordod te tovább azt a rusnya
kígyóbőrt!" Volt a palotában egy vén boszorkány, azt magához hívatta, s
megparancsolta neki, hogy előre menjen be az éfiú pár szobájába, s ha
leveti a sárga kicsi kígyó a bőrét, égesse el.
A vén boszorkány előre bé is ment, s mikor az éfiú pár lefeküdt,
kibújt az ágy alól, megkereste a kígyóbőrt, s egy teli parázs
serpenyőben porrá égette.
Megébred reggel a sárga kicsi kígyó, fel akarja venni a bőrét, s hát
nincs! Aj, megszomorodik szegény feje! Azt mondja a feleséginek:
- No, feleség, mégsem tartottad meg a szavad, a bőrömet elvitte
valaki. Nekem most már el kell innen pusztulnom, haza, az apám várába.
Még éppen hét napom van, de ha azt akarod, hogy a feleségem maradj,
utánam kell jönnöd.
Ezzel egy aranyabroncsot vett elő, s azt mondta:
- Ezt az aranyabroncsot a két karodra teszem, hogy senkit meg ne
ölelhess, míg ismét egymásé lehetünk. Én megyek a fekete várba, te jere
utánam egyingesen, mezítláb, állj meg a várkapu előtt, s hét nap s hét
éjjel szüntelen azt kell kiáltanod: „Jere ki, te elátkozott királyúrfi,
itt a feleséged, vedd le a karjáról az aranyabroncsot!"
Elbúcsúztak keserves könnyhullatások közt, s a sárga kicsi kígyó
ember képében elindult a fekete várba. Estére kelve a felesége is utána,
s meg nem állott, míg a fekete várhoz nem ért. Ott aztán csak kiabálta:
„Jere ki, te elátkozott királyúrfi, itt a feleséged, vedd le a karjáról
az aranyabroncsot!"
Hét éjjel s hét nap mind ezt kiabálta, akkor megnyílt a fekete vár
kapuja, kijött a dali királyúrfi, odafutott a feleségéhez, megölelte,
megcsókolta, s az aranyabroncs magától lehullott. Azzal szépen
fölkerekedtek, dióhéjba telepedtek, a Küküllőn leereszkedtek.
Holnap legyenek a ti vendégeitek!
*bábóház = kukorica csutkákat minél magasabbra kell építeni, úgy hogy ne essen szét. A csutkákat párhuzamosan kell tenni, négyzet formákat kirakva, de úgy hogy a csutka keskenyebb felére mindig a vastagabb felét kell rárakni.
*bábóház = kukorica csutkákat minél magasabbra kell építeni, úgy hogy ne essen szét. A csutkákat párhuzamosan kell tenni, négyzet formákat kirakva, de úgy hogy a csutka keskenyebb felére mindig a vastagabb felét kell rárakni.