2014. január 26., vasárnap

Nem kiadó a csigaház - Végh György meséje

Csiga Zsigának nem a lakáshivatal utalt ki lakást, mert Csiga Zsiga eredendően és születésénél fogva háziúr volt. Úgy is mondhatnánk, hogy született háziúr. Szép, csiga alakú, gyöngyházszínű háza volt. Nagyon szeretett benne lakni, annyira, hogy más lakót nem is tűrt meg. Általában gőgös háziúrnak tartották Csiga Zsigát az erdőben, ahol élt, és ezért senki sem szerette. Két szarvát mindig magasan hordta, és nem fogadta a lepkék köszönését, akik hódolatképpen összecsapdosták előtte szárnyaikat, ahogy az emberek a kezüket szokták. Csiga Zsiga már korán reggel elkezdte a mászkálást, úgy nyomult előre, mint egy tank, csak hogy minél többen láthassák a házát. Aki lassan jár, arra azt szokták mondani, hogy úgy mászik, mint a csiga. Csiga Zsiga meghazudtolta a nevét, bizonyára ő volt a leggyorsabb csiga, aki valaha is élt. Mindig fáradhatatlanul úton volt. Ha esett az eső, vagy nagyon sütött a nap, behúzódott házába, és nem jött elő, hiába énekelték a madarak: 

Csiga Zsiga, gyere ki, 
ég a házad ideki! 

Csiga Zsiga nem volt hajlandó kidugni a szarvát, őt nem lehetett egykönnyen becsap - ni. Egyszer is, amint visszavonult Csiga Zsiga, hogy házát kellőképpen élvezhesse, éneket hall. Ketten énekeltek egyszerre, az egyik hang mély volt és búgó, a másik cingár és esdeklő. De nem is a szokásos dalocskát énekelték. Így hangzott: Csiga Zsiga, gyere ki, vendéged van ideki! Csiga Zsigának még nem volt soha vendége, és ezért érdeklődve bújt elő. Hát egy eltévedt Búgócsigát lát a háza előtt, olyat, amivel a gyerekek szoktak játszani. A másik vendége meg egy szegény, házatlan csiga volt. Mert talán tudjátok, hogy nincs minden csigának háza.
 – Szólíts egyszerűen Facsigának – mondotta Búgócsiga Csiga Zsigának. 
– Ez itten Csiga Biga – mutatta be a házatlan csigát.
 – Azért jöttünk, hogy kibéreljük a házadat. 
– Az én házamat? – kérdezte sértődötten, de kicsit meg is szeppenve Csiga Zsiga. 
– Az én házam nem kiadó! 
 – Ugyan, ha nem volna kiadó, akkor nem volnánk itt. Tessék, nézd csak! Facsiga falevelet dugott Csiga Zsiga elé, melyen ez állott:

„Szép, gyémántszínű házam, 
mely palotának is beillik, 
a nyári hónapokra olcsón kiadó. 
Tisztelettel 
CSIGA ZSIGA, háztulajdonos” 

Csiga Zsiga kétszer is elolvasta, és ha lett volna vére, biztosan elpirul, de minthogy nem volt, csak ezt mondta:
 – Csigavér! Csiga Zsiga, csigavér! 
Facsiga megjegyezte: 
– No látod, mért tagadod le, amikor az egész erdő tele van ilyen falevél röpcédulákkal? Vagy talán nem te vagy Csiga Zsiga? 
– Csiga Zsiga én vagyok, de biztosan egy gonosz mókus csinálta ezt a viccet, mert nem kiadó a házam! Hová is mennék lakni, ha kiadnám? 
– Az minket nem túlzottan érdekel – válaszolta Facsiga. 
– Különben is: A hirdetés szép szó, ha betartják: úgy jó!
 – De értsétek meg – próbálta meggyőzni őket Csiga Zsiga –, a kutyatejfűre kérlek benneteket, nekem szükségem van a házamra! Ha kiadnám nektek, ugyan ki fogadna be magához, ha esik az eső? 
– Csiga Biga biztosan befogadna – nyugtatta meg Facsiga Csiga Zsigát. Csiga Biga megerősítésül bólintott egyet a szarvaival. 
– De én akkor sem adhatom ki nektek a házamat, még ha be is fogadnátok! – siránkozott megrémülve Csiga Zsiga. 
– Hát akkor nincs mást tennünk – búgta megejtően mély hangján Búgócsiga –, mint hogy elvesszük erővel, téged kilakoltatunk, és mi beköltözünk. És büntetésből be sem engedünk, ha esik az eső, pedig különben beengedtünk volna! Erre már nem is válaszolt Csiga Zsiga. Megrémülve, a szokottnál is sokkal gyorsabban húzódott vissza a házába, és betapasztotta a kijáratot. Sem énekszóval, sem bűvigével nem lehetett előhívni. Búgócsiga és Csiga Biga pedig jót nevetett a pajkos mókussal együtt, hogy így megrémítették Csiga Zsigát. De Csiga Zsiga is alábbhagyott ezután gőgös háziúrságával, és nem hordta oly magasan a szarvát, a lepkéknek előre köszönt, és a szitakötőket megkérte, hogy ha elfáradnak, szálljanak le egész bátran a háza tetejére pihenni. Meg is szerette az erdőben mindenki Csiga Zsigát.

A három pillangó

Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó (Budapest) , 1986 Fűzött kemény papírkötés , 233 oldal

 

Tartalomjegyzék:

Kiscsoportosoknak


Tíz kicsi barát - Kínai mese nyomán írta Mészöly Miklós

7

Kerekecske-dombocska - Mészöly Miklós meséje

8

A hős egér - Eszkimó mese, Mészöly Miklós feldolgozása

9

A három pillangó - Gáspár János meséje nyomán írta Jékely Zoltán

11

Nem kiadó a csigaház - Végh György meséje

13

Nagyanyóka, unokája meg a tyúkocska - Orosz népmese, Rab Zsuzsa feldolgozása

16

Icinke-picinke - Arany László meséje

18

Reggel a tanyán - Mészöly Miklós meséje

19

Csibe-kacsa - Francia mese nyomán írta Jékely Zoltán

24

Nagytakarítás a napnál - Szlovák népmese, Mészöly Miklós feldolgozása

28

A naplopó medve - Csukcs népmese, Mészöly Miklós feldolgozása

Hogyan cserélt barlangot az ürge meg a medve - Csukcs népmese, Mészöly Miklós feldolgozása

33

A kislány meg a róka - Orosz népmese, Áprily Lajos fordítása

35

Visszajött a répa - Kínai mese nyomán írta Mészöly Miklós

37

A kesztyű - Ukrán népmese, Mészöly Miklós feldolgozása

39

A ládikó - Norvég népmese, Mészöly Miklós feldolgozása

42

Dínomdánom lakoma - Magyar népmese, Mészöly Miklós feldolgozása

44

A vadgalamb és a szarka - Arany László meséje

47

A kóró és a kismadár - Arany László meséje

48

A kakaska meg a babszem - Orosz népmese, Áprily Lajos fordítása

50

A vajaspánkó - Orosz népmese, Áprily Lajos fordítása

52

Az egér farkincája - Magyar népmese, Mészöly Miklós feldolgozása

55

Farkastanya - Magyar népmese, Kolozsvári Grandpierre Emil feldolgozása

57

A kisnyúl - Kolozsvári Grandpierre Emil feldolgozása

60

A két kicsi bocs meg a róka - Kolozsvári Grandpierre Emil meséje

62

A kecskegidák meg a farkas - Orosz népmese, Áprily Lajos fordítása

64

Mese a fehér csillagos sündisznóról - Lengyel Balázs meséje

66

A repülni tanuló kisveréb - Csarusin meséje, Szöllősy Klára fordítása

69

Középső csoportosoknak


A kismalac és a farkasok - Arany László meséje

73

A kisgömböc - Benedek Elek meséje

75

A kíváncsi Nyuszi-Muszi - Angol mese nyomán írta Jékely Zoltán

77

Hogyan keresett barátot a kutya - Nyenyec népmese, Jékely Zoltán feldolgozása

80

Cickom-Cilu - Mészáros Vincéné meséje

82

Egérvadászat - Gárdonyi Géza meséje

Az eleven kalap - Noszov meséje, Nikodémusz Elli fordítása

90

Az öt kismacska - Lett népmese, Rab Zsuzsa feldolgozása

93

Cirmos Cili játszótársa - Angol mese nyomán írta Jékely Zoltán

94

Kutya szeretne lenni - Benedek Elek meséje

97

Kutya-macska barátság - Magyar népmese, Mészöly Miklós feldolgozása

98

Ritka vendég - Orosz népmese, Mészöly Miklós feldolgozása

Kádár apó szerencséje - Orosz népmese, Mészöly Miklós feldolgozása

103

A ravasz kakas - Bolgár népmese, Jékely Zoltán feldolgozása

106

A farkas, a róka, a nyúl meg a varjú - Benedek Elek meséje

108

A róka meg a macska - Grimm-mese, Rónay György feldolgozása

110

Három törpe az erdőben - Román mese nyomán írta Jékely Zoltán

111

Lassan járj, tovább érsz! - Lengyel népmese, Jékely Zoltán feldolgozása

115

A vityilló - Orosz népmese, Áprily Lajos feldolgozása

118

A macska meg az egér - Arab népmese, Rab Zsuzsa feldolgozása

120

Ki gyávább a nyúlnál? - Végh György meséje

122

A szeszélyes házimanók - Fríz népmese, Koncsek László feldolgozása

123

A suszter manói - Grimm-mese, Rónay György feldolgozása

125

A medvebocsok - Csarusin meséje, Szöllősy Klára fordítása

128

A világgá ment porszem - Zelk Zoltán meséje

132

A csíkos hátú kismalac - Lengyel Balázs meséje

134

Tomka álmai - Csarusin meséje, Szöllősy Klára fordítása

139

Félős mese - Csarusin meséje, Szöllősy Klára fordítása

140

Nyikitka doktort játszik - Csarusin meséje, Szöllősy Klára fordítása

142

A fürjecske - Csarusin meséje, Szöllősy Klára fordítása

144

A kismadár kertje - Tordon Ákos meséje

147

Jankó és a mákszemtündér - Hárs László meséje

150

A vásárfia - Gáspár János meséje nyomán írta Jékely Zoltán

153

Boci vacsorát ad - Aaron Judah meséje, Tótfalusi István fordítása

155

A tréfacsináló bohóc - Füst Milán meséje

160

Nagycsoportosoknak


Az állatok iskolája - Zelk Zoltán meséje

165

Az okos nyúl - Zelk Zoltán meséje

167

Gazsi kalandja - Mikszáth Kálmán meséje

169

Egy oroszlánkölyök kalandjai - Angol mese, Jékely Zoltán meséje

172

A majomkirály - Végh György meséje

177

A rakoncátlan kisgida - Angol mese, Jékely Zoltán feldolgozása

181

A kisfiú, a kiskutya, a kismacska és a kisbéka története - Bolgár népmese, Jékely Zoltán feldolgozása

186

Macóka és a vekker - Aaron Judah meséje, Tótfalusi István feldolgozása

190

A verébfióka - Gorkij meséje, Szöllősy Klára fordítása

195

Egy kutyus meg a cica - Füst Milán meséje

198

A didergő király - Móra Ferenc meséje

201

A róka, a medve és a szegény ember - Gyulai Pál meséje

204

A csillagszemű juhász - Magyar népmese, Kolozsvári Grandpierre Emil feldolgozása

206

Mackó a városban - Zelk Zoltán meséje

209

Hazug mese - Benedek Elek meséje

212

Kilenc ember, kilenc szarvas - Zelk Zoltán meséje

213

Homokországban - Móra Ferenc meséje

216

Bob, a tűzoltó kutya - Lev Tolsztoj meséje, Áprily Lajos fordítása

220

Rikiki világra jön - Gyurkovics Tibor meséje

221

Hovámész - Mészöly Miklós meséje

223

A csodavonat - Tordon Ákos meséje

227

Olvassunk! - Tarbay Ede meséje

231

Gyűlnek a felhők,...

Gyűlnek a felhők,
(ujjak mozgatása magastartásban)
esik az eső,
(zongorázás az asztalon)
kopog a jég
(kopogás az asztalon)
dörög az ég
(dörömbölés ököllel)
villámlik
(karok felemelése)

lecsap
(asztalra csapás)
kisütött a nap!
(karok széttárása)​

Ez beesett a kútba ...

 (német gyerekvers)

Ez beesett a kútba (hüvelykujj)
Ez jött és kihúzta (mutatóujj)
Ez az ágyba lefektette (középső ujj)
Ez betakarta,elaltatta (gyűrűsujj)
És ez a huncut féle
irgum-burgum felzavarta. (kisujj)

Zelk Zoltán: Az állatok iskolája

Nagy napra virradt a téli erdő: megkezdődött a tanítás az állatok iskolájában. Sorra jöttek a medve-, farkas-, nyúlfiak, fakéregből készült könyveket szorongatva a hónuk alatt, és szépen sorba ültek a fatuskó padokon.
Mindnyájan vidámak voltak, örültek, hogy végre az állatoknak is van iskolájuk, de legboldogabb a róka volt, hiszen ő találta ki az egészet, ő lett a tanító, s így övé lesz a sok tandíj is. Csak a varjú okvetetlenkedett, fáról fára szállott, s odakiáltotta minden iskolába siető állatnak:

                                                                               Kár, kár, kár
                                                                               nagy baj vár!
De hát rá se hederítettek a vészjósló varjúra, hiszen az mindig így kiabál. Ha feljön a nap az égre, ha esik az eső, ha szél fúj, mindig azt mondja: „Kár" - nem jó neki semmi.
így hát már kora reggel megkezdődött a tanítás.
-   Ide figyeljetek! - mondta a róka. - írni tanulunk! S már kezdte is mondani hangosan:
-Úr, ír...
-   De a nyúl, az nem úr! - szólt közbe egy kis farkas. - Csak a farkasok írja­nak ...
Ezen aztán elveszekedtek egy fél óra hosszat, míg végül is rend lett valahogyan, és újból megszólalhatott a róka:
-   Most K betűt írunk: „Kutya ugat..."
No hiszen! Föl is ugrottak erre a nyulak, őzek, és futni akartak, hogy elbúj­hassanak, mert ha a kutya ugat, akkor jön a vadász is... Alig lehetett megértetni velük, hogy ez iskola, ahol nem kell félni se kutyától, se vadásztól, így is tíz óra volt már, mire újból magyarázni kezdhetett a róka:
-    Most számolni tanulunk: három nyúl elmegy sétálni, az erdő közepén talál­koznak három farkassal, hány állat van együtt akkor ?
-    Öt! Kettő! Kilenc! - kiabálták egyszerre, s mikor elhallgattak, a róka szépen megmagyarázta, hogy hat állat van együtt, mert három meg három, az hat.
-    Tudjátok most már ?
-    Igen, tudjuk! - kiabálták a kis állatnebulók.
-    Hát akkor mondja el a nyúl - szólt a róka.
A nyuszi szépen felállt, és elmondotta, hogy sétálni megy három nyuszi, talál­kozik három farkassal, akkor hat állat van együtt.
Az őzike is felelt, ő is így mondotta el, azután került a sor a farkasra:
-    Ha három nyúl és nárom farkas találkozik, akkor három állat van együtt, mert a három farkas megeszi a három nyulat...
-    Buta vagy! - kiáltott rá mérgesen a róka. - Te vagy a legbutább az egész osz­tályban!
Mikor aztán a többi állat hangosan nevetni kezdett a farkason, az fölugrott a padból, s egyenesen hazaszaladt az apjához, az öreg Ordashoz. Elpanaszolta, hogy a róka azt mondta, ő a legbutább az egész osztályban...
-   Hű, a sárga falevelét meg a hóval lepett száraz ágát! - kiáltotta az öreg farkas. - Hogy az én fiam butább, mint a nyúlkölyök meg az őzikék ? Majd adok én annak az iskolás rókának!
De minek is meséljek tovább ? Mikor a róka meghallotta, hogy rohan az öreg far­kas az iskolába, úgy elszaladt, hogy csak a farka látszott a nagy sietéstől. A kis állatok is hazamentek, s azóta sincs iskolájuk. Csúfolja is őket a varjú, egyre azt kiabálja feléjük:

Kár, kár, kár, 
Mind szamár!

A molnár, a fiú és a szamár

(Marsak. Ford. Fodor András)



Szamarán 
a molnár
lassan
kocog;
fia 
meg utána
baktat 
gyalog.

„Nézd csak! - 
köröttük 
a nép
így susog:
- Apó a 
csacsin,
a fiú gyalog."
gyalog!


Ki látott 
már ilyet ? 
Ki hallott 
már ilyet ?
Az apó a 
csacsin, 
a fia 
gyalog."
 

Csacsiról 
leszáll 
földre az
öreg, 
fölül
helyébe
gyorsan
a gyerek.

„Lám csak! -                        
egy utas                                                                                     
nyomukban 
dohog:    
- Fiú a  
csacsin,  
az apa      
gyalog!     

Ki látott 
már ilyet ? 
Ki hallott 
már ilyet ?
A fiú 
csacsin, 
az apa 
gyalog!" 

Molnár 
s a fiú, 
mindegyik 
 felül;
hátul az öreg,
az apa,
a fiú 
elül!

„Ejha
 egy másik
utas
csak nevet:
- Fent ül
egy csacsin
apa és
gyerek.

Ki látott 
már ilyet ? 
Ki hallott 
már ilyet ?
Fent ül
egy csacsin
apa és
gyerek."

Molnár és
fia
kullognak
gyalog:
hátán 
a szamárral
apó
kocog.
„Haha - 
 a falu 
 kacagni 
 kiáll:
 Ifjú
 csacsit 
 visz 
egy öreg
szamár!

Ki látott 
már ilyet ? 
Ki hallott 
már ilyet ?
 Ifjú
 csacsit 
 visz 
egy öreg
szamár!

Mikkó és a makaróni

(Olasz mese. Ford. Boldizsár Iván)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy édesanya, annak volt egy nagyocska fia, azt Mikkónak hívták. Egy szép napon az asszony makarónit főzött, és közben így szólt a fiához:
-   Szaladj ki, fiam, a rétre, vágj le gyorsan egy kis füvet a kecskének. Majd meg­ebédelsz, ha visszajöttél.
Mikkónak semmi kedve nem volt kaszálni, előbb meg akarta enni a makaróniját. Édesanyja megígérte neki, hogy félreteszi a részét, csak menjen, és kaszáljon gyorsan.
A makaróni közben megfőtt, de Mikó nem jött. Az édesanyja éhes volt, evett belőle egy kicsit. Nem volt sok az egész, mert Mikkó és az édesanyja nagyon szegények voltak. Amikor a jó édesanya látta, hogy csupán egy szál makaróni maradt a tálban, pedig ő maga is alig evett, gyorsan előkereste kis maradék zsírját, rácsorgatta, egy kis száraz sajtot is megreszelt, és rászórta, hogy minél többnek lássék az étel, mire fia hazajön, és minél jobb ízű legyen. Mert az édesanya nagyon szerette egyetlen fiát.
Mikkó hazajött, gyorsan lerakta a szénát, és szaladt a konyhába. A tál ott volt a tűzhely szélén, melegre tette az édesanyja. Mikkó belekukkantott, és elhúzta a száját. Azt kérdezte:
-    Csak ennyi van ?
-    Csak ennyi, édes fiam - mondta az anyja.
-    Ez nem kell - morogta Mikkó durcásan, és hátat fordított édesanyjának és
a makaróninak.
Erre azt mondta az édesanyja a botnak:
-   Bot. verd meg Mikkót, mert nem akarja megenni a makarónit. De a bot nem mozdult.
Erre így szólt az édesanya a tűzhöz:
-   Tűz, égesd el a botot, mert nem veri meg Mikkót, amiért nem akarja megenni a makarónit.
De a tűz sem mozdult.
Azt mondja az édesanya a víznek:
-   Víz, oltsd el a tüzet, mert nem akarja elégetni a botot, a bot nem akarja meg­verni Mikkót, amiért nem akarja megenni a makarónit.
De a víz rá se hederített az édesanyára. Erre az így kiáltott az ökörnek:
-   Ökör, idd ki a vizet, mert a víz nem akarja eloltani a tüzet, a tűz nem akarja elégetni a botot, a bot nem akarja megverni Mikkót, amiért nem akarja megenni a makarónit.
De az ökör nem itta ki a vizet. így szól erre az édesanya a kötélhez:
-   Kötél, kösd meg az ökröt, mert az ökör nem issza ki a vizet, a víz nem oltja el a tüzet, a tűz nem égeti el a botot, a bot nem veri meg Mikkót, amiért nem akarja megenni a makarónit.
A kötél azonban nem engedelmeskedett neki. Az édesanya most az egeret szólítja:
-   Egér, rágd el a kötelet, mert a kötél nem köti meg az ökröt, az ökör nem issza ki a vizet, a víz nem oltja el a tüzet, a tűz nem égeti el a botot, a bot nem veri meg Mikkót, amiért nem akarja megenni a makarónit.
Az egér nem rágta el a kötelet. Erre így kiáltott az édesanya:
-   Macska, kedves kis cicám, edd meg az egeret, mert nem rágja szét a kötelet, a kötél nem köti meg az ökröt, az ökör nem issza ki a vizet, a víz nem oltja el a tüzet, a tűz nem égeti el a botot, a bot nem veri meg Mikkót, amiért nem akarja megenni a makarónit.
Szalad a macska, megeszi az egeret, az egér elrágja a kötelet, a kötél megköti az ökröt, az ökör kiissza a vizet, a víz eloltja a tüzet, a tűz elégeti a botot, a bot megveri Mikkót, és Mikkó megeszi a makarónit.

A teknősbéka meg az óriás

(Indián mese. Jékely Zoltán átdolgozása)

A teknősbéka odújában ült, és a sípján játszadozott. Az óriás meghallotta, s így szólt:

- Ez csak a teknősbéka lehet. Megyek s megfogom. Odament az odúhoz. A teknősbéka javában fújta.

- Ping-ping-ping-kulo-pong-ping!

Mire az óriás bekiáltott:

- Hallod-e, teknős!

A teknősbéka így felelt:

- Ú!

- Gyere elő, te teknős - folytatta az óriás -, s mérkőzzünk meg!

- Jól van - felelt a teknősbéka -, mérkőzzünk meg, ha úgy akarod.

Az óriás bement az erdőbe, levágott egy iszalagot, s kivitte a folyópartra, aztán így szólt:

- Fogd meg az egyik végét, én megfogom a másikat. Te menj be a vízbe, s húzzad. Hadd lássuk, ki húzza el a másikat!

- Jól van, óriás - mondta a teknősbéka, s máris ugrott be az iszalaggal a folyóba. Itt gyorsan egy nagy hal farkára kötötte, kiúszott, s elbújt a bozótban.

Az óriás nekihuzakodott az iszalagnak. De húzta a hal is, s nyakig húzta be az óriást a vízbe. A teknősbéka látta ezt a bozótból, s jót kacagott. Amikor az óriás jól elfáradt, így szólt:

- Győztél, teknős!

Erre a teknősbéka becsusszant a folyóba, az iszalagot eloldozta a hal farkáról, s szépen kisétált a partra. Az óriás így szólt:

- Fáradt vagy-e, teknős ? S a teknősbéka így felelt :

- Nem én. Mitől is volnék fáradt? Erre az óriás azt mondta:

- Most már bizonyosan tudom, hogy benned emberemre akadtam. Elköltözöm erről a vidékről, élj békességben!

Kék áfonya

(Nyenyec népmese. Ford. Rab Zsuzsa) 

Napfénynek meg Nyíló Ibolyának született egy szépséges kislánya, Esti Sugár­kának nevezték.
Serdült, nőtt a kislány, s ügyességének hamarosan híre ment: egyetlen nap alatt meg tudott varrni egy hétszínű fonallal hímzett szarvasbőr csizmát vagy egy paszományos bőrbekecset vagy egy fehér, széles gallérú kabátot.
Felserdült Esti Sugár, eladósorba került.
Sokan kérték az apjától.
-             Férjhez adod-e a lányodat, Napfény? - kérdezték. Napfény azonban mind­egyiknek így válaszolt:
-   Nem adom senkinek!
Esti Sugár híre Legyőzhetetlen Fagyhoz is eljutott. Befogott szánjába hét jeges­medvét, és elvágtatott Napfény kunyhójához.
Odaért, leszállt a szánról, rátámaszkodott jégcsap botjára, és megkérdezte:
-    Hozzám adod-e a lányodat, Napfény ?
-    Nem adom senkinek - felelte Napfény.
Legyőzhetetlen Fagy azonban nem tágított. Három nap és három éjjel hajtogatta:
-   Add hozzám a lányodat, Napfény!
Meleg délben gyöngül Legyőzhetetlen Fagy, de éjjel, amikor hideg van, félelmetes a szava.
Napfény éjjel csak úgy reszket félelmében, bezzeg nappal bátran mondogatja:
-   Soha-soha nem adom egyetlen lányomat Legyőzhetetlen Fagyhoz! Esti Sugár csak sírt, sírt keservesen.
Sírt az anyja is, és azt hajtogatta:
-   Eredj innen, Legyőzhetetlen Fagy! Nem lehet a feleséged a mi kislányunk! Hiszen megfagy a te jégkunyhódban!
Legyőzhetetlen Fagy azonban kérlelhetetlen volt. A negyedik napon fenyegető hangon kiáltotta:
-   Hallod-e, Napfény! Ha nem adod a lányodat szépszerével, akkor erőszakkal ragadom el!
Ezt mondta Legyőzhetetlen Fagy, aztán jéghideg szeleket fújt magából. Megdermedt minden körös-körül. Megijedt Napfény, sírva fakadt:
-   Mit tehetek? Te vagy az erősebb! Hozzád kell adnom a lányomat! Legyőzhetetlen Fagy felültette szánjára Esti Sugarat, s a hét jegesmedve észak
felé röpítette őket, szemben a hóförgetegekkel, jéghegyek között.
Didergett Esti Sugár, olyan keménnyé fagyott, mint a jégcsap, csak úgy kopogott a teste a szán ülésén. Aztán legurult a szánról, és kékáfonya-bokorrá változott.
Hazaért Legyőzhetetlen Fagy. Kereste a mátkáját, de hűlt nyomát találta.
Megdühödött Legyőzhetetlen Fagy. Sötét lett az arca, mint az éjszaka.
-   Megfagyasztlak, gőgös teremtés!
Fújt egy nagyot - fehér lett a föld, megdermedt körös-körül minden. Vastag hó lepte be a kékáfonya-bokrot.
De eljött a tavasz. Napfény felolvasztotta a havat, és Kék Áfonya életre kelt.
Az emberek, amikor szedik az édes áfonyát, még ma is emlegetik a szépséges leányt, aki kékáfonya-bokorrá változott.

A borz

(Prisvin. Ford Gyáros László)


Tavaly a föld már fehér volt ez idő tájt, most hosszú, tartós az ősz, és a fekete földön messziről látszanak a futkározó fehér nyulak. Nagyon rossz most nekik! De nincs mitől tartania a szürke borznak. Úgy látszik, hogy a borzok még kijárnak. És milyen kövérek! Megpróbálok meglesni egy borzot üregében. Ebben a borongós időben a fenyőerdőben nem lelsz rá rögtön arra a csöndre, amelyben elfelejted minden hazulról magaddal hozott elképzelésedet a borongós és a derűs napok hangulatáról. Szüntelenül mozog minden, s ebben a szüntelen mozgásban értelmet és örömöt talál. Ez a part, ahol a borzok élnek, annyira meredek, hogy miközben felfelé másztam, gyakran kény­telen voltam otthagyni öt ujjam nyomát a homokban, a borz lábnyomai mellett. Leülök egy öreg fenyő tövében, s az alsó gallyak mögül figyelem az egyik üreg főnyílását. Egy mókus, amelyik éppen mohával bélelte ki télire odvat, leejtett egy gallyat, s ekkor kezdődött az a csönd, amelyet hallgatva a vadász nem unatkozik, órákig elül egy-egy borzüreg előtt.
Az égboltot sűrű felhő borítja, a kilátást elzárja a tömör fenyves erdő, a nap járá­sának legkisebb jele sem látható, de a borz sötét üregében mégis pontosan tudja, mikor nyugszik le a nap, s egy kis idő elteltével megpróbál kimenni szokásos éjszakai vadászútjára. Gyakran előfordul, hogy kidugja az orrát, horkant egyet, és visszabújik,
majd rendkívüli gyorsasággal kiugrik. Sokkal jobb napkelte előtt lesben állni, ami­kor a borz hazatér. Akkor nyugodtan ballag, sőt messze hangzó, sustorgó zajt csap. Most azonban már közeledik az ideje, hogy a borz elkezdi téli álmát, ilyenkor nem jár ki mindennap. Kár volna hát egész éjszaka hiába lesni s másnap pedig átaludni a napot.
Nagyon kényelmetlen helyzetben ülök itt, két lábam már egészen elzsibbadt. Most a borz váratlanul kidugta az orrát, s én egyszerre olyan jól érzem magam, mintha selyempárnákon üldögélnék. A borz megmutatta az orra hegyét, s ugyanabban a szempillantásban visszabújt. Egy fél órával később ismét kidugta az orrát, gondol­kozott egy pillanatig, s megint visszabújt üregébe.
Többet azután már nem is jött ki. Én meg alig értem az erdő széléig, amikor fehér pelyhek kezdtek szállingózni. A borz pedig csak az orra hegyét dugta ki barlang­jából, mégis megérezte a hóesést.

"Egyszer volt, hol nem volt..."

(Olasz mese. Ford. Boldizsár Iván)
 
Egyszer volt, hol nem volt egy parasztember, annak volt három fia, de földi java nem volt egyéb, csak egy szamara, a szamáron nyereg és heveder. Amikor a paraszt érezte, hogy elérkezett életének utolsó napja, maga köré gyűjtötte fiait, és így szólt:

- Legidősebb fiamra hagyom a szamarat, a középsőre a nyerget, legkisebb fiamra pedig a hevedert. - így szólott és meghalt.

A legidősebb fiú nem tudta, mihez kezdjen a szamárral, fogta hát, jól átkarolta a nyakát, mert a szerszám a két öccsére maradt, és elindult a nagyvilágba, hogy eladja. Ment, mendegélt, míg csak egy nagy városba nem ért. Csak forgatta a nyakát, nézte a nagy házakat, de fél szemét le nem vette a szamárról. így jutott el egy gazdag kereskedő háza elé. Szép, napos reggel volt, a kereskedő éppen kikönyökölt háza ablakán. Meglátta a parasztlegényt a szamárral, és odakiáltott neki:

- Hallod-e te, komám, nincs kedved eladni azt a szamarat? A paraszt így válaszolt:

- Miért ne volna, uram?!

Erre a gazdag kereskedő ezt mondotta:

- Hát akkor nyisd ki jól a füledet, és hallgass ide, milyen alkut akarok veled kötni. Minden jószágomat, árumat, birtokomat és egyéb portékámat odaadom a szamaradért.

A parasztlegény nagy szemeket meresztett, és közelebb húzódott a szamárhoz. Félt, hogy a gazdag kalmár eszelős.

De az komolyan nézett rá, és így folytatta:

- Ha el tudsz nekem egy mesét mondani anélkül, hogy így kezdenéd: „Egyszer volt, hol nem volt...." - akkor tiéd minden portékám, és egy csapásra gazdag ember leszel. Ha azonban így kezded: „Egyszer volt, hol nem volt..." - akkor elveszíted a szamaradat, és fel is út, le is út!

A parasztlegény nagyot nevetett, azt hitte, már nyert ügye van, és gyorsan bele­csapott a gazdag kereskedő kinyújtott tenyerébe. Ekkor az megkérdezte, hány napot kér, hogy a mesét kigondolja.

A paraszt így válaszolt:

- Három napot.

A három nap hamar elmúlt, a paraszt jókor reggel felkereste a gazdag kereskedő házát. Az parolázott vele, és biztatta:

- Halljuk hát a mesét!

A paraszt nekifohászkodott, és nagy buzgón elkezdte:

- Egyszer volt, hol nem volt...

-Állj! - vágott.a szavába a kereskedő. - Elvesztetted az alkut. Hiszen abban állapodtunk meg, hogy mesét mondasz, de éppen ezeknek a szavaknak nem szabad benne lenniök: „Egyszer volt, hol nem volt..."

A parasztnak leesett az álla. Nem tudott mást mondani:

- Jaj, istenem, egészen elfelejtettem!

Odaadta a gazdag úrnak a szamarat, és nagy búsan elindult hazafelé. Otthon kérdezték az öccsei, milyen szerencsével járt a nagyvilágban. A legidősebb fiú legyintett.

- Elmentem a városba - mondta -, hogy eladjam a szamarat. Láttam egy gaz­dag kereskedőt, amint éppen kikönyökölt az ablakon. Megkérdezte, nem adnám-e el a szamarat. Fogadtunk, én vesztettem, és most az övé az állat.

A történet szeget ütött a középső fiúnak a fejébe. Kedve kerekedett, hogy ő is szerencsét próbáljon. Nyakába akasztotta a nyerget, és ő is elindult a városba, ő is meglátta ugyanazt a gazdag kereskedőt, és megkérdezte, nem akarja-e megvenni a szamárhoz a nyerget is. A kereskedő ráállott, megint fogadást kötöttek, és a középső fiú ugyanúgy elveszítette, mint a bátyja. Ő is kitalált egy jó mesét, és amikor neki­fohászkodott, hogy elmondja, csak úgy kezdte ő is: „Egyszer volt, hol nem volt..."

Hazament ő is, fejét búnak eresztve, és elmondta bátyjának meg öccsének, hogyan járt. Erre felkerekedett a legkisebbik fiú az apjától örökölt hevederrel, és ő is megkeres­te a városban a gazdag kereskedőt. A legkisebbik fiúnak nem kellett nagyon rábeszél­nie a kalmárt, hogy kössenek fogadást. A kereskedő már kétszer nyert, most har­madszor is felajánlotta minden jószágát, birtokát és portékáját a szamár hevedere ellenében, ha a legkisebbik fiú mesét mond neki, de nem kezdi ezekkel a szavakkal: „Egyszer volt, hol nem volt..." Egyéb se kellett a legkisebb fiúnak, gyorsan kézfogás­sal pecsételték meg a fogadást. A gazdag kereskedő tőle is megkérdezte:

- Hány napi gondolkodásra van szükséged? Erre rávágta a fiú:

- Nem kell nekem egy óra sem.

- Jó - mondta a kereskedő -, halljuk a mesét.

Odaállt a legkisebbik fiú azon nyomban, és már mondta is:

- Az én édesanyám egy kis kendermagos jércét nevelgetett az udvaron. Nagyon szerette, dédelgette, legkedvesebb jószágának becézgette. Tojt is a tyúkocska két tojást, anyám meg kosárba rakta őket, és menten ráültette a tyúkocskát. Az kotlott és kotlott, mígnem a nagyobbik tojásból kikelt egy kis kakas. Zöld volt a tolla, arany a szárnya, rubinpiros a taraja. Csak nézte, nézte az én édesanyám, nézték a szomszé­dok, milyen csodakakas kelt ki a kis kendermagos tyúk első tojásából. Hát egyszerre csak felkapaszkodott a kicsi kakas a szemétdombra, és elkezdett kukorékolni. Azt ku­korékolta: „Kikeriki, kereskedőcske, kukurikú, a nagyvárosban, fogd gyorsan a ván­dorbotot, kikeriki, mert elnyerte minden jószágodat, birtokodat, portékádat, kukurikú, az én gazdasszonyom legkisebbik fia."

Nagyot nézett a kereskedő, de már nem volt mit tennie. A fogadást elvesztette. A legkisebbik parasztfiú olyan mesét mondott, hogy egyszer sem ejtette ki a száján a megszokott szót: „Egyszer volt, hol nem volt..."

A kereskedő fogta a vándorbotot, és elindult világgá. A legkisebbik fiú pedig elhívatta két bátyját, visszaadtam legidősebbnek a szamarat, de adott hozzá nyerget is, hevedert is, visszaadta a középsőnek a nyerget, de adott hozzá szamarat, hevedert is, telt neki, hiszen beköltözött a gazdag ember házába, beült a boltjába.

Még most is ott él, ha meg nem halt.