2009. június 21., vasárnap
Kormos István:A fecske meg a szalmaszál
Hol volt,
hol nem,
messze, messze,
volt egy villásfarkú
fecske,
annak puha
fecskefészke,
a fészekben
kilenc apró,
sippogató
kisfecskéje.
Ott a fészek
az ereszben,
ott a fecske
a fészekben
kilenc fia
között fészkel,
játszadozgat
anyafecskénk
kilenc kicsi
kisfecskével.
Hanem egyszer
– hajahaj! –
jő rettentő
csúnya baj:
omlik puha
fecskefészek,
volt-nincs fészke
a fecskének,
nincsen fészke
se magának,
se a kilenc
fiókának.
Rakni kéne
másik fészket
kilenc síró
kicsinyének
Száll a fecske,
messze száll,
szalmát szedni
szálldogál,
talál is egy
szalmaszálat,
éppen jó lesz
gerendának.
Csőre közé
kapja hát,
s röppen árkonbokron
át;
száll hazáig
sietve,
azaz szállna,
szálldogálna,
ha a szalma
a csőrében
olyan nehéz
nem lenne.
Aj, te nehéz
szalmaszál,
fárad szegény
csöpp madár,
szegény fecske
úgy elfárad,
földre ejti,
szalmaszálat,
földre kereng
szalmaszál,
melléje ül
le a porba
a kis fecske,
és busongva
hull a könnye,
hulldogál.
Sárgarigó
arra száll,
kis fecskére
rátalál.
Kérdi tőle:
„Mi a baj?”
Könnyét törli
szegény fecske,
s felel sírva,
hüppögetve:
„Rigó pajtás,
nagy a baj!
Fészket rakni
erre jártam,
elejtettem
szalmaszálam,
hogyan rakjak
immár fészket,
hová tegyem
fészektelen
kilenc kicsi
kisfecskémet?”
„Sose búsulj!
– szól a rigó. –
Megmondom én,
mi volna jó.
Ketten könnyen
fölemeljük,
emeljük hát
pajtás együtt!”
S kétoldalról
nekiállnak
annak a nagy
szalmaszálnak.
Húzzák,
vonják,
de hiába:
meg se moccan
ott a porban
az a kutya
szalmaszála
Sírhatnak hát
most már ketten,
sírnak is nagy
keservesen.
Búbosbanka
arra száll,
a sírókra
rátalál.
Kérdi tôlük:
„Mi a baj?”
Könnyét törli
szegény fecske,
s felel sírva,
hüppögetve:
„Búbosbankám,
nagy a baj!
Fészket rakni
erre jártam,
elejtettem
szalmaszálam,
hogyan rakjak
immár fészket,
hová tegyem
fészektelen
kilenc kicsi
kisfecskémet?”
„Ne búsuljál,
ne zokogjál,
hárman könnyen
fölemeljük,
emeljük hát
pajtás együtt!”
S háromfelől
nekiállnak
annak a nagy
szalmaszálnak.
Húzzák,
vonják,
de hiába:
meg se moccan
ott a porban
az a kutya
szalmaszála.
Sírhatnak hát
most már hárman,
sírnak is nagy
búsulásban.
Bajszos sármány
arra száll,
a sírókra
rátalál.
Kérdi tőlük:
„Mi a baj?”
Könnyét törli
szegény fecske,
s felel sírva,
hüppögetve:
„Aj, te sármány,
nagy a baj!
Fészket rakni
erre jártam,
elejtettem
szalmaszálam,
hogyan rakjak
immár fészket,
hová tegyem
fészektelen
kilenc kicsi
kisfecskémet?”
„Ne búsuljál, ne
zokogjál,
négyen könnyen
fölemeljük,
emeljük hát
pajtás együtt!”
S mind a négyen
nekiállnak
annak a nagy
szalmaszálnak.
Húzzák,
vonják,
de hiába:
meg se moccan
ott a porban
az a kutya
szalmaszála.
Sírhatnak hát
most már négyen,
sírnak is ott
az útszélen.
Akkor arra
száll egy cinke,
egy szénfejű,
csöpp picinyke.
Kérdi tőlük:
„Mi a baj?”
Könnyét törli
szegény fecske,
s felel sírva,
hüppögetve:
„Cinke pajtás,
nagy a baj!
Fészket rakni
erre jártam,
elejtettem
szalmaszálam,
hogyan rakjak
immár fészket,
hová tegyem
fészektelen
kilenc kicsi
kisfecskémet?”
„Ne búsuljál,
ne zokogjál,
öten könnyen
fölemeljük,
emeljük hát
pajtás együtt!”
S mind az öten
nekiállnak
annak a nagy
szalmaszálnak.
Húzzák,
vonják,
húzzák,
vonják,
végül öten
megmozdítják,
fölemelik
azt a szalmát,
a magosba
fölragadják.
Meg se állnak
hazáig,
a kis fecske
házáig.
Fészket rakott
hát a fecske,
csuda fészket
az ereszbe,
kilenc fia
között fészkel,
kilenc kicsi
kisfecskével.
Szalai Borbála: Hápi kacsa
Volt egyszer egy kicsi kacsa,
úgy hívták, hogy Hápi.
Alig bújt ki a tojásból,
máris tudott járni.
Pihés volt a feje, nyaka,
szárnya, hasa, háta,
színe pedig, mint a pitypang,
éppen olyan sárga.
Hápi kacs minden reggel
fölkelt kakasszóra,
kapta magát s szaporázva
totyogott a tóra.
Hogy a vízbe toccsanhasson,
mindig csak azt leste...
Fürdött reggel, fürdött este,
jót lubickolt este.
Hát egy napon Hápi kacsa
csodálkozva látja:
hófehér lett nyaka, hasa,
háta meg a szárnya!
Addig-addig mosdott, fürdött
lubickolt a tóba -
amíg az a szép sárga szín
mind lekopott róla...
Kányádi Sándor: Gágogó
Baktat, kocog a csacsi,
diceg-döcög a kocsi.
Árok partján a liba
azt gágogja: taliga,
kicsi kocsi, taliga,
a csacsi nem paripa!
De csak kocog a csacsi,
diceg-döcög a kocsi,
csak a kerék mondja, hogy
kityi-kotyi, kityi-koty,
ha liba vagy, csak totyogj!
Csacsi húzza...
Csacsi húzza, kicsi kocsit,
Kicsi kocsi nyekereg,
Hej te gazda, lusta gazda,
Zsírozd meg a szekeret.
Nemes Nagy Ágnes: A malom éjjel
Éjszaka is jár a malom,
mit őrölnek éjjel azon?
Hú-hú, mondja a bagoly,
csillag fénye odafoly.
Sí-sí, mondja a kuvik,
felhő árnyát őrlik itt.
Kihordja majd zsákkal a szél,
elviszi a Göncölszekér.
Mosonyi Aliz: Retekorrú király
Ha virágzik nyáron a retek,
kötök a lábamra kerekeket,
kerekes lábon, lábas keréken,
vígan karikázok a réten.
De odanézz, ott meg ki áll?
A réten Retekorrú király
hadonászik vára előtt,
és rettenetes hangon kiabál.
Rőfnyi retekorra méregtől remeg,
retekváramat ki rágta meg?
Ide álljon, ha mer, elibém,
a fejét rögtön leüttetem én!
Riadó, riadó, retekkatonák!
Nyihorásznak már a retekparipák,
rémülten susorog a reteknép,
mind menekül, ahova lehet még.
Ki lehet, ki lehet,
ki lyukat harapott,
ki okozta ezt a szörnyű
haragot?
És akkor egy egér kiáll:
Népedet, Retekorrú király,
katonáiddal ne fenyegesd,
megmondom inkább én egyenest –
hiába váradban a kincs,
ha sötét és ablaka nincs
nőnek szomorúan a retekgyerekek,
nem hány egyik sem cigánykereket.
Váradra falásnyi ablakot
rágtam, hadd lássák a napot,
fényt kapjanak és meleget,
most hát üttesd a fejemet!
Csodálkozik Retekorrú király,
nem ordít már, és nem kiabál,
odainti a bátor egeret,
kit retekorrával vállon vereget:
Látom, vidámak a retekgyerekek,
te adtál nekik fényt és meleget,
cserébe harapj jó nagyot,
váramra még egy ablakot.
Udud István: Őszi szél
Szél, szél fut a szél,
Fakó felhőn vágtat,
odacsördít ostorával,
Csapkodja a fákat.
-Szél, szél, hova szállsz?
-Hét határon túlra.
-Ha odaérsz, mit csinálsz?
-Visszajövök újra.
Barnabás Éva: Szilvásgombóc
Kabátot akart a szilva.
Tudta, ez neki sincs tiltva.
Töprengett, hol vegyen,
hogy szép és jó legyen?
Hopp, megvan! – gondolta,
S bebújt egy gombócba.
Tasnádi Varga Éva: Köd-anyóka
Köd-anyóka
bő ruhája
száll folyóra,
őszi tájra.
Jobbra billen,
balra lebben,
játszik minden
őszi kertben.
Tejfehéren,
dagadozva,
mintha éppen
dunyha volna.
Végigtáncol
alvó házon,
simogatja,
hogy ne fázzon.
Hab-köpennyel
betakarja,
fehér lesz a
patak partja.
Versenyt száll a
pajkos széllel
s átkarolja
őt az éjjel.
Darázs Endre: Csupa sár
Most az utca
Csupa sár, csupa sár,
Sári néni
kiabál, kiabál.
„Hallottad-e,
Te macska, te macska,
Vigyázzál
A talpadra, talpadra!”
Ám a macska,
Hiába, hiába:
beugrott a
szobába, szobába.
Sári néni
Kiabál, kiabál:
„Juj, a szobám
Csupa sár, csupa sár!”
Pápai Ildikó: A dinnye
Hogyha mérem át sem érem,
csak azt tudom mikor nézem,
mézédes a közepe,
rózsaszínű a leve,
csónak forma egy szelete,
s mint kalózok ülnek benne
százával a kis magok,
amit kikapargatok.
Egyre csak azt képzelem,
így teljes a győzelem,
csatát nyertem, végre szabad,
előttem egy tiszta falat,
s mi jöhet még? - semmi más,
egy óriás harapás.
Richter Anikó: Zöldség
Zeller zöldje
Fejest ugrott
Fehér fafazékba,
Vele ugrott
Kertemből egy
Kövér sárgarépa.
Karalábé
Asszonyság is
Ott tipeg a szélén,
Sikítozva
Belepottyan,
Még megfő a végén!
Kis zöldborsó
Gyerekek is
Sorra bepotyognak,
Fafazékban
Reggelig tán
Levessé rotyognak.
Zeller zöldje
Fejest ugrott
Fehér fafazékba,
Vele ugrott
Kertemből egy
Kövér sárgarépa.
Karalábé
Asszonyság is
Ott tipeg a szélén,
Sikítozva
Belepottyan,
Még megfő a végén!
Kis zöldborsó
Gyerekek is
Sorra bepotyognak,
Fafazékban
Reggelig tán
Levessé rotyognak.
Gazdag Erzsi: Hóember
Udvarunkon, ablak alatt
álldogál egy fura alak;
hóból van keze-lába,
fehér hóból a ruhája,
hóból annak mindene,
szénből csupán a szeme.
Vesszőseprű hóna alatt,
feje búbján köcsögkalap.
Szép Ernő: Hó
Ó, de szép,
Ó, de jó,
Leesett
Nézd, a hó!
Hull a házra, hull a fára,
A lámpára, a járdára,
Mint az álom, oly csuda
Fehér lett Pest és Buda.
Ó, de szép,
Ó, de jó,
Gyúródik
Hógolyó.
Fiúk, lányok meg nem állják,
Egymást vígan hajigálják,
Olyan harc ez gyerekek,
Amit én is szeretek.
Fésűs Éva: December, december
December, december,
A világ csilingel
Hóember hófején
Fázik a cilinder.
Kis csizma, nagy csizma
Csikorgó hóban jár
Piros kis orroddal
Cinegét foghatnál.
Kis bunda, nagy bunda
Kell már a szőr kucsma
Hópaplant sző a tél
Medvére, mókusra.
December deret fúj
December fagyot hoz
A világ mégis csak
Ünnepre harangoz.
Hamvadó alkonyban
Csillag gyúl faágon
Meglátod, egyszer csak
Itt lesz a karácsony.
Tímár Hedvig: A cica és a tél
Kicsi cica az ablakban
Tágra nyitja a szemét
Olyat lát, mit sosem látott,
S amit lát, csodaszép.
Fehér, mint a jó tejecske,
Puhán csillan, mint a hab,
S mindegyre szállong, hozza
Sok pelyhecske, kicsiny, nagy.
Ez már igen, nekem való!
Nyalja száját a cica.
Tejfel hull a nagy egekből
Jaj de jó ez a csuda!
Sitkei Béla: Ha itt a tél
Szálldos ezer hópihe
Medve pajtás, fázol-e?
Miért fáznék
Brumma, brumm?
Összkomfortos az odúm.
Zúg, süvölt a tél szele
Róka koma, érzed-e?
Ju-hu-hu-huj, érzem ám!
Széllel bélelt a bundám.
Nyuszi, mókus, őzike
Éléskamrád telve-e?
Telve, híja még alig
Kitart jövő tavaszig.
Egyet szól és kettőt ugrik
A fehér csuda felé,
No, de mindjárt sziszeg, prüszköl
Mert nyakig zuhan belé.
Fázva fut be a szobába
S így óvja a nagy cicát
-Ki ne menjél, jó mamácska
Fagyott tejfel a világ.
Gazdag Erzsi: Cinege-etetés
„Hej, télidő, hej, zord idő
Elkéne most a hócipő!
Ha volna hozzá ködmön is,
S ha már kívánok – sapka is!”
sóhajt a kis madár,
Míg ablakpárkányomra száll.
Kopogtat: ”Kopp-kopp, hallod-e?
Ablakodat kinyitod-e?
Adsz-e ebédre jó magot?
Már három napja koplalok.
Fáztál-e télen éhesen?
Én ázom-fázom s éhezem.”
Már nyitom, nyitom, cinege,
Gyere, meleg van idebe!
Itt van szalonna, friss köles,
Csak válogass, csak csipegess!
Odább hussan a kis bolond,
És csupa félés, csupa gond.
Kiszórom a magot neki.
Rám pislog, aztán fölszedi.
Hajnal Anna: Szánkón
Húzza a szánkót
Hegynek fel
Szuszog a Jankó
Hegynek fel
Siklik a szánkó
Hegyről le
Ujjong a Jankó
Hegyről le.
De fehér puha
dunna a hó
Még felborulni is,
jaj de jó!
Vörös az orra,
a füle ég,
Szuszog a Jankó,
de húzza még!
Csanádi Imre: Doromboló
Fagy kinn, fagy,
hó van nagy
most ideje,
most fagyjon,
akár bele -
szakadjon.
Csak a kályha mormoljon,
vén cirmos doromboljon:
elnyugszunk
esténként
édesanyánk
meséjén.
Szabó Lőrinc: Esik a hó
Szabó Lőrinc: Esik a hó
Szárnya van, de nem madár,
repülőgép, amin jár,
szél röpíti, az a gépe,
így ül a ház tetejére.
Ház tetején sok a drót,
megnézi a rádiót,
belebúj a telefonba,
lisztet rendel a malomban.
Lisztjét szórja égre-földre,
fehér lesz a világ tőle,
lisztet prüszköl hegyre-völgyre,
fehér már a város tőle:
fehér már az utca
fehér már a muszka,
pepita a néger,
nincs Fekete Péter,
sehol
de sehol
nincs más
fekete,
csak a Bodri
kutyának
az orra
hegye-
de reggel az utca, a muszka, a néger,
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja, hogy esik a hó!
Juhász Ferenc: A kertekre leszállt a dér
A kertekre leszállt a dér,
kékülten pereg a levél,
rozsdásra váltak a rétek,
üres a madárfészek.
Lassú, nehéz esők jönnek,
és megcsapkodják a földet,
s ha a hűs felhők elfogynak,
a sárban barmok tocsognak.
Nézd, ez az ősz. De jön a tél.
Hulló tollától a föld fehér.
Hártyás a víz, ez már a jég.
Kék füst száll, csöndes a vidék.
Mozgással kísérhető mondókák
Húzzuk a szekeret,
(húzás utánzása)
Forgatjuk a kereket,
(karkörzés)
Vezetjük az autót,
(csuklómozdulat)
Becsapjuk az ajtót.
(laza tenyérmozgatás)
×××
Mérleg vagyok billegek,
(a kezek oldalsó középtartásban)
kezeimben súlyt viszek.
(billegés jobbra-balra)
×××
Lassan forog a kerék,
Mert a vize nem elég.
Gyorsan forog a kerék,
Mert a vize már elég.
(karkörzés lassan, majd gyorsan, a test előtt ill. mellett)m
Ez beléesett...
Ez beléesett a kútba,
Ez kihúzta,
Ez hazavitte,
Ez lefektette
Ez a kis hamis felébresztette, csik, csik, csik.
Ez kihúzta,
Ez hazavitte,
Ez lefektette
Ez a kis hamis felébresztette, csik, csik, csik.
La Fontaine: A tücsök és a hangya
Mit csinált a tücsök nyáron?
Csak muzsikált hét határon.
Aztán jött a tél a nyárra,
s fölkopott a koma álla.
Szomszédjában élt a hangya:
éhen ahhoz ment panaszra,
s arra kérte, egy kevéske
búzát adjon neki télre.
"Búzát? - szólt a hangya sógor. -
Már ez aztán sok a jóból!
Tél elején sincs búzád már?
Hát a nyáron mit csináltál?"
"Mit csináltam? Kérem szépen
muzsikáltam - szólt szerényen
tücsök mester. - Aki kérte,
nótát húztam a fülébe."
"Nótát húztál, ebugatta?
Nohát akkor - szólt a hangya -
járd el hozzá most a táncot!
Jó mulatságot kívánok."
Kassák Lajos: Testvérkék
Barna dombon
zöld berek,
kószál benne
két gyerek.
Egyik neve
Pannika,
másiké meg
Jancsika.
Málnát szednek,
zöld diót,
sose láttak
ennyi jót.
Csellengnének
estelig,
de a zsákjuk
megtelik.
Anyu is már
vár rájuk,
megveti a
kis ágyuk.
Szalmán innen,
szénán túl,
szemecskéjük
lezárul.
Ringó hátán
egy halnak,
álomföldre
utaznak.
Fésűs Éva: Sündisznócska
Czeglédi Gabriella: Gesztenyebaba
Gyufaszál a
kezem-lábam,
jaj,most bizony
nem vigyáztam!
Nagyot léptem,
de mekkorát!
Lábam törtem,
fapálcikát.
Gyere Palkó,
gyorsan segíts!
Egy új lábat
hamat keríts!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)