(Vándor Miklós meséje)
Húsvét közeledtével az öreg nyúl maga mellé ültette két fiát s így szólt hozzájuk:
— Itt az ideje, hogy nekilássunk a tojások díszítésének! Vasárnapra minden gyereknek meg kell kapnia az ajándékát.
— Te, Füles — mutatott az idősebbik fiúra —, idén már segíteni fogsz nekem a tojások kifestésében. Te meg, Tapsi, — bökött a kisebbikre — a szállítást intézed! Legjobb lesz, ha mindjárt el is indulsz Mackó Miskához s megrendeled nála a targoncát! Megmondod neki, olyan csinos, ügyes kis kocsit ácsoljon össze, mint a tavalyi volt!
Nagyot füllentene, aki azt állítaná, hogy Tapsi valami iszonyúan szedte a lábát az apai parancsra. Csak úgy immel-ámmal szedelőzködött, s vissza-visszanézett az erdőszélről irigykedve. Mennyivel jobb dolga van Fülesnek, az odahaza szöszmötölhet az ecsetekkel, kevergetheti a festéket, ő meg talpaljon el az örökösen dörmögő Mackó Miskához! De hát, hiába, ez az élet sorja, az öccsüket csak ilyen szaladj-ide-szaladj-oda munkára használják. Ha még egyszer születhetnék, csakis bátynak jönne a világra!
Mackó Miska a műhelyében dolgozott éppen: előtte szép, zöldszínű kötény, nehogy a faforgács a bundájába ragadjon, mancsában a jófogású kis szekerce, azzal aprította, faragta az előtte fekvő fatörzset. Épp bölcsőt készített hollóéknak, most született hat fiókájuk, azokat ringatják majd benne. Mackó Miska ugyanis ács volt, méghozzá mesterségét kitűnően értő, dolgos, megbízható legény. Munka közben dörmögve dúdolgatott, hogy könnyebben forgassa a szekercéjét.
— Adj isten, Miska bácsi! — makogta Tapsi.
— Szervusz, Tapsi öcsém, no, mi jót hoztál?
— Nem hoztam, hanem vinni szeretnék. Édesapám küldött, azt izeni Miska bácsinak, készítse el idejére a húsvéti tojásoknak való kiskocsit. De nem ám olyan hitvány, zörgős talicska legyen, mint a tavalyi, mert azzal ugyan nem kínlódunk! Hiszen lennék én csak ács, majd megmutatnám !
— Micsoda? — kapta föl bumfordi fejét haragosan Mackó
Miska. Nem volt hozzászokva, hogy a keze munkáját pocskolják, főképp ilyen hebehurgya mitugrásztól vette rossznéven. — Hát te talán hétfogatú hintón szeretnéd szállítani a pirostojást?
— Azon hát! Befognék hét bárányt, pattogós ostor a kezemben, huszárcsákó a fejemen, úgy hajtanék be a városba ! — düllesztette a mellét Tapsi. — Előttem meg két róka fújná a trombitát, hogy a gyerekek is tudják, mikor érkezem! Hát, ha a tehetséged is akkora, mint a képzeleted, öcskös, akkor még lehet belőled valami — brummogta Mackó Miska. — De azért egy kis tisztességtudást nem ártana magadra szedned! No, eredj haza, mondd meg apádnak, holnaputánra ott lesz a targonca: se jobb, se rosszabb a múltkorinál!
Tapsi megvonta a vállát, és elügetett. Hazafelé még eljátszadozott kicsit, a réten szállingózó pillangókkal fo- gócskázott, utána versenyt futott a lobogókendőjű széllel, s jókora kerülővel tért vissza apjához meg bátyjához. Azok mind a ketten szorgalmasan kevergették már a festékeket friss vízzel, a beszáradt ecseteket mosták, egyszóval teljes húsvéti készületben találta őket.
— No, beszéltél Mackó Miskával? — fogadta az öreg nyúl.
— Hogyne. Azt izeni, holnaputánra itt lesz a kiskocsi, csak édesapámék is tegyenek ki magukért jobban, mint legutóbb! Ne ám olyan sápatag, seszínű tojásokkal szégyenkezzünk megint a városban, mert azokat kár akkora hajcihővel bevinni!
Az öreg nyúl föltolta pápaszemét a homlokára, úgy vizsgálta meg jobban a tulajdon édes gyerekét:
— Hallod-e, ezt mondta volna a Mackó Miska?
— Ezt, ezt — lebegtette a fülét Tapsi —, de igaza is van, mert azok a tavalyi tojások aztán sehogyse sikerültek. Látom, most is hígítják a festéket, ezek is úgy szomorkodnak majd, haloványan, mintha egyenest a kórházba kívánkoznának! Bezzeg, ha ilyen régi mester lennék, mint apám, megnézhetnék a kezem munkáját!
Édesapja rosszallón csóválta a fejét. Világéletében szerény nyúl volt, hanem a tojásfestő-tudományát nem adta volna egy fél káposztáskertért. Még a szomszéd erdőből is hozzá jártak át a növendék nyulak, hogy eltanulják tőle, hogyan kell élénkpiros alapszínnel bevonni a húsvéti tojást, aztán ezüstszínű hullámvonallal finoman körbefuttatni, meg kék színű csillagokat, napsárga virágokat rajzolni rájuk! Épp csak Mackó Miskának nem tetszik, amit csinál?
— Furcsa, furcsa... — dünnyögte fejcsóválva. — No, majd meglátjuk. Hanem még napszállta előtt iramodj el Tyúkanyóhoz is, kérdezd meg, hány tojást rakott félre húsvétra?
— Oda már csak menjen a bátyám! — csapta csáléra a fülét hetykén Tapsi.
Húsvét közeledtével az öreg nyúl maga mellé ültette két fiát s így szólt hozzájuk:
— Itt az ideje, hogy nekilássunk a tojások díszítésének! Vasárnapra minden gyereknek meg kell kapnia az ajándékát.
— Te, Füles — mutatott az idősebbik fiúra —, idén már segíteni fogsz nekem a tojások kifestésében. Te meg, Tapsi, — bökött a kisebbikre — a szállítást intézed! Legjobb lesz, ha mindjárt el is indulsz Mackó Miskához s megrendeled nála a targoncát! Megmondod neki, olyan csinos, ügyes kis kocsit ácsoljon össze, mint a tavalyi volt!
Nagyot füllentene, aki azt állítaná, hogy Tapsi valami iszonyúan szedte a lábát az apai parancsra. Csak úgy immel-ámmal szedelőzködött, s vissza-visszanézett az erdőszélről irigykedve. Mennyivel jobb dolga van Fülesnek, az odahaza szöszmötölhet az ecsetekkel, kevergetheti a festéket, ő meg talpaljon el az örökösen dörmögő Mackó Miskához! De hát, hiába, ez az élet sorja, az öccsüket csak ilyen szaladj-ide-szaladj-oda munkára használják. Ha még egyszer születhetnék, csakis bátynak jönne a világra!
Mackó Miska a műhelyében dolgozott éppen: előtte szép, zöldszínű kötény, nehogy a faforgács a bundájába ragadjon, mancsában a jófogású kis szekerce, azzal aprította, faragta az előtte fekvő fatörzset. Épp bölcsőt készített hollóéknak, most született hat fiókájuk, azokat ringatják majd benne. Mackó Miska ugyanis ács volt, méghozzá mesterségét kitűnően értő, dolgos, megbízható legény. Munka közben dörmögve dúdolgatott, hogy könnyebben forgassa a szekercéjét.
— Adj isten, Miska bácsi! — makogta Tapsi.
— Szervusz, Tapsi öcsém, no, mi jót hoztál?
— Nem hoztam, hanem vinni szeretnék. Édesapám küldött, azt izeni Miska bácsinak, készítse el idejére a húsvéti tojásoknak való kiskocsit. De nem ám olyan hitvány, zörgős talicska legyen, mint a tavalyi, mert azzal ugyan nem kínlódunk! Hiszen lennék én csak ács, majd megmutatnám !
— Micsoda? — kapta föl bumfordi fejét haragosan Mackó
Miska. Nem volt hozzászokva, hogy a keze munkáját pocskolják, főképp ilyen hebehurgya mitugrásztól vette rossznéven. — Hát te talán hétfogatú hintón szeretnéd szállítani a pirostojást?
— Azon hát! Befognék hét bárányt, pattogós ostor a kezemben, huszárcsákó a fejemen, úgy hajtanék be a városba ! — düllesztette a mellét Tapsi. — Előttem meg két róka fújná a trombitát, hogy a gyerekek is tudják, mikor érkezem! Hát, ha a tehetséged is akkora, mint a képzeleted, öcskös, akkor még lehet belőled valami — brummogta Mackó Miska. — De azért egy kis tisztességtudást nem ártana magadra szedned! No, eredj haza, mondd meg apádnak, holnaputánra ott lesz a targonca: se jobb, se rosszabb a múltkorinál!
Tapsi megvonta a vállát, és elügetett. Hazafelé még eljátszadozott kicsit, a réten szállingózó pillangókkal fo- gócskázott, utána versenyt futott a lobogókendőjű széllel, s jókora kerülővel tért vissza apjához meg bátyjához. Azok mind a ketten szorgalmasan kevergették már a festékeket friss vízzel, a beszáradt ecseteket mosták, egyszóval teljes húsvéti készületben találta őket.
— No, beszéltél Mackó Miskával? — fogadta az öreg nyúl.
— Hogyne. Azt izeni, holnaputánra itt lesz a kiskocsi, csak édesapámék is tegyenek ki magukért jobban, mint legutóbb! Ne ám olyan sápatag, seszínű tojásokkal szégyenkezzünk megint a városban, mert azokat kár akkora hajcihővel bevinni!
Az öreg nyúl föltolta pápaszemét a homlokára, úgy vizsgálta meg jobban a tulajdon édes gyerekét:
— Hallod-e, ezt mondta volna a Mackó Miska?
— Ezt, ezt — lebegtette a fülét Tapsi —, de igaza is van, mert azok a tavalyi tojások aztán sehogyse sikerültek. Látom, most is hígítják a festéket, ezek is úgy szomorkodnak majd, haloványan, mintha egyenest a kórházba kívánkoznának! Bezzeg, ha ilyen régi mester lennék, mint apám, megnézhetnék a kezem munkáját!
Édesapja rosszallón csóválta a fejét. Világéletében szerény nyúl volt, hanem a tojásfestő-tudományát nem adta volna egy fél káposztáskertért. Még a szomszéd erdőből is hozzá jártak át a növendék nyulak, hogy eltanulják tőle, hogyan kell élénkpiros alapszínnel bevonni a húsvéti tojást, aztán ezüstszínű hullámvonallal finoman körbefuttatni, meg kék színű csillagokat, napsárga virágokat rajzolni rájuk! Épp csak Mackó Miskának nem tetszik, amit csinál?
— Furcsa, furcsa... — dünnyögte fejcsóválva. — No, majd meglátjuk. Hanem még napszállta előtt iramodj el Tyúkanyóhoz is, kérdezd meg, hány tojást rakott félre húsvétra?
— Oda már csak menjen a bátyám! — csapta csáléra a fülét hetykén Tapsi.
— Szívesen ... — hangzott a festékes kádtól Füles szava.
De az apjuk nem tűrte a tréfát. Ráförmedt kisebbik fiára:
— Azt mondtam, te mégy, és punktum! Lódulás! Füles, te meg végezd a magadét!
Ha Mackó Miskához nem szívesen ügetett el Tapsi, a faluvégre Tyúkanyóhoz meg éppenséggel a fogát szíva cammogott. De nem baj, vigasztalta magát, majd kiosztja a részét annak a vén kotlósnak is, amiért folyton őt zargatják!
Tyúkanyó a fészerben ült épp, a sarokban meg katonás rendben sorakoztak egymás mellett a húsvétra szánt, jó előre megtojt tojások. Azokat számolgatta, amikor Tapsi besuttyant a fészerbe:
— Adj isten, Tyúkanyó!
— Te vagy az, Tapsi? No, már vártam, mikor jöttök!
— Ahogy szoktunk, húsvét előtt! Apám kérdezteti, megvannak- e a tojások?
— Ott a sarokban, láthatod magad is!
A hetyke nyúlfi végighordozta tekintetét a tojásregimenten, aztán fitymálva megszólalt:
— No, ezek se különbek a tavalyiaknál!
— Miért lennének különbek? Azok is épp oly gyönyörű tojások voltak, mint ezek itt! Nézd meg akármelyiket, milyen szabályos, egyenletes!
— Hiszen épp az a baj! — bólogatott tudós képpel Tapsi.
— Én nem értem, hogy ezer év alatt még egyetlenegy tyúknak se jutott eszébe, hogy ideje már egy kicsit változatosabbá tennie a tojásokat! Mindig ugyanolyanokat tojnak!
— Hát milyet kellene? — kérdezte megütődve Tyúk- anyó.
— Hiába, magukban semmi ötlet sincsen! — magyarázta bölcsen Tapsi. — Majd én megmutatnám, ha tyúk lennék! Nálam minden tojásnak más lenne a formája: az egyik, akár az alma, olyan kerek, a másik hajlított, akár a holdsarló, a harmadik perecalakú, a negyedik, mint a csillag...
Ezt már nem hallgathatta tovább tyúkanyó. Kárálva ráförmedt:
— Hanem most már elég legyen a leckéből! Bolondgombát ettél talán, hogy gömbölyű meg perecformájú tojást kívánnál! Még ilyet!... — csattogtatta méltatlankodva szárnyát. — Legjobb, ha elkotródol s megmondod apádnak, jöhetnek a tojásért, de a bátyádat küldje, téged meg írasson be tyúknak inkább! — S mikor Tapsi már rég elinalt, még mindig döbbenten kotkodácsolta maga elé: — Perecformájú tojást... nohát, ilyet még az öreganyám se hallott!
Nem is esett aztán semmi különös egészen addig, amíg harmadnap Mackó Miska be nem állított nyúlékhoz a kis kézitargoncával. Igazán csinos jószág volt, ő maga tolta végig az erdei úton, futott is az simán a négy kerekén, nem nyekergett, meg se döccent, a fogója is épp kézbe illett. Hanem maga a derék ács mord képpel méregette az öreg nyulat, mikor átadta neki:
— Tessék, itt van. Most aztán jöhet a kifogás!
— Miféle kifogás? — pislogott ki a szemüvege fölött gyanakvón az öreg nyúl. — Tudtommal te ócsároltad az én munkámat!
Ilyen barátságtalanul sem állt még szembe soha az erdei ács, meg a tojásfestőmester.
— Még hogy én? — dörmögött Mackó Miska. — Hát ezt honnét veszed?
— Furcsa, furcsa... — makogta a nyúl. — És neked ki mondta, hogy lecsepültelek?
— Ki? Hát a te fiad: Tapsi!
— Úgy? No, várj csak egy percig!
Alighogy előkerítették Tapsit, már újabb veszedelem gyűlt a fejére: a falu felől messziről kárálva közeledett Tyúkanyó. A nagyreményű nyúlfinak egyszeriben lekonyult a füle s enyhe reszketés futott végig rajta.
— Két napja nem tudok tojni az izgalomtól! — csapkodta szárnyát Tyúkanyó. — Miket nem vágott a fejemhez ez a zöldfülű! — mutogatott földúltan a fatörzs mellett lapító Tapsira: — Hogy csúfak a tojásaim! Hogy nincsen bennem semmi ötlet! Hát akkor ne is küldjetek hozzám húsvétkor tojásért. Forduljatok talán máshoz, aki csillagalakú, meg perecformájú tojást tojik! No! Legalább meg- mondtam a magamét! — fújta ki dühét.
— Ezt merted mondani Tyúkanyónak? — förmedt fiára az öreg nyúl. — Te komisz, nagyszájú kölyök! És Mackó Miska bácsi előtt mivel rágalmaztál meg?
Tapsi néma maradt. Csak a reszketése hullámzott mind erősebben.
— Én meg mit mondtam apád tojásfestő művészetére?
Ismételd csak meg, öcskös! -— támadt rá az ács is.
Füles rémülten meredt öccsére. Ekkora kavarodást fölidézni épp húsvét előtt, mikor legégetőbb a munka!
— No, most legalább láthatjátok, micsoda jeles mákvirágot neveltem én itt, az erdő kellős közepén! — fordult Tyúkanyóhoz, meg Mackó Miskához az öreg nyúl. — Hanem ennek megadod az árát, cudar! Ketrecbe az ilyen nagyszájúval, aki maga semmihez sem ért, csak a más munkájában talál hibát! Addig ki nem jössz, míg különb kis targoncát nem faragsz Mackó Miskánál, szebb tojást nem tojsz Tyúkanyónál!. ..
— De perecalakút ám! — rikkantott közbe felháborodottan a tyúk.
— ... és díszesebben ki nem pingálod apádnál! — fejezte be a szigorú ítéletet az öreg. Így került ketrecbe Tapsi. Jól rácsattantották az ajtót, s nehogy elbízza magát, édesapja még visszaszólt elmentében:
— Aztán addig egy árva falatot sem kapsz, míg meg nem mutatod, mit tudsz!
— De hiszen ... én nem tudok tojást tojni, édesapám ... — rimánkodott Tapsi — én nem vagyok tyúk!
— De szemtelen az tudtál lenni, ugye?!
— És ács-mesterséget se tanultam! — keresett újabb mentséget a fogságra ítélt nyúlfi.
— Majd most gyakorolod kicsit!
— Jaj... jaj... — eredtek el a könnyei Tapsinak. — A tojásfestést még sose mutatta meg nekem, édesapám!
— Hiszen te anélkül is művésze vagy, majd te megmutatod nekem! No, ebből elég volt, sok a dolgom! — és sietett vissza az öreg mester a festékeshordóihoz.
Tapsinak még telt az idejéből, hogy eltöprengjen sorsán.
Megpróbálkozott szegény feje az ácsolással, de sehogy sem akart sikerülni, még a kezét is jól összevagdosta a kisbaltával. Aztán könyörgött a csíznek, ajándékozza meg legalább egy mogyorónyi tojással, hogy kifesthesse, de az iá megfelelt neki:
— Hogyne! Hogy hálából elhíreszteld rólam, milyen rút kis tojásokra futja csak a tehetségemből! Lássuk előbb a te művedet, akkor majd hozzád járunk iskolába mindannyian !
Így hát a tojásfestésre sor se kerülhetett. Bizony, beszáradt Tapsi ketrecében a festékescsésze, de másnapra már úgy érezte, mintha a gyomra is beszáradna a koplalástól. A jószívű Füles megszánta ugyan s becsempészett neki a rácsok közt egy kis füvet, de arra már hiába kérte, hogy egy szépen kidíszített húsvéti tojást is lopjon számára.
Húsvét vasárnap reggelén, mikor nyúl apó, meg Füles indulni készült a targoncával be a városba, eljött látogatóba Mackó Miska, meg Tyúkanyó. Egyikük sem volt olyan keményszívű, hogy tovább nézte volna, mint sínylődik Tapsi.
— Ereszd már ki ezt a rakoncátlan gyereket, megfizetett a szájaskodásáért! — ajánlották az öreg nyúlnak.
Nagynehezen rá is vették. Alig tudott elővánszorogni Tapsi, mire végre elcsattant a retesz a ketrec ajtaján. Lekuporodott a fűben, kétségbeesetten hunyorgott az elin- dúló kocsi után. Csak úgy ragyogtak rajta a szebbnél szebb piros tojások.
Mackó Miska és Tyúkanyó elégedetten szemlélte a pompás rakományt. Derék munka volt mindnyájuké, hiába!
— No, isten veled — búcsúztak Tapsitól —, aztán máskor előbb járjon az eszed, mint a szád, megértetted?
De ő csak bólogatott. Nagyon csöndes fiú lett egyszerre. Azóta is hallgat. Úgy hívja az egész erdő: néma Tapsi. Nem baj, tojásfestő-legénynek így is jó lesz! Mert az öreg nyúl szeme igen romlik s azt beszélik, jövő húsvétra már Füles veszi át tőle a műhelyt. Tapsi meg majd a festéket kever- geti, az ecseteket mossa mellette nagy buzgón, szótlanul.
De az apjuk nem tűrte a tréfát. Ráförmedt kisebbik fiára:
— Azt mondtam, te mégy, és punktum! Lódulás! Füles, te meg végezd a magadét!
Ha Mackó Miskához nem szívesen ügetett el Tapsi, a faluvégre Tyúkanyóhoz meg éppenséggel a fogát szíva cammogott. De nem baj, vigasztalta magát, majd kiosztja a részét annak a vén kotlósnak is, amiért folyton őt zargatják!
Tyúkanyó a fészerben ült épp, a sarokban meg katonás rendben sorakoztak egymás mellett a húsvétra szánt, jó előre megtojt tojások. Azokat számolgatta, amikor Tapsi besuttyant a fészerbe:
— Adj isten, Tyúkanyó!
— Te vagy az, Tapsi? No, már vártam, mikor jöttök!
— Ahogy szoktunk, húsvét előtt! Apám kérdezteti, megvannak- e a tojások?
— Ott a sarokban, láthatod magad is!
A hetyke nyúlfi végighordozta tekintetét a tojásregimenten, aztán fitymálva megszólalt:
— No, ezek se különbek a tavalyiaknál!
— Miért lennének különbek? Azok is épp oly gyönyörű tojások voltak, mint ezek itt! Nézd meg akármelyiket, milyen szabályos, egyenletes!
— Hiszen épp az a baj! — bólogatott tudós képpel Tapsi.
— Én nem értem, hogy ezer év alatt még egyetlenegy tyúknak se jutott eszébe, hogy ideje már egy kicsit változatosabbá tennie a tojásokat! Mindig ugyanolyanokat tojnak!
— Hát milyet kellene? — kérdezte megütődve Tyúk- anyó.
— Hiába, magukban semmi ötlet sincsen! — magyarázta bölcsen Tapsi. — Majd én megmutatnám, ha tyúk lennék! Nálam minden tojásnak más lenne a formája: az egyik, akár az alma, olyan kerek, a másik hajlított, akár a holdsarló, a harmadik perecalakú, a negyedik, mint a csillag...
Ezt már nem hallgathatta tovább tyúkanyó. Kárálva ráförmedt:
— Hanem most már elég legyen a leckéből! Bolondgombát ettél talán, hogy gömbölyű meg perecformájú tojást kívánnál! Még ilyet!... — csattogtatta méltatlankodva szárnyát. — Legjobb, ha elkotródol s megmondod apádnak, jöhetnek a tojásért, de a bátyádat küldje, téged meg írasson be tyúknak inkább! — S mikor Tapsi már rég elinalt, még mindig döbbenten kotkodácsolta maga elé: — Perecformájú tojást... nohát, ilyet még az öreganyám se hallott!
Nem is esett aztán semmi különös egészen addig, amíg harmadnap Mackó Miska be nem állított nyúlékhoz a kis kézitargoncával. Igazán csinos jószág volt, ő maga tolta végig az erdei úton, futott is az simán a négy kerekén, nem nyekergett, meg se döccent, a fogója is épp kézbe illett. Hanem maga a derék ács mord képpel méregette az öreg nyulat, mikor átadta neki:
— Tessék, itt van. Most aztán jöhet a kifogás!
— Miféle kifogás? — pislogott ki a szemüvege fölött gyanakvón az öreg nyúl. — Tudtommal te ócsároltad az én munkámat!
Ilyen barátságtalanul sem állt még szembe soha az erdei ács, meg a tojásfestőmester.
— Még hogy én? — dörmögött Mackó Miska. — Hát ezt honnét veszed?
— Furcsa, furcsa... — makogta a nyúl. — És neked ki mondta, hogy lecsepültelek?
— Ki? Hát a te fiad: Tapsi!
— Úgy? No, várj csak egy percig!
Alighogy előkerítették Tapsit, már újabb veszedelem gyűlt a fejére: a falu felől messziről kárálva közeledett Tyúkanyó. A nagyreményű nyúlfinak egyszeriben lekonyult a füle s enyhe reszketés futott végig rajta.
— Két napja nem tudok tojni az izgalomtól! — csapkodta szárnyát Tyúkanyó. — Miket nem vágott a fejemhez ez a zöldfülű! — mutogatott földúltan a fatörzs mellett lapító Tapsira: — Hogy csúfak a tojásaim! Hogy nincsen bennem semmi ötlet! Hát akkor ne is küldjetek hozzám húsvétkor tojásért. Forduljatok talán máshoz, aki csillagalakú, meg perecformájú tojást tojik! No! Legalább meg- mondtam a magamét! — fújta ki dühét.
— Ezt merted mondani Tyúkanyónak? — förmedt fiára az öreg nyúl. — Te komisz, nagyszájú kölyök! És Mackó Miska bácsi előtt mivel rágalmaztál meg?
Tapsi néma maradt. Csak a reszketése hullámzott mind erősebben.
— Én meg mit mondtam apád tojásfestő művészetére?
Ismételd csak meg, öcskös! -— támadt rá az ács is.
Füles rémülten meredt öccsére. Ekkora kavarodást fölidézni épp húsvét előtt, mikor legégetőbb a munka!
— No, most legalább láthatjátok, micsoda jeles mákvirágot neveltem én itt, az erdő kellős közepén! — fordult Tyúkanyóhoz, meg Mackó Miskához az öreg nyúl. — Hanem ennek megadod az árát, cudar! Ketrecbe az ilyen nagyszájúval, aki maga semmihez sem ért, csak a más munkájában talál hibát! Addig ki nem jössz, míg különb kis targoncát nem faragsz Mackó Miskánál, szebb tojást nem tojsz Tyúkanyónál!. ..
— De perecalakút ám! — rikkantott közbe felháborodottan a tyúk.
— ... és díszesebben ki nem pingálod apádnál! — fejezte be a szigorú ítéletet az öreg. Így került ketrecbe Tapsi. Jól rácsattantották az ajtót, s nehogy elbízza magát, édesapja még visszaszólt elmentében:
— Aztán addig egy árva falatot sem kapsz, míg meg nem mutatod, mit tudsz!
— De hiszen ... én nem tudok tojást tojni, édesapám ... — rimánkodott Tapsi — én nem vagyok tyúk!
— De szemtelen az tudtál lenni, ugye?!
— És ács-mesterséget se tanultam! — keresett újabb mentséget a fogságra ítélt nyúlfi.
— Majd most gyakorolod kicsit!
— Jaj... jaj... — eredtek el a könnyei Tapsinak. — A tojásfestést még sose mutatta meg nekem, édesapám!
— Hiszen te anélkül is művésze vagy, majd te megmutatod nekem! No, ebből elég volt, sok a dolgom! — és sietett vissza az öreg mester a festékeshordóihoz.
Tapsinak még telt az idejéből, hogy eltöprengjen sorsán.
Megpróbálkozott szegény feje az ácsolással, de sehogy sem akart sikerülni, még a kezét is jól összevagdosta a kisbaltával. Aztán könyörgött a csíznek, ajándékozza meg legalább egy mogyorónyi tojással, hogy kifesthesse, de az iá megfelelt neki:
— Hogyne! Hogy hálából elhíreszteld rólam, milyen rút kis tojásokra futja csak a tehetségemből! Lássuk előbb a te művedet, akkor majd hozzád járunk iskolába mindannyian !
Így hát a tojásfestésre sor se kerülhetett. Bizony, beszáradt Tapsi ketrecében a festékescsésze, de másnapra már úgy érezte, mintha a gyomra is beszáradna a koplalástól. A jószívű Füles megszánta ugyan s becsempészett neki a rácsok közt egy kis füvet, de arra már hiába kérte, hogy egy szépen kidíszített húsvéti tojást is lopjon számára.
Húsvét vasárnap reggelén, mikor nyúl apó, meg Füles indulni készült a targoncával be a városba, eljött látogatóba Mackó Miska, meg Tyúkanyó. Egyikük sem volt olyan keményszívű, hogy tovább nézte volna, mint sínylődik Tapsi.
— Ereszd már ki ezt a rakoncátlan gyereket, megfizetett a szájaskodásáért! — ajánlották az öreg nyúlnak.
Nagynehezen rá is vették. Alig tudott elővánszorogni Tapsi, mire végre elcsattant a retesz a ketrec ajtaján. Lekuporodott a fűben, kétségbeesetten hunyorgott az elin- dúló kocsi után. Csak úgy ragyogtak rajta a szebbnél szebb piros tojások.
Mackó Miska és Tyúkanyó elégedetten szemlélte a pompás rakományt. Derék munka volt mindnyájuké, hiába!
— No, isten veled — búcsúztak Tapsitól —, aztán máskor előbb járjon az eszed, mint a szád, megértetted?
De ő csak bólogatott. Nagyon csöndes fiú lett egyszerre. Azóta is hallgat. Úgy hívja az egész erdő: néma Tapsi. Nem baj, tojásfestő-legénynek így is jó lesz! Mert az öreg nyúl szeme igen romlik s azt beszélik, jövő húsvétra már Füles veszi át tőle a műhelyt. Tapsi meg majd a festéket kever- geti, az ecseteket mossa mellette nagy buzgón, szótlanul.
