Ment a Nyúl az erdőben, üres zsákkal a hátán, gombát akart szedni, meg erdei bogyókat a kisz nyuszik számára, ám sajnos, semmit sem talált: se gombát, se bogyót.
Hát, egyszer csak egy zöld tisztás közepén meglát egy vadalmafát. Az ágai csak úgy roskadoztak az érett piros almától, a földre is jutott belőle bőven. Több se kellett a Nyúlnak, kinyitotta a zsák száját, és rakni kezdte bele az almát.
Arra repült a Varjú, leszállt egy farönkre és így károgott:
- Kár! Kár! Micsoda kár! Aztán hiába jön majd ide bárki, egy árva szem almát se talál!
- Hiába károgsz, Varjú koma – mondta a Nyúl -, annyi itt az alma, hogy jut belőle mindenkinek. Az én nyuszijaim meg otthon az éhkoppot nyelik.
Teliszedi a Nyúl az egész zsákot. Nehéz volt a zsák, fel se tudta emelni. Hétrét görnyedve húzta-vonszolta az erdei ösvényen hazafelé…
Egyszer csak valami puhába ütközött a feje. Fölpillantott, hát a Medve állt előtte!
- Mi van a zsákodban? – kérdezte a Medve.
A Nyúl magához tért a nagy ijedelemből, kinyitotta a zsákot, és így szólt:
- Alma… Vadalma… Tessék, vegyél belőle, Misa bácsi, szívesen adom.
Megkóstolta a Medve az almát.
- Jó kis alma! Zamatos! – bömbölte, vett belőle egy jókora marokkal, és ment az útjára.
A Nyúl meg –hazafelé.
Megy a Nyúl az erdőben , innen is, onnan is összeszaladnak a mókus fiak, és kórusban sipogják:
- Nyuszi bácsi, kérek almát!
Mit tehetett volna,megint kinyitotta a zsák száját.
Hazafelé úton összetalálkozott régi barátjával, a Sünnel.
- Hová, hová Tüskeböki? – köszönt rá.
- Hát, tudod, gombászni indultam, de nem találok egyet sem. Üres a kosaram, nézd csak!
- Vigyél inkább almát. Vegyél nyugodtan, ne szégyelld, van belőle elég! - mondta a Nyúl, és jól megrakta almával a Sün kosarát.
Kiért a Nyúl a mezőre, hát ott sétál a Kecske a gidáival. Őket is megkínálta almával.
Ment, ment a Nyúl,de nagyon elfáradt. Már éppen leült volna valami buckára, amikor hirtelen…
- Köszönöm, barátocskám! – mondta a Vakond, és eltűnt a föld alatt, az almákkal együtt.
A nyusziházban ezalatt nem győzik várni Nyúlpapát. Hogy elüsse az időt, Nyuszimama hosszú meséket mond a korgó gyomrú kicsinyeknek.
Egyszer csak kopognak.
Nyílik az ajtó, és ott állnak a küszöbön a mókuskölykök, kezükben egy szakajtó mogyoró.
- Tessék! A mamánk kérte, hogy ezt adjuk át, és köszönjük meg szépen – sipogták a kismókusok, aztán elszaladtak.
- Csodatörtént… - suttogta Nyuszimama.
Jött a Sün is, egy nagy kosár gombával.
- Itthon-e a gazda? – kérdezte Nyuszimamát.
- Sajnos, nincsen. Már reggel elment hazulról, és még mindig nem jött meg.
Elköszönt a Sün Nyuszimamától, és elment, de a kosárnyi gombát otthagyta.
Kecske szomszédasszony káposztafejeket hozott, meg egy csupor tejet.
- Ez a gyerekeké – mondta Nyuszimamának.
És a csodák folytatódtak.
Csikorogva nyílt a pinceajtó fedele, és kidugta fejét a Vakond.
- Ez a Nyúl háza? – kérdezte.
- Igen, mi lakunk itt – mondta Nyuszimama.
- Akkor jó helyre ástam a járatomat – örvendezett a Vakond,és már dobálta is fel a pincéből a répát, krumplit, petrezselyemgyökeret,céklát. – Tiszteltetem Nyúl urat! – kiáltotta Vakond a pincéből, és már el is tűnt a föld alatt.
A Varjú meg csak károgott egyre:
- Kár! Kár! Micsoda madár! Fűnek-fának osztogattad az almát,engem meg se kínáltál!
Zavarba jött a Nyúl,előkaparta a zsák aljáról az utolsó almát.
- Tessék! Ez a legszebb! Csipegesd kedvedre.
- Kell is nekem a te vacak almád! Az ízét sem állhatom! Kár,kár! Micsoda dolog, a saját éhes gyerekeinek csak az üres zsákot viszi haza!
- Jaj, nem… Tüstént visszafordulok, és újra telitöltöm.
- Hová mennél, esztelen jószág! Nézd, micsoda felhők gyülekeznek!
De a Nyúl csak visszaszaladt az erdőbe.
Hanem amikor elért az ismerős vadalmafához, kit talált ott, nagy meglepetésére…
Meglátta a Farkas a Nyulat, és szája szélét nyalva megkérdezte:
- Hát te mi járatban?
- Én csak… almát akartam szedni… a kicsinyeimnek.
- Szóval, szereted az almát?
- Sze… szeretem.
- Én meg a nyulat szeretem! De nagyon ám! – rikoltotta a Farkas, és lódult, hogy elkapja a Nyulat.
Most tett igazán jó szolgálatot az üres zsák!
Késő éjszaka volt,mire a Nyúl hazaért.
Otthon a jóllakott kisnyuszik már az igazak álmát aludták. Csak Nyuszimama nem aludt, csendesen sírdogált a szoba sarkában.
Egyszer csak megnyikordult az ajtó.
Fölneszeltek a kisnyulak, kiugráltak az ágyból.
- Hurrá! Megjött a Papa!
Nyuszimama az ajtóhoz rohant: a küszöbön ott állt a Nyúl, csuromvizesen.
- Nem hoztam… nem hoztam nektek semmit – suttogta alig hallhatóan.
- Szegénykém! Fő, hogy élsz… - borult a nyakába Nyuszimama.
Egyszer csak iszonyú dörrenés rengette meg a nyusziházat.
- Ez ő lesz! A Farkas! Csukjátok be az ajtót! Rejtőzzetek el! – kiáltotta a Nyúl.
Dörömbölt az ablaküveg,kivágódott az ablak, és egy hatalmas barna fej bújt be rajta. A Medve.
- Tessék! Itt az én ajándékom! – bömbölte a Medve. – Igazi finom hársméz…
Másnap reggel az egész nyuszicsalád az asztal köré gyűlt. Mi minden nem volt azon az asztalon! Gomba és mogyoró, káposzta és répa, krumpli, méz és cékla…
A gonosz Varjú meg csak álmélkodott.
- Föl nem foghatom! Hogyan került elő az üres zsákból ennyiféle jó?
