2016. november 20., vasárnap

Az aranyhajú lány és a három medve

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akinek gyönyörű aranyszínű haja volt, s éppen ezért mindenki csak aranyhajú lánynak hívta. Az aranyhajú lány egy csinos kis házikóban éldegélt az édesanyjával az erdő szélén. Egy nap így szólt az édesanyjához:
- Elmegyek sétálni, és hozok neked egy csokor gyönyörű virágot.
- Az nagyon jó lesz kislányom, de vigyázz, ne merészkedj túl messzire, el ne tévedj az erdőben! - figyelmeztette az édesanyja.
Az aranyhajú lány megölelte az édesanyját, felkapta a kosarát, és elindult. Az erdőbe érve nekilátott, hogy virágokat szedjen, és talált is rengeteg gyönyörű margarétát. Gyönyörű kék búzavirágra bukkant. Egy kicsit odébb pedig pompás piros pipacsot talált. A virágtól virágig szökdécselt, észre sem vette, hogy mennyire elszaladt az idő. Hamarosan nagyon elfáradt, megéhezett és megszomjazott. Szerencsére a fák között megpillantott egy kis házat. Bekukucskált a kulcslyukon. Senkit sem látott odabenn, így benyitott az ajtón és belépett. Odabenn egy hatalmas terített asztalt talált három tál mézzel és rizzsel. Pompás illatuk volt! Az asztalon volt egy nagy tányér, egy közepes tányér és egy kicsi tányér. Az asztal körül három szék állt, melyek nagyon kényelmesnek látszottak. Volt ott még egy nagy karosszék is, egy közepes karosszék meg egy kicsi karosszék. Az aranyhajú lány ekkor beült a nagy karosszékbe, de az túl nagy volt, és kényelmetlenül érezte magát benne. Ekkor leült a közepes székbe, de annak túl puha volt a párnája, és ebből is kiszállt. Így hát beült a legkisebb székbe, csakhogy az nem volt elég erős, hogy elbírja a súlyát; így eltörtek a lábai, a kislány pedig a padlóra zuhant.Mivel nagyon éhes volt, úgy döntött, hogy belekóstol a rizsbe és a mézbe. Vett egy kanálnyival a nagy tányérból, de túl forró volt és megégette a nyelvét. Ezután megpróbálkozott a közepes tányérral is, de az meg túl sűrű volt. Végül belekóstolt a legkisebb tányérba is. Az étel olyan finom volt, hogy az aranyhajú lány felfalta az utolsó szemig. Mivel a kislány nagyon fáradt volt, úgy döntött, hogy lefekszik egy kicsit aludni. Felment az emeletre, ahol a hálószobában három ágyat talált. Volt egy nagy ágy, egy közepes ágy meg egy kicsi ágy. Kipróbálta a nagy ágyat, de túl kemény volt és nagyon kényelmetlen. Ezután kipróbálta a közepeset,de nagyon szúrós volt a takaró, és nem tudott aludni. Végül befeküdt a kicsi ágyba, amely olyan kényelmes és meleg volt, hogy pillanatok alatt álomba szenderült. Eközben a medvecsalád, aki a házban lakott, hazaérkezett erdei sétájából. Amint kinyitották az ajtót, szaglászni kezdtek, és érezték, hogy valaki járt odabent, így körülnéztek és mindent megszagoltak.
- Valaki ült a székemben! - kiáltott fel Medvepapa mély, öblös hangján.
- Valaki hozzányúlt a párnámhoz! - kiáltott fel Medvemama gyengéd hangján.
- Valaki összetörte a székemet! - kiáltott fel vékony hangján a Medvebocs, és sírni kezdett.
Aztán az asztalhoz léptek.
- Valaki megnyalta a kanalamat! - morogta Mackópapa mély, öblös hangján.
- Valaki hozzányúlt a tányéromhoz! - mondta Mackómama kedves hangján.
- Nézzétek, valaki felnyalta a vacsorámat, egy morzsa sem maradt! - kiáltotta a kis medve, és könnyek kezdtek peregni az arcán.
Ezután a medvék fölmentek az emeletre. Medvepapa szaglászni kezdett, és mély, öblös hangján így szólt:
- Valaki feküdt a párnámon!
- Valaki arrébb rakta a tányéromat! - mondta Medvemama csendesen.
- Nézzétek csak, egy kislány alszik az ágyamban! - kiáltotta a kismackó meglepetten.
Az aranyhajú lány felébredt a medvék hangjára. Nagyon megrémült, amikor megpillantotta a három föléje hajoló medvét. Gyorsan kipattant az ágyból, kiugrott az ablakon, és beszaladt az erdőbe. Szaladt, szaladt egészen hazáig, amilyen gyorsan csak a lába vitte, még csak hátra sem nézett! Ettől kezdve a medvék soha többé nem látták az aranyhajú lányt az erdőben.

2016. október 23., vasárnap

Gryllus Vilmos: Őszi falevél

- Hova mész falevél?
 - Oda, hova visz a szél. 

- Honnan jössz falevél? 
- Fa ágáról hoz a szél.

 - Fázol-e falevél?
 - Hideg bizony ez a szél! 

- Szállj tova falevél!
 - Röpülök, ha fúj a szél.

Csanádi Imre: Vadgesztenye

Vadgesztenye fának
de vastag az ága.
Szomszédék Gyurija
két kezével rázza.
Potyog a gesztenye
kipp- kopp
Kipp- kopp Gyurka,
Tüskés az én bundám
Vigyázz az orrodra!

2016. október 22., szombat

Thorbjörn Egner: Semmit se talál az ember

Hol a nadrágom? Hol a nyaksálom?
Hol a folt, ami hátul volt a nadrágon?
Hol a bal zoknim? Hol a nem t'om mim?
Hol a lyuk a lyukas kanalamon? Nem látom!

Este megvolt, becs' szavamra megvolt,
este megvolt, megvolt még.

Hol a kék sipkám? Hol a rossz szipkám?
Hol a jó kicsike hatlyukú furulyám?
Hol a varrótű? Hol az LY betű?
Hol a kicsi piros orvosságos skatulyám?

Este megvolt, becs' szavamra megvolt,
este megvolt, megvolt még.

Hol a koppantó? Hol a pukkantó?
Hol a tegnapi rettenetes haragom?
Hol a kampóvas? Hol a korgó has?
Hol a karimátlan, tetejetlen kalapom?

Este megvolt, becs' szavamra megvolt,
este megvolt, megvolt még.
Megvolt még, megvolt még, megvolt még.

(fordította: G. Beke Margit)

2016. október 17., hétfő

Sutov: Az alma

Marika egy szép kora nyári napon kiment a kertbe és örömmel látta, hogy az almafán egy szem gyönyörű, piros érett alma mosolyog le rá.

„Jó lenne ezt a szép piros almát leszedni!” – gondolta. De ő még nagyon kicsi volt, az ágat nem érte el, ezért segítségre volt szüksége. Marikának sok barátja volt: a hosszúfülű nyuszi, a kis tarka boci, még a fekete varjú is. „ Ők biztosan segítenek nekem!” – gondolta Marika és el is ment mindjárt a bocihoz.

Együtt mentek vissza a kertbe. A boci kérlelni kezdte az almafát:


Kedves fácska, add le a szép piros almádat Marikának…- és mert a fa nem mozdult, a boci nekidőlt és úgy mozgatta, bökdöste, ám az alma mégsem esett le. Akkor a nyuszit kereste meg Marika.


Segíts nekem, kérlek! – és elmondta, mi a gondja.


Megyek, máris megyek! – készségeskedett a tapsifüles, de hiába ugrált a fa alatt, az almát nem érte el, sehogy nem tudta leszedni. Ment a kislány a varjúhoz.


Segíts nekem a piros almát leszedni a fáról! – kérte.


Jobb is, hogy engem kértél! A nyuszi kicsi és butácska ahhoz, hogy segíteni tudjon neked. – dicsekedett a varjú.

Fel is röppent, körbe-körbe röpködte az almát, meg- megcsipegette a szárát, meg a fa ágát, de az alma nem mozdult, maradt a helyén. El is szégyellte magát a varjú, hogy még dicsekedett is, mégsem tudja az almát leszedni. Marika pedig most már a szelet kérte: fújja le neki az almát. Jött is a szél, fújt, egyre erősebben és erősebben – az alma mégsem esett le. Marika már-már elpityeredett és arra gondolt: nem kéri már senkinek sem a segítségét. Odaállt a fa elé és kérlelni kezdte:


Légy olyan jó almafácska, add nekem az érett, szép piros almádat!

Az almafa ekkor megszólalt: - Gyere közelebb, Marika!Marika közelebb lépett, az almafa megrázkódott és a gyönyörű piros, érett alma leszakadt az ágról, leesett, egyenesen a kislány kezébe.

2016. szeptember 7., szerda

Kerékgyártó János: Dániel és a mogyorók

Dániel, a kövér kismalac mindig gyűjtött valamit: faleveleket, kavicsokat, sőt egyszer még két képeslapot is sikerült összegyűjtögetnie. Egyik nap azonban elhatározta, hogy mást fog gyűjteni, egészen mást, mint eddig. Mogyorót. Járta is az erdőt és egy hatalmas kosárba szedegette a mogyorókat a földről.
-Irgumburgum, szedtevette, röf –röf – dünnyögött. – Nagyon fura valami ez a mogyoró. Belül finom, de kívül nagyon kemény és hiába rágcsálom, sosem jutok el a finomabb részéig.
Ilyesfélét motyogott, amikor odaugrándozott hozzá Mogyoródi Márton, a kismókus.
-Szia Dániel! – kezdte Márton. Látom, gyűjtögeted a mogyorókat.
-Igen – vigyorgott Dániel -, és képzeld, már majdnem megtelt a kosaram!
-Ügyes vagy – bólogatott Márton, -csak az a baj, hogy az én mogyoróimat gyűjtögeted.
-Hogy-hogy a tiedet? – csodálkozott Dániel. – Hiszen itt voltak a földön.
-Persze, de azért voltak ott, hogy én szedegessem össze őket. - magyarázta Márton. - Különben is én meg tudom eszegetni, te pedig csak rágcsálni tudnád.
-Igen, - bólogatott Dániel,- ebben van valami igazság. De csak azért, mert kemény a mogyorók ruhája. Tényleg, nem akarod véletlenül kinyitogatni őket?
-De akarom, mondta Márton, - viszont akkor egyúttal hozzá is látok az eszegetéshez.
-Az nem lehet! - ellenkezett Dániel. Ezeket én gyűjtögettem.
-Csak, hogy nélkülem nem tudsz eszegetni.
-Valóban, - tűnődött el Dániel.
-Ha én gyűjtögetem, és te bontogatod, akkor nekem is jár belőle és neked is. Még pedig ugyanannyi, pontosan ugyanannyi! - tette hozzá Márton.
-Megegyeztünk. Bontogathatod a mogyorókat, - mondta Dániel, azzal leültek a kosár mellé és fel sem álltak mellőle, míg közösen meg nem eszegették az összes mogyorót.

Szalai Borbála : Rajzoltam egy vonatot

Rajzoltam egy vonatot,
a vonatra ablakot,
ablakba egy nagypapát,
ölébe egy unokát.
Én vagyok az unoka,
nagyapám a nagyapa,
az ablakban mi vagyunk,
indulhat a vonatunk.

2016. augusztus 1., hétfő

Megfogtam egy magocskát...

Megfogtam egy magocskát,

(összecsippentjük az egyik kezünk mutatóujját)

Fúrok neki lyukacskát,

(másik kezünk mutatóujjával lyukat fúrunk magunk elé a földre)

beleteszem,


(beletevés imitálása)

betemetem,

(előbb az egyik aztán a másik kezünkkel betemető mozdulatot végzünk, a „lyuk” felett )

gereblyézem,

(egyik kezünk ujjait behajlítva végezzük a gereblyéző mozdulatot)

öntözgetem.

(öntöző mozdulatok)

Megsüti a napocska.

(két kezünkkel karikát rajzolunk a levegőbe)

Kibújik,

(hüvelyujjunk kibújik az öklünkből felfelé)

nő a szára,
(kinyújtjuk a többi ujjunkat, majd összezárjuk a tenyerünket és virágformára szétnyitjuk)

akkor a szél megfújja,

(ráfújunk a képzeletbeli virágra)

elrepül a magocska.


(ujjainkat mozgatjuk felfelé)


Gyí, cocó, Újvárra...

Gyí, cocó, Újvárra,
János napi vásárba,
Megmondjuk a kapitánynak,
Hogy vegyen be katonának!
Hopp!


Egy kicsi kalapács kopp-kopp-kopp...

Egy kicsi kalapács kopp-kopp-kopp.
(Jobb kezünk ökölben, a fejünk fölött kiindulva kalapáló mozdulatot végzünk, másik kezünket nem használjuk.)
Két kicsi kalapács kopp-kopp-kopp.
(A két kalapács, vagyis a két kezünk ökölben és összeütögetjük őket.)
Három kicsi kalapács kopp-kopp-kopp.
(Az ökleinket továbbra is összeütögetjük, de beszáll a harmadik kalapács is, az egyik lábunk, amivel dobbantunk.)
Négy kicsi kalapács kopp-kopp kopp.
(Az előzőeket folytatjuk, és beszáll a negyedik kalapács, a másik lábunk is. Így már a kettővel dobbantunk, azaz helybenjárunk.)
Öt kicsi kalapács kopp-kopp-kopp.
(Jár az öklünk, jár a lábunk, végül az ötödik kalapácsként a fejünkkel bólogatunk.)

Két kis madár ül a fán...

Két kis madár ül a fán.
(Két kezünket magunk elé tartjuk egymással szembe, csak a két mutatóujjunk van nyitva. Ezek fogják jelképezni a 2 madárkát. )
Egyik, Péter,
(Az egyik mutatóujjunkat meghajlítjuk a másik felé, mintha köszönne a madár.)
Másik, Pál.
(Most a másik mutatóujjunkat is meghajlítjuk.)
Szállj el Péter!
(Hátra karkörzést végezve, eldugjuk az egyik kezünket a hátunk mögé.)
Szállj el Pál!
(Ugyanígy teszünk a másik kezünkkel is.)
Gyere vissza Péter!
Gyere vissza Pál!

(Végül előbb egyik, majd másik kezünket, előre karkörzéssel a kiinduló helyzetbe hozzuk.)

Gólyát látok...

Gólyát látok,
egy lábon állok.
Aki nem áll egy lábon,
szamár lesz a nyáron!

Énekelhető változatát itt lehet meghallgatni: Gólyát látok...

2016. július 18., hétfő

Majtényi Erik: Vakáció

Mi az, hogy vakáció?
Hát, hogy kirándulni jó,
meg hogy úszni, az is jó,
meg hogy az ég csillogó,
s az erdőben, halihó,
madár rikkant, fán rigó,
mókus ugrál, kis bohó,
patak csillan, csobbanó,
hegyi út, kapaszkodó,
fenyvesek közt tiszta tó,
csónakokat ringató,
hogy játszani csudajó,
s mind megannyi csuda-szó
ez az egy: vakáció!

2016. július 11., hétfő

Egy, kettő, három, négy...

Egy, kettő, három, négy,
Az orrodra szállt egy légy.
Hogyha rászállt, kergesd el,
Mert a hunyó te leszel!

Az erdőben jártunk-keltünk...

Az erdőben jártunk-keltünk,
Egy gyermeket elvesztettünk.
Mondd meg Jancsi, mondd meg nekünk,
Ki az, aki nincs most velünk?

Játéka:

Egy gyermek középre áll, becsukja a szemét, ő a hunyó. A többiek körbe állnak, és míg egy versikét mondanak, az egyikük kimegy a teremből.

Mindig a kör közepén álló gyermek nevét mondjuk a versben. Ekkor ő kinyitja a szemét, és megpróbálja kitalálni, hogy ki ment ki. Ha eltalálta, szerepet cserélnek, ha nem, bent marad a körben.

Ez elmegy...

Ez elmegy cseresznyét szedni, (hüvelykujj)
Ez felmászik a fára, (mutatóujj)
Ez megrázza, (középső ujj)
Ez felszedi, (gyűrűsujj)
Ez a kicsi mind megeszi. (kisujj)
Hamm!

2016. július 8., péntek

K.László Szilvia: Nyárköszöntő

Szervusz, kedves Napsugár!
Örülünk, hogy itt a nyár.
Kérlek, süss jó melegen,
pihenhetsz a réteken.
Érleld meg a gabonát,
lombosítsd a sok szép fát,
langyosítsd a vizeket,
melegítsd a szíveket!

2016. július 7., csütörtök

Alekszej Tolsztoj: Márton lúdja

Egy szegény parasztnak nem volt kenyere. Elhatározta, hogy kérni fog az uraságtól. Épp Márton napja volt, s hogy ne menjen üres kézzel, megfogta egyetlen libájukat, a feleségével megsüttette, s vitte.
– Köszönöm, jóember – mondta az uraság –, csak azt nem tudom, hogy osztozzunk meg rajta. Feleségem, két fiam és két lányom van. Hogy osszuk el úgy a libát, hogy egyik se sértődjék meg?– Én elosztom – feleli a paraszt. Fogta a kést, levágta a liba fejét, s ezt mondta a földesúrnak:
– Te vagy a ház feje, tied a fej.
Aztán levágta a hátsó felét, s odaadta a feleségnek:
– Neked itthon kell ülni, vigyázni a házra, tied a püspökfalatja.
Aztán levágta a liba lábát, s odaadta a fiúknak:
– Nektek itt a két láb, hogy apátok útján járhassatok. A két lánynak odaadta a két szárnyat:
– Ti hamar kirepültök a házból, itt van a szárny hozzá. Ami marad, megtartom magamnak. S elvette a liba törzsét. Nevetett az úr, s kenyeret és pénzt adott a szegénynek.
Meghallotta egy módosabb gazda, hogy az úr a szegény parasztot egy libáért meg­jutalmazta, megsütött öt libát, s elvitte az úrnak. Így szólt az úr:
– Köszönöm, de hát feleségem, két fiam és két lányom van, hatan vagyunk, hogyan tudjuk elosztani az öt libát? Elkezdett a módos gazda gondolkozni, de semmit sem tudott kitalálni.
– Elküldött hát az uraság a szegény emberért, hogy ossza el ő a libákat.
A kezébe vett egy libát, odaadta az úrnak és a feleségének, s ezt mondta:
– A libával hárman vagytok. Egyet odaadott a két fiúnak:
– Ti is hárman vagytok. Egyet a két lánynak:
– Ti is hárman vagytok. Magának megtartott két libát:
– Mi is hárman volnánk a libákkal, egyenlő az osztás.
Az úr nevetett, ismét pénzt és kenyeret adott a szegény parasztnak, a gazdagot pedig elkergette.

Szabó T. Anna: Nemzetközi medve-induló (részlet)

Írjunk hát egy medve-dalt!
Minden medve tudja majd,
minden medve megtanulja,
két perc múlva fejből fújja:
medve-dal, medve-dal,
amit minden medve hall!

...
Forrás: http://szabotanna.com/versek/gyerekversek/szabo-t-anna-nemzetkozi-medve-indulo/

2016. június 9., csütörtök

Pista bácsi fűrészel - Döntögető

Pista Bácsi fűrészel,
Dolgozik a fűrésszel
Húzza, tolja, húzza, tolja,
Most a bükköt darabolja!


A játék menete:

Kinyújtott lábunkra magunkkal szembe fektessük a gyereket az ölünkben vagy az ágyon hanyatt, és a lábuk váltott mozgatásával kezdjük a „fűrészelést”.
A második verssornál húzogassuk tovább a lábait.
Utána a két karjánál fogva húzzuk fel óvatosan, majd döntsük vissza.
A harmadik verssort lassan mondjuk, hogy tudjuk közben húzni, vonni.
Az utolsó sor alatt szaporán tenyéréllel „feldaraboljuk” a gyermeket, ott ahol érjük.

Forrás: http://egyszervolt.hu/vers/kerekito-dontogeto.html

Biciklire szálltam...

Biciklire szálltam,
Megfájdult a hátam,
Repülőre ültem,
Nagyon elszédültem,
Csónakkal mentem,
Sajnos vízbe estem,
Máskor, ha sietek,
Inkább gyalog megyek.

2016. június 8., szerda

Veres Csilla: Télapóhoz

Télapó, Télapó,
szállingózik már a hó!

Táncol a sok pici pille
Hótündérek drága kincse,
néked szórják szaporán
hadd suhanjon az a szán!

Krampuszkáid sürgölődnek,
sok a gyermek, nagy a zsák!
Ajándékot csomagolni
nem kis munka nekik ám!

Jut a zsákba varázsdoboz,
hegyen álló mesevár,
korcsolyázó jancsibohóc,
képeskönyv meg babaház.

Télapó, Télapó,
sűrűbben hull már a hó!

Egyre inkább esteledik,
város, falu sötétedik
szaporán, szaporán,
fusson véled az a szán!

Forrás: Csillog-villog Karácsony. Szűcsné Tóth Tünde (összeáll.)

2016. május 29., vasárnap

Bartos Erika: A szivárvány



 



Egy borús nyári napon bánatoson üldögélt a lapulevél alatt Babóca, a katicakislány és Bogyó, a csigafiú.

Hirtelen kisütött a napocska, és újra kék lett az ég. A nyári zápor azonban nem állt el.
Csakhamar csodaszép szivárvány jelent meg az égen. Bogyó és Babóca ugrándoztak örömükben.
- Jaj, de gyönyörű! - kiáltoztak.

Bogyó elhatározta, hogy felmászik a szivárványra, és lecsúszik róla.
- Ugyan, Bogyó - mondta Babóca - a szivárványra nem lehet felmászni!
- Én akkor is megpróbálom! - válaszolta eltökélten a kis csiga.

Első próbálkozása azonban nem járt sikerrel.
- Sebaj - mondta Babócának -, biztosan a másik oldalról kell próbálkoznom! - és már szaladt is a szivárvány másik végéhez.
De a szivárványra innen sem sikerült felmásznia. Babóca megpróbálta lebeszélni Bogyót a tervéről.
- Bogyó, hidd el, a szivárványra nem lehet felmászni! - győzködte az izgatott csigafiút.
Ám Bogyó új tervet eszelt ki.
- Létrán fogok felmászni! - mondta büszkén.
- Jaj, Bogyó, nem lesz ennek jó vége! - aggodalmaskodott Babóca.
Babócának igaza lett. Amint Bogyó megpróbált átugrani a létráról a szivárványra, a létra feldőlt, a kis csiga pedig a földre pottyant. Bogyó egyre bosszúsabb lett. Babóca kérlelni kezdte:
- Gyere, játsszunk inkább valami mást!
Bogyó azonban nem adta fel. Nagy köteg lufit hozott, és a lufikba kapaszkodva felrepült a magasba, a szivárvány fölé.
- Figyelj, Babóca, innen biztosan sikerül ráugranom a tetejére!
De ez a terve sem sikerült. Amint elengedte a lufikat, nyomban a földre zuhant, a lufik pedig elszálltak a felhők közé. Babóca kétségbeesve szaladt Bogyóhoz.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Kutya bajom - duzzogott Bogyó.
Bogyó annyira elkeseredett, hogy Babóca alig győzte vigasztalni.
- Nézd, szedtem neked virágot! - kedveskedett.
De Bogyót semmi sem tudta felvidítani. Közben elállt az eső, és a szivárvány is eltűnt.
Kézen fogva baktattak hazafelé. Babóca kitartóan vigasztalta Bogyót. - Ne lógasd már az orrod! Holnapután lesz a harmadik születésnapod! Biztosan sok szép ajándékot kapsz majd!

Hazaérve Babócának remek ötlete támadt.
- Készítek Bogyónak egy szivárványcsúszdát! - gondolta magában.
- Akkor valóra válhat az álma, lecsúszhat egy szivárványon!

A csúszda elkészítésében Baltazár, a méhecske és Pihe, a lepkekislány is segített.

Babóca, Baltazár és Pihe a szivárvány színeire festették a csúszdát.

Sárga papírba csomagolták, kék szalaggal átkötötték.

A három barát csokitortát is sütött Bogyónak. A tortára három gyertyát tettek.
Ezután Pihe és Baltazár átkísérték Bogyót Babóca házához, minden készen állt a születésnapi zsúrhoz.
- Akkor most mutassuk meg az ajándékot! - kiáltotta Baltazár, és lehúzta a csúszdáról a csomagolópapírt. Bogyó hatalmasat ugrott örömében.
_ Egy igazi szivárvány! Egy szivárványcsúszda! - ujjongott.
Babóca pedig átnyújtotta Bogyónak a csokitortát.
- Kipróbálhatom a csúszdát? - kérdezte Bogyó.
- Persze! - válaszolta Babóca.
Bogyónak nagyon tetszett a szivárványcsúszda, újra és újra lecsúszott rajta. Pihe és Baltazár táncra perdültek örömükben.
- Nahát, Babóca! - szólt végül Bogyó a katicakislányhoz.
- Ez nagyon jó ajándék, köszönöm!
Aznap még sok barát eljött, hogy felköszöntse Bogyót. Eljött Ugri, a szöcskekislány, Döme, a krumplibogár. Szellő, a szitakötő-kislány, sőt még Vendel, a szarvasbogár is. A csigafiú mindenkinek megengedte, hogy kipróbálja új csúszdáját.
Bogyó, Babóca és barátaik késő estig csúszdáztak. Aznap Bogyó különösen jókedvűen feküdt le aludni.
- Micsoda születésnap volt ez! - sóhajtott fel boldogan.


 

Bartos Erika: Szivárvány

Piros szín van legfelül,
Narancssárga mellé ül.
Sárga fénylik alatta,
Zöld a sárgát támasztja.
Kék folytatja most a sort,
Lila csík még úgysem volt.
Ibolya fut legalul,
Hét szín együtt domborul.
Kitalálod, mi lehet?
Szivárvány a domb felett!

Forrás

DÖBRENTEY ILDIKÓ: A három szivárvány



Hol volt, hol nem volt, volt egyszer három szivárvány: két egyforma meg egy más­milyen. Egy kicsi ország fö­lött születtek, a nyári zápor után. Az első kettőre szélesen rámosolygott a nap:
- Szépek vagytok! Egyfor­mán szépek! Szabályos, szép szivárvány-ikrek!
Aztán meglátta a harmadi­kat, és elöntötte a méreg:
- Hát te hogy nézel ki? Te összevissza, te másmilyen! Hű de elöntött a méreg! Nem is nézlek!
Az első két szivárványt gyöngéden körüllengte az eső utáni pára:
- Ragyogjatok! Fényeskedjetek! Pompázzatok, tündö­köljetek!
Aztán rápillantott a harma­dikra, és menten dühbe gu­rult:
- Mi ez a rendetlenség? Raj­tad semmi nincs a helyén! Nem szégyelled magad, te másmilyen? Hű, de dühbe gu­rultam! Nem is nézlek!
Az első két szivárványt ka­tonásan megdicsérte a szél:
- Ibolya, kék, zöld, sárga, narancs, veres; nagyon he­lyes! Nagyon helyes!
A harmadikon, mint az os­tor, végig vágott:
- Zöld? Kék? Narancs? Ibo­lya? Türkiz? Sárga? Ez nem helyes! Ez nem járja!
Szegény kis harmadik, nem értett a szidalmakból semmit:
- Mi az, hogy másmilyen? Mi az, hogy nem helyes! Mi az, hogy nem járja? Miért ha­ragszik rám mindenki?
Meg is kérdezte a testvé­reit:
- Mit tegyek, hogy a nap, az eső utáni pára meg a szél engem is szeressen?
- Légy olyan, mint mi! Szedd sorrendbe a színeidet! Légy karcsú! Kecses, feszes! Változz meg, te másmilyen!
- Megpróbálom.
És a kis harmadik meg­próbált megváltozni. Nyúj­tózott, tornázott, a színeit ide-oda csúsztatta, de hiá­ba. A nap, az eső utáni pára meg a szél továbbra is elfor­dultak tőle:
- Összevissza!
- Rendetlen!
- Másmilyen!
A testvérei kinevették:
- Más vagy, mint mi! Más­milyen!
Annyira szidták, annyira nevették, hogy nem hallot­ták meg az anyóka sóhajtá­sát. Pedig odalent, a kicsi or­szágban, egy anyóka sóhaj­tozott:
- Ó, ó! Elfogyott a selyem­fonál! Ó, ó! Szép színes fona­laim, cserbenhagytatok! Ho­gyan hímezzem most már ki a virágos abroszt? Mit terítek az asztalra, ha jön a hét déd­unokám? Ó, ó!
Így sóhajtozott az anyóka magában. Nem hallotta meg őt sem a nap, sem az eső utáni pára, sem a szél, sem a két büszke szivárvány. Egye­dül csak a legkisebb szivár­vány figyelt fel rá. Azt gon­dolta magában:
- Én csak egy összevissza, bosszantó, nevetséges kis szivárvány vagyok. Én ér­tem nem kár! - azzal fino­man selyemfonalakra bom­lott, és aláhullott az anyóka ölébe. Az anyóka boldogan csapta össze a kezét, és azon nyomban hímezni kezdett.
Közben eloszlott az eső utáni pára, a másik két szi­várvány is eltűnt az égről. Nem maradt a nyomukban semmi.
A legkisebb szivárvány azonban tovább pompázott az anyóka abroszán ibolyák, nefelejcsek, kankalinok, bú­zavirágok és pipacsok képé­ben. A dédunokák álmélkodva mondták:
- Olyan szép ez a terítő, mintha szivárványfonállal hí­mezted volna, dédi! Az anyó­ka mosolygott:
- Ha hiszitek, ha nem, ne­kem ölembe hullott egy szi­várvány. Nem olyan volt, mint a többi. Más volt. Más­milyen. A legszebb szivár­vány volt, amit életemben láttam!